Idén ősszel meglepően sokat időzünk a VIII. kerületben: nem direkt csináljuk, így hozta most az élet, meg a Budapest100, de sokrétűségével és ambivalenciájával jelenleg ez az egyik legizgalmasabb kerület a városban. Felfedezhetjük a bérházak különös romantikáját, beülhetünk különféle bárokba, presszókba, járhatunk kultúrtörténeti sétákon és megcsodálhatjuk a Palotanegyedet, ahol egy kis szerencsével még a belsőterekbe is besurranhatunk.
Palotáknál hajlamosak vagyunk a fényűző, nagytermes, aranycsillárokkal és hatalmas tükrökkel, titkos szobákkal, míves selyemtapétákkal és faragott korlátokkal díszített épületekre gondolni, ugyanakkor vannak szolidabb verzióik is, melyek egyszerűségükkel rögtön belopják maguk a látogatók szívébe. Ilyen kispalota az itáliai villák belsőudvarát idéző Ötpacsirta és a Múzeum utca sarkán álló Almássy-palota is.
A Palotanegyed – egykori becenevén Mágnásfertály – ma Józsefváros egyik legmagasabb presztízsű területe, ahol arisztokraták, nemesek és gazdag polgárok építették palotáikat, melyek többsége ma is jó állapotban van. Mivel kívül esett a történelmi pesti városfalon, ez sokáig kertes, ritkásan beépített terült volt, ám ahogy nőtt a város, sűrűsödött a városszövet is: először csak az egyszerű házak, a 19. század elejére azonban már néhány főúri villa is felépült. A terület szárnyalását egyértelműen az 1860-as évek és Ybl Miklós hozta meg.
A repkénnyel befuttatott, tömör falkerítés mögé rejtett Almássy-palota és az udvar létezéséről jó esetben csak akkor szerzünk tudomást, ha a környéken lakunk vagy hallgatóként a könyvtár és egyetem közötti utat inkább a mellékutcákat bejárva tesszük meg.
Az épületet 1877-ben tervezte Gottgeb Antal. A klasszicista stílusban tervező Gottgeb neve ma ismeretlenül cseng, holott korában sokak által kedvelt és elismert, gyakran foglalkoztatott tervező volt, aki olyan mesterekkel dolgozott együtt, mint Ybl Miklós és Hild József. Nem véletlen tehát, hogy ifj. Almássy Kálmán gróf, császári és királyi kamarás vele terveztette meg lakóházát.
A nagy épületekkel körülvett telken Almássy kis méretű palotát kívánt építtetni, ez komoly feladat elé állította az építészt: hogyan ne nyomják agyon a szomszédos házak az új palotát? A megoldás az lett, hogy a lakórészt a magasföldszintre, míg a kiszolgáló helyiségeket a belső udvar köré csoportosította U alakban (a városban akkoriban ez gyakori beépítési mód volt), az épület tömege így nagyobbnak tűnik, mint ami valójában.
Meglepő, de nem is a homlokzat vagy a belső terek, hanem a vadregényes udvar, a virágmintás kockakő, a szobrok és az íves lépcsőket fedő vasszerkezetes üvegtető teszi ellenálhatatlan látnivalóvá ezt az épületet. A tavasztól-nyárig buja zöld, míg ősszel élénk sárga és mély bordó repkénybe burkolódzó udvar az, ami rabul ejt minden arra járót – ahogy minket is.
A lakóterület viszonylag kicsi, a beépített terület egynegyede, eredetileg egy előszoba, öt utcai szoba, egy felülvilágítós ebédlő, egy öltözőszoba és egy fürdőszoba volt benne. A kor szellemének megfelelően a szobákat különböző építészeti stílusok elemeivel díszítették, azonban az idők során a berendezés elpusztult.
Kovács Dóra épületről szóló kutatásában is olvashatjuk, a kivitelezés során számtalan kikötésnek kellett megfelelni, pl.: az istállót a szomszéd felőli szakaszon vízhatlan módon kellett falazni, az első emeletre tervezett szénatárat pedig falakkal kellett körülhatárolni, míg ajtaját vasból készíteni.
Az épületet 1883-ban Almássyék eladták, ekkor került az Andrássy családhoz, majd 1948 elején az Építéstudományi Központként, 1954 őszétől a Magyar Építőművészek Szövetségének székházaként funkcionál.
A palota magasföldszinti termeiben ma szakmai és reprezentatív rendezvényeket tartanak, egyik oldalsó termében a mintegy 7000 kötet (szak)könyvvel és számtalan hazai és külföldi folyóirattal rendelkező MÉSZ könytár van, ahol a mennyezettől a plafonig tömött sorokban állnak a könyvek, melyek között akad több mint százéves is.
A szobrokkal teli udvar érdekes színfoltja az udvar bejárata feletti színes felülvilágító, valamint a tőle balra álló barokk szobor (ennek eredetijét a Szépművészeti Múzeumban találjuk). A Lechner Ödön bronz domborművét is őrző kert nyár esti fogadások, borozások és vacsorák hangulatos otthona, ahol nemcsak a minket körülvevő tér, de az idő is lelassul picit.
