A Római-part kellős közepén, és a lehető legjobb pontján nyitotta meg kapuit a legújabb hely, a Miamor ételudvar, mely nagyjából félúton fekszik a Két Rombusz, valamint a Fellini meg a Nap bácsi kombója között. A Miamor azonban nemcsak arra jó, hogy egy jót együnk vagy oda szervezzünk egy-egy jóízű baráti beszélgetést és poharazgatást, hanem arra is alkalmas, hogy sportoljunk, egész pontosan strandröplabdázzunk vagy megnézzünk egy jó filmet vagy egy koncertet.

Június vége óta várja a vendégeket a Római-part legújabb helye a Miamor, amit ugyan még mindig fejlesztenek és szépítgetnek, de azért már most tökéletesen alkalmas arra, hogy az ide betérőket kiszolgálja étellel, itallal és jó hangulattal. A Miamor megnyitásával a belvárosi Vegan Gardenesek vonultak ki a Rómaira. Márciusban, amikor be kellett zárni a helyeket a járvány miatt, már világossá vált a számukra, hogy egyhamar nem lesz visszarendeződés, és a jövőben inkább a belföldi turizmus lesz a középpontban az országba érkező külföldi turisták kiszolgálása helyett. Így jött az ötlet, hogy nyissanak egy helyet a Rómain, ami nemcsak népszerű, de könnyen megközelíthető, hangulatos és jó energiákkal teli partszakasz.

A Miamor már kintről szemlélve is szimpatikus helynek tűnik, köszönhetően a barátságos és hívogató arculatának, amit Molnár Anna tervezett meg és készített el (a Las Vegan’s arculata is az ő munkája). Vagyis készít, mert még az apró finomítások folyamatban vannak. A terv egyébként egy olyan, újvonalas vendéglátóhely kialakítása, ahol nemcsak ételeket és italokat kínálnak, hanem különféle szolgáltatásokat is nyújtanak.

A szabadtéri színpad már áll, ahol természetesen könnyűzenei esteket tartanak, egyelőre 500 fő alatti koncerteket. Ehhez pedig már a szervező és a konkrét tervek is megvannak. Eleinte ingyenesen látogatható koncerteket tartanak jórészt felfutóban lévő, már valamennyire ismert zenekarokkal és előadókkal, hosszabb távon pedig ezen a téren is komolyabb fejlesztések várhatók.

A Miamor jelenleg nagyjából 200 fő befogadására alkalmas, ez a számot azonban növelni szeretnék, hogy akár 300-400 fő is elférjen a Miamorban – ha van koncert, ha nincs. Ehhez persze helyre van szükség, ami több irányban is található. A jelenlegi vendégtér 650-700 nm, mögötte pedig van egy egyelőre kihasználatlan, bérelhető, kb. 2000 nm-es terület, egyfelől erre szeretnének a jövőben terjeszkedni. De a tervek között szerepel az is, hogy a Miamor előtti partrész felső, illetve alsó részét is kihasználják, sőt még egy úszóstéget is szeretnének felállítani a vízen. A tapasztalat ugyanis az, hogy a Rómain jobban mennek azok a helyek, melyek közvetlenül a partra is ki tudják ültetni a vendégeiket.

A kertbe belépve szemben találjuk a már említett színpadot. A vendégtér mellett áll egy homokos sportpálya, amin két strandröplabdapálya található, és itt még egy játszótér is fel fog épülni a következő hetekben. Az udvar része az utcára néző fagyis pult, egy mexikói ételkocsi a húsos ételeket kedvelők számára (Ladrillos), egy vegán hamburgeres (Las Vegan’s), és a bár, illetve augusztus elején a Pizza Me is beköltözik az udvarba.


Szintén várják még, de rövidesen megérkezik az Instagramos fotófal, illetve az 5x3 méteres LED-fal, amit a színpad mögött állítanak majd fel, és amin filmeket lehet majd nézni, illetve nagyobb sportközvetítéseket is, de azért arra ügyelni fognak, hogy ne alakuljanak át sportkocsmává.

A Miamor mindennap nyitva van, hétköznap kora délutántól estébe nyúlóan, hétvégén már délelőtt 10-től és éjfél után zárnak csak. Egyébként pedig márciustól október végéig tartanak nyitva, de ősszel már érkezik egy nagyobb rendezvénysátor is, hogy rossz időben és időnként a téli időszakban is lehessen itt tartani bulikat.
 

Az pedig szinte már alap, hogy a Miamor is óvja a környezetet. Nem használnak egyszer használatos műanyagot, hanem repohár van, illetve a jövőben üvegpohár is lesz, és szinte csak lebomló anyagokkal dolgoznak, de azt is már évek óta és cégcsoport szinten.

Címkék

Elérhetőségek

Miamor Rómaim 1031 Budapest, Római part 47. Facebook-oldal Weboldal