Az állatkerti baby boom korántsem ért még véget! Az új jövevény a harmadik utódja az Állatkertbe 2014-ben érkezett tenyészpárnak, Isabelának és Williamnek. Gyümölcsöző kapcsolat az övék.

A kis hangyász július 5-én jött a világra, az elmúlt napokban pedig már a közönség is láthatta, amint anyja hátára csimpaszkodva cipelteti magát, sőt, néhány alkalommal már volt olyan bátor is, hogy pár lépésnyi távolságra kisebb sétákat is tett. Hogy a kölyök milyen nemű, még nem lehet megállapítani, ezért nevet is csak később fog kapni.
 
A sörényes hangyász tenyészpár, a hétéves Isabela és a nyolcéves William – akik 2014-ben érkeztek a budapesti Állatkertbe – frigyéből nem most született először utód: 2016-ban született Bejgli, majd 2018-ban Flódni. Egyikük egy cseh, a másik pedig egy osztrák állatkertbe került. 

A hangyászok az emlősállatok egyik különleges csoportjába tartoznak, és a lajhárokkal, illetve
az övesállatokkal, vagyis a tatukkal állnak közelebbi rokonságban. Viszont nem rokonai sem az erszényes hangyásznak, sem a tojásrakó emlősök közé tartozó hangyászsünnek. A hangyászoknak négy fajuk ismeretes, melyek közül a Budapesti Állatkertben is látható sörényes nő a legnagyobbra. A kifejlett állatok súlya akár 40 kg is lehet, hosszuk pedig a megnyúlt arcorr hegyétől a bozontos farok végéig a két métert is elérheti. A sörényes hangyász Dél-Amerika számos országában őshonos, sőt még néhány közép-amerikai országban is. Nagyon sok azonban sehol sincsen belőlük, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette a sörényes hangyászok helyzetét.

A sörényes hangyászok – ahogy a nevük is mutatja – elsősorban hangyákkal, illetve különféle
termeszekkel táplálkoznak. Testalkatuk is ehhez az életmódhoz alkalmazkodott. Erőteljes mellső
lábaikkal és hatalmas karmaikkal kiválóan ásnak, s akár a termeszvárak betonkeménységű falát is
képesek feltépni. A táplálékot hosszú, féregszerű, ragadós nyelvük segítségével kebelezik be. A
nőstények 142-190 napos vemhesség elteltével általában egy utódot hoznak a világra