Az idei mozis szezon nagy újdonsága az újra felfedezett autómozik, amelyekből már néhány meg is nyitott a napokban-hetekben (és biztos lesz még több is). A még mindig fennálló járványveszély miatt nincs is nagyobb biztonság, mint autóból nézni a kedvenc filmünket, miközben adagoljuk mellé az üdítőt meg a popcornt. Összeszedtük, milyen lehetőségek közül választhatunk, ha autóból moziznánk.

Westend Drive-In Cinema, a legnagyobb

A főváros legnagyobb autósmozija június 3-án nyitott meg a Westend hátsó, külső parkolójában, amit a már jól ismert, 2013 óta létező Rooftop Budapest Cinema csapata hozott össze, akik eddig a hagyományos kertmozizást csinálták csak, most viszont bővítették a repertoárjukat. A Drive-In Cinema minden este 19.30-kor nyit, ekkortól lehet behajtani a mozi területére, de a vetítés csak sötétedés után, este 21 és 21.30 között kezdődik el. Alapvetően nem filmújdonságokat nézhetünk itt, hanem kultikus státuszban lévő klasszikusokat, csupa olyan filmet, amikből az igazi filmrajongók biztosan tudnak egy-két szállóigévé vált mondatot idézni. Ilyen például a nyitó napon vetített A nagy Lebowski, vagy az Amerikai szépség, nem beszélve az olyan további mesterművekről, mint a Vissza a jövőbe, a 12 majom vagy a Taxisofőr. Az éppen aktuális műsorról a Budapest Rooftop Cinema honlapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

A jegyek autónként egységesen 3887 forintba kerülnek, és teljesen mindegy, hogy eközben egy ember ül benne vagy több. Azokra is gondolnak, akik nem vezetnek, vagy nincs autójuk. Ők a helyszínen parkoló MOL Limókba válthatnak helyet. A jegyeket most már nem csak online, hanem a helyszínen is megvásárolhatjuk, ahol az üdítőket és rágcsálnivalókat is beszerezhetjük.

PANAM – autósmozi a retró jegyében

Június 13-án nyit a PANAM autósmozi, ami a szemérmetlen nosztalgiára épít, de hát nem véletlenül: az autósmozi bizony retró műfaj. A repertoár viszont már nem teljesen az. Bár lesznek bőséggel régebbi filmek is a PANAM-ban, de legalább ennyi újabb mozi is látható majd. Az első vetítési napon a Harcosok klubját nézhetjük meg, amit Oscar-díjas filmalkotások követnek az elmúlt évekből. Ami biztosan a műsorban szerepel még: Rocky, Truman Show, a Nyolcadik utas a halál című horror-klasszikus, a romantikus irányt kedvelőknek pedig a Csillag születik.

A helyszín az Árkád bevásárlóközpont tetőtéri parkolója, ahol a tervek szerint hosszú távon mozizhatunk majd az autónkban ülve. A 100 autónyi befogadóképességű szabadtéri filmszínházban nem személyre, hanem autóra lehet jegyet váltani 5500 forintért a PANAM oldalán. Jegyet nem, viszont üdítőt és rágcsálnivalót vehetünk majd a helyszínen, de azt is kártyával, érintésmentesen. A nosztalgikus élményt csinos, görkorcsolyás felszolgálók fokozzák majd. A PANAM vetítései 21 órakor kezdődnek.

Újpesti autósmozi - ingyenes és ideiglenes

Az Újpesti Piac előtti zárt területen június 5-én megnyitott autósmozit az Újpesti Önkormányzat találta ki és valósította meg a helyi lakosok legnagyobb örömére. Az ingyenes programsorozat öt héten át tart, a vetítéseket pedig péntekenként és szombatonként tartják. Itt is a klasszikusokra gyúrnak elsősorban: lesz Grease és Hair, Ponyvaregény, Jurassic Park meg Ace Ventura, és a magyar filmek (pl. Moszkva tér, Sose halunk meg) sem maradnak ki a repertoárból. Vetítésekre összesen 70 személyautót engednek be, a filmek hangja rádiófrekvencián keresztül fogható a kocsikban, így csak olyan géppel érdemes érkezni, ami alkalmas is erre. Itt azonban vannak biztonsági kritériumok is: az autókban csak és kizárólag egy háztartásban élők ülhetnek, és lehetőleg maszkban, a kocsiknak pedig 1,5–2 kell parkolniuk egymástól. Minden további információt és a bejutással kapcsolatos részleteket innen lehet megtudni.

Lupa Drive-in Autósmozi – vízparti filmparty

Budapest tengerpartján, a Lupa tónál június 4-e óta van autósmozi, ahol szintén a nosztalgia a sorvezető, na meg persze a természet, hisz ott a víz meg a természetes környezet, ami némi pluszt ad hozzá a mozizás élményéhez.
 
A tervek szerint a filmkínálat naponta változik, a nyitó héten például olyan filmek mentek, mint a Másnaposok, a Vissza a jövőbe, a Forrest Gump vagy a Blöff, majd olyan klasszikusok érkeznek sorra, mint a Mamma Mia első része, a Csupasz Pisztoly, a Valami Amerika, a Csillag születik, A tanú cenzúrázatlan változata, az Üvegtigris és a Volt egyszer egy Hollywood.

A konkrét helyszín, ahova egyszerre 100 autó fér be, a Lupa-tó főparkolója, ahol 21 órakor kezdődnek a vetítések, viszont a helyeket mindenkinek legkésőbb háromnegyed 9-ig el kell foglalnia, méghozzá érkezési sorrendben. 19 órától lehet érkezni, a mozi parkolójában büfé várja a vendégeket. A belépő ára autónként 4990 Ft, ami mellé utasonként 1-1 ajándék üdítő jár. A filmek hangját itt is autórádiókkal lehet befogni. Jegyeket a helyszínen és elővételben, online is lehet vásárolni, a további információkat a Lupa Autósmozi Facebook-oldalán találjuk meg.

Címkék