Idén februárban, másfél hónappal a karantén előtt nyitotta meg kapuit Kőbányán sokévnyi tervezést, tapasztalatszerzést és munkát követően a Hall Of Parkour Hungary (HOP Hungary), Magyarország első beltérben kialakított parkour terme. Az ötletgazda két parkour-edző fiatalember, Szentváry-Lukács Vajk és Máté Áron, akik azt határozták el ezzel, hogy ennek az izgalmas utcai extrémsportnak a művelőit összehozzák egymással, ezzel is erősítve a még mindig formálódó hazai parkour közösséget.

Aki meghallja a szót: parkour, és egyébként fogalma sincs arról, hogy létezik ezen a néven egy utcai extrém sport – ami az extrém sportok között is talán a legextrémebb –, az általában zavartan és vicceskedve visszakérdez: parkőr? Reméljük, hogy a nemrégiben megnyílt első beltérben kialakított magyarországi parkour terem, a Hall Of Parkour Hungary (HOP Hungary) lesz annyira sikeres, hogy még inkább ráirányítja a fókuszt erre az izgalmas sporttevékenységre, ami pedig végleg beteszi majd a kaput az említett szóviccelődés előtt.

Parkour mortale

A parkour Franciaországból származik, Párizs egyik külvárosából, ahol félig francia, félig vietnami fiatalok találták ki. Innen terjedt el – előbb Anglia irányába, majd a tengerentúlra, hogy aztán az egész világot megfertőzze, köztük minket is. Magyarországon valamikor az ezredforduló utáni első évtized közepe táján indult el a parkour mozgalom, viszont még manapság is csak egy szűk, ám lassan, de biztosan növekvő kör ismeri ezt az alapvetően városi extrém sportot.

A parkour alapvetően a nyers erőre épülő mozgásforma, amiben azonban az akrobatikus elemek szerepe is nagyon fontos. Két változata létezik. A freestyle az, ami inkább az akrobatikus: szaltókból, pördülésekből, csavarokból és nagyon látványos mozgásokból áll. A klasszikus parkour ezzel szemben egy városi akadályfutás, ahol elsősorban a gyorsaság számít, minél rövidebb idő alatt kell A pontból B pontba eljutni.

A parkour sokak fejében a háztetőkhöz kötődik, ami csak részben fedi a valót. Eleve nem minden városban vannak erre alkalmas tetők, például Budapest is egy ilyen város. A magyar parkourosok első generációja még a Budai Vár romjain és falain edződött, egészen addig, amíg egy rendelettel tiltólistára nem került minden extrém sport a Várnegyedben. Úgyhogy jobb híján elkezdték felfedezni a várost. Kiderült, egész jó területek vannak Budapesten is, csak nem egy helyen, hanem mindenfelé elszórva – mint például a Stadionok környéke –, ráadásul az egyik helyszín erre, a másik meg arra alkalmas, olyan pedig nem nagyon van, ahol a parkour iránti elkötelezettség maximálisan kiélhető. Ezért is született meg a HOP Hungary, hogy mindent lehessen csinálni ugyanazon a helyen.

Kell egy hely!

A Kőbányán található termet két fiatalember, a budapesti Szentváry-Lukács Vajk és a pécsi születésű Máté Áron nyitotta, akik mindketten a Testnevelési Egyetemre jártak, ott is ismerték meg egymást. Valójában a parkour hozta össze őket, előbb együtt edzősködtek, majd ebből sarjadt ki a teremnyitás gondolata. Mindketten a hazai parkour közösség oszlopai, a második generációhoz tartoznak. Az egyik hazai csapat, a Spenc Team tagjai, ami pedig a magyar parkour élet első hivatalos egyesületéhez, a Magyar Parkour Sportegyesülethez tartozik. Ez utóbbi azért alakult meg, hogy összefogja a legjobb hazai parkourosokat és továbbvigye ezt a fajta kultúrát, vagyis ne hagyja a lángot kialudni. A csoport tagjai több ezren vannak, de az aktív parkourosok száma ennél jóval kevesebb, mindössze 2-300 fő. Ők azok, akik folyamatosan művelik és életben tartják a sportot.

Ide csatlakozott be tehát Vajk és Áron, akiknek aztán kipattant a fejéből az állandó terem ötlete. Korábban is tartottak tornatermi edzéseket, csak nem a megfelelő helyszíneken, és elsősorban azért, mert ezek alapvetően üres termek voltak. Edzés előtt mindig szétpakolták a mozgatható elemeket, majd utána meg össze, de idővel egyre határozottabban ért meg bennük a gondolat, hogy az lenne az ideális, ha mindig minden stabilan ugyanazon a helyen lenne – már csak az örökös pakolászás fáradalmai miatt is. A külföldi tendenciák is ebbe az irányba mutattak, egyre profibb termek létesülnek világszerte. A srácok meg is néztek párat, és közben gyűjtötték az információkat: milyen elemekből, milyen anyagokból, milyen típusú teremben is kell egy ilyet összehozni. Hosszas próbálkozás után végül a X. kerületben találták meg a tökéletes helyszínt, ami nemcsak kellőképpen széles, de a megfelelő belmagassággal is rendelkezik.

Miénk itt a tér!

A hely eredetileg edzőterem volt, majd egy filmes csapat bérelte, utánuk érkezett Vajk, Áron, valamint a parkour. Tavaly novemberben bukkantak rá a teremre, decemberben megtervezték, hogyan is nézzen ki, majd januárban egy statikus segítségével megépítették a pályát és elemeit, aztán februárban nyitottak. Most csak júliusig tartanak nyitva első körben, és hogy naponta pontosan mikor, arról a HOP Hungary honlapjáról lehet tájékozódni. Július-augusztusban táborokat visznek, köztük a sajátjukat, és aztán szeptemberben indul meg ismét az élet a teremben, ahol többféle edzésprogramra van lehetőség.

A csoportos edzések azoknak szólnak, akik még tanulják a sportot. Akik gyorsabban és intenzívebben haladnának, azok vehetnek magánórákat. A profik számára pedig léteznek az ún. szabadedzések, de ezt tényleg csak azok vehetik igénybe, akiknek van kellő háttérismerete és tapasztalata. Ezt persze egy vezetett edzés keretében azért felmérik a srácok, biztos, ami biztos alapon. A nagyon profik még ennél is beljebb mehetnek – számukra áll nyitva a magasban való edzés lehetősége, mert ők már talajszinten is eljutottak egy olyan magabiztossági pontra, hogy nem vonzza és ijeszti őket az alattuk feszülő mélység, hanem csak a kihívást látják benne.

A terem mozgatható és stabil építményei mesterségesek, abban az értelemben, hogy egyes elemeik a városban csak külön-külön, elszórva találhatók meg, egyben viszont sehol. Ám a HOP Hungary azért is lehet vonzó egy parkouros számára, mert itt mindenre egy helyen van lehetőség: lengésre, falra futásra, ugrásra, mászásra, meg amire csak alkalmasak az itt található eszközök. A nagyterem és a pingpongasztallal felszerelt közösségi tér meg az öltözők már gőzerővel fogadják a parkourosokat, és csak olyan további fejlesztések vannak még hátra, mint az épp kialakítás alatt álló táncterem, ahol később, ha minden jól megy, légi akrobata edzések is lesznek majd.

Címkék

Elérhetőségek

Hall of Parkour Hungary - HOP 1101 Budapest, Korponai utca 1/A Facebook-oldal Weboldal