A Budapesti Fesztiválzenekar március 16-tól minden este kamarakoncerteket ad a próbatermében, melyeket élőben fognak közvetíteni a zenekar hivatalos Facebook-, valamint weboldalán.

Mint ismeretes, a koronavírus miatt tilos 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tartani, ami a legtöbb komolyzenei koncertet is érinti. A Budapesti Fesztiválzenekar elsősorban azoknak szeretne kedvezni a Karanténestekkel, akik ezen időszak alatt sem szeretnének nagyzenekari koncertélmény nélkül maradni.
 
Fischer Iván, a Fesztiválzenekar zeneigazgatója így foglalta össze a Karanténkoncertek lényegét:

„Most eljött az intim, otthoni zenehallgatás és a néhány fős kamarazene ideje, hiszen nem szabad egy zenekarnyi zenészt és a közönséget egy zárt térben összezsúfolva veszélynek kitennünk. De zenére szükség van, ilyenkor még inkább.”

A Karanténestek megtekinthetők a Budapesti Fesztiválzenekar weboldalán és a zenekar Facebook-oldalán minden este 19:45-kor. A következő napok programja ide kattintva érhető el. A BFZ továbbá arra kéri a közönséget, ha tehetik, támogassák a zenekar tagjait, akiknek a sorozatos koncertlemondások komoly bevételkiesést jelentenek.

Címkék