Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Bréking / budapest

szerkesztés

Animált Fortepan-fotókon kelnek új életre Budapest egykori, már nem létező épületcsodái

Szerzők

  • We Love Budapest

2020. 12. 17. 12:45

Az Animatiqua stúdió Eltűnt Budapest című sorozatának első filmjében jól ismert budapesti városrészek múltbeli arculatát ismerhetjük meg.

Az Animatiqua stúdió olyan videósorozatot indít, amiben a régmúlt Budapestje ébred új életre: ma már nem létező terek, utcák, szobrok, kutak és épületek. A koncepció a stúdió alapítójától, Kondacs Andrástól származik, aki bár nem a fővárosban született, de Budapest szerelmese. Azt már régóta tudta, hogy mennyire megváltozott a város képe a II. világháború után, és amikor utánaolvasott ennek, akkor vált számára világossá, hogy az idők során mennyi szépség tűnt el Budapestről. Ekkor döntött a sorozat elkészítése mellett, melyhez Fortepan-fotókat használtak fel, és ezeket animálták meg a minél nagyobb átélhetőség kedvéért.

Érdekes, hogy amikor a filmet nézzük, elsőre gyakran nem is tudjuk, hol járunk, pedig azonnal elárulja a felirat, viszont egyes városrészek tényleg annyit változtak az évtizedek során, hogy szinte rájuk sem ismerni. Az első részben jól ismert városrészekben barangolunk: többek között az Erzsébet hídnál, a Dísz téren és a Duna-korzón. 

Hasonló tartalmak

Admin mode