kultúra

szerkesztés

„A színészet egyfajta tiszteletadás a jelennek” – Stork Natasa-interjú

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 11. 13. 9:58

A színésznő nevét Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéig csak nagyon kevesen ismerték: a színház mélyen elkötelezett rajongói meg azok a hardcore filmfanatikusok, akik minden stáblistát kívülről fújnak. Emlékezetes szerepe volt például Bodzsár Márk Isteni műszak című feketekomédiájában, amelyben a főhős bosnyák származású szerelmét alakította – magyarul meg sem szólalt a filmben. Úgy tűnik, a mozi most felfedezi magának a 36 éves színésznőt, mert a Felkészülés... óta már egy másik film, a jövőre látható Veszélyes lehet a fagyi dupla főszerepét is eljátszotta. Ezekről is beszélgettünk vele – szerencsére még személyesen, az újabb lezárás és a korlátozások előtt –, de elsősorban azért mégiscsak arra voltunk kíváncsiak, hogy kicsoda Stork Natasa, ez a különös mosolyú és nagyon kék szemű színésznő.

We Love Budapest: Szinte egyik pillanatról a másikra fordult meg veled a világ a Felkészülés… című film okán. Hogyan viseled a hirtelen jött népszerűséget?
 
Stork Natasa:
Nagyon érdekes volt, hogy a film és a körülötte kialakult felhajtás egyszerre ütött be a vírushelyzettel. Így olyan, mintha az egészet egy furcsa szűrőn keresztül nézném. A fesztiválokra nem tudunk elmenni, online jelentkezünk be, és köszönetnyilvánító videókat készítünk. Szürreális az egész. Emiatt elég lassan fogom fel mindazt, ami történik. Ha valami jól sikerül, az az öröm mellett egyfajta nyomást is jelent, hiszen az ember önkéntelenül is meg akar felelni a magas elvárásoknak. Közben a színész, bármilyen furcsa is, minden feladat elején a nulláról kezdi. Például elég sután castingolok, nem vagyok se flott, se frappáns. Nemrég voltam két meghallgatáson, és nagyon furcsa érzés volt. Előbb gratuláltak a film és a díjak miatt, aztán meg ügyetlenkedtem a jelenetekben. Inkább szeretek a saját tempómban kutatni-keresgélni egy-egy szerep kapcsán, majd szépen, lassan felépíteni a karaktert. Elsőre általában nem sikerül elfogadhatót mutatni.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Arra gondoltál, hogy mi lesz akkor, ha netán elkezdenek sztárolni?
 
S. N.:
Természetesen örülök a film népszerűségének, de azért ezt nem lehet összehasonlítani a közönségfilmek nézettségével. Ezért attól sem félek, hogy „sztárolni” fognak. Számomra az elsődleges mindig is az volt, hogy olyan dolgokban vegyek részt, amik érdekelnek és tetszenek, vagy olyan rendezőkkel dolgozzak együtt, akikkel közös nyelvet beszélünk. Csak azért nem vállalnék el egy szerepet, mert a filmet sokan meg fogják nézni. Persze szeretem, és jólesik, ha széles körben is elismerik a munkámat, de alapvetően nem ez motivál… Most úgy látom, kételkedsz abban, amit mondok.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Dehogy, semmi ilyesmi, ez csak a folyton-kíváncsi-újságíró-arcom. Egyébként miért mondod ezt, szoktak kételkedni a szavadban?
 
S. N.:
Volt, aki hitetlenkedett, ezért többször elgondolkodtam azon, hogy őszintén mennyire vágyom arra, hogy címlapon szerepeljek. Arra jutottam, hogy nekem tényleg nem ez a fontos. Annak viszont nagyon örültem, hogy a Felkészülés… ennyire bejött az embereknek. Azt hittem, hogy egy szűk réteghez szóló film lesz, ami majd megjárja a fesztiválokat, esetleg kap egy-két díjat, és ennyi. Ehhez képest ami történt, az maga a csoda.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: A 80-as évek közepén születtél. Abban az időben orosz nevet adni egy gyereknek akár még különös jelentőséggel is bírhatott, egyébként pedig a Natasa még napjainkban is szokatlan, ritka név. Megkérdezted a szüleidet, hogy miért lettél te Natasa?
 
S. N.:
Apukámtól kaptam a nevemet, és azt hiszem, azért, mert szerette az orosz klasszikusokat. A nagyszülők megbotránkoztak rajta, mert akkor a politikai környezet miatt szokatlan volt orosz nevet adni a gyerekeknek. Apukám azt mondta, hogy mire felnövök, jó lesz ez a név, és igaza lett. Nagyon szeretem. Bár a családi béke miatt kaptam egy másik esélyt, egy második nevet, de azt csak hivatalos ügyekben használom, és most el sem árulom. Pár éve valaki, akinek bemutatkoztam, azt mondta, hogy a Natasa névvel nehéz lehet nekem, mert a Natasáknak komplikált az élete.

 
WLB: És? Komplikált az életed?
 

S. N.: Bizonyos fokig igen... Bár lehet, hogy magam komplikálom túl. A munkában például kimondottan inspirál a bizonytalanság. Szeretem megkérdőjelezni a dolgokat, hogy aztán újabb megoldásokat keressek. Időnként eszembe jut, hogy változtatni kéne ezen, és megtalálni valamiféle állandó, stabil magabiztosságot. De aztán mindig arra lyukadok ki, hogy nálam ez a „keresgélő” hozzáállás működik a legjobban.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Akkor ezek szerint, ha jól sejtem, a mostani bizonytalanság, a vírushelyzet és a karantén sem taglózott le, hanem inkább megerősített?
 
S. N.: Egy csomó mindent rendbe raktam ennek kapcsán az életemben. Kiderült, hogy mik azok a dolgok, amik igazán fontosak nekem. Ez többek között annak is köszönhető, hogy ennyire közel került a hétköznapokhoz a halál témája. Szinte tapinthatóvá vált.

 
WLB: Sok barátod van?
 

S. N.: Inkább a minőségre, mint a mennyiségre mentem ebben a kérdésben mindig. Nem élek nagy társasági életet. Ez azért is van, mert a színház csapatmunka. Nap mint nap sok emberrel dolgozom, alkalmazkodom a közösség dinamikájához. Utána pedig az esik jól, ha kettesben vagy szűkebb körben lehetek. Legtöbbször nem hiányzik a nyüzsgés.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Akkor kimondhatjuk: Stork Natasa nem egy tipikus party animal!
 

S. N.: 
Egyáltalán nem, és ez nálam nem is a korral jár. Huszonévesen sem voltam nagyon bulizós. 

 
WLB: Így is tudlak téged elképzelni: ülsz egy sámlin valami félreeső helyen, és csendben, órákon át valamin szöszmötölsz, rajzolgatsz, aztán egyszer csak este lesz…
 

S. N.: 
Igen, lehet… Valamennyire ilyen vagyok. Számomra fontos, hogy elmélyüljek abban, amit éppen csinálok. Ez igaz a társas kapcsolataimra és az egyedül töltött időre is. Szeretek egyedül lenni.

 
WLB: Manapság ez nagy erény. Az emberek mintha félnének az egyedülléttől...
 
S. N.:
Az egyedüllét a színészettel kapcsolatban is gyakran eszembe jut. Ott is egyedül vagy, hiába állnak melletted a színésztársaid a színpadon vagy a kamera előtt. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyeltek egymásra, csak azt, hogy végül is magadra vagy utalva.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Mikor döntötted el, hogy színész leszel?
 
S. N.:
Szerintem sokkal korábban, mint ahogy magamnak bevallottam volna. Alapvetően a filmek vonzottak a színészet felé. Mindig figyeltem, ahogy a klasszikus színésznők játszanak. De visszahúzódó, kicsit magamnak való gyerek voltam, és elsőre az jutott eszembe, hogy a kamera másik oldalán kéne próbálkoznom. Kitaláltam, hogy operatőr leszek. Aztán eljött a felvételi ideje, és színész szakra adtam be a jelentkezésemet. Az első színházi munkámban egyébként – ironikus módon – pont egy csetlő-botló operatőrhallgatót alakítottam. Azért a mai napig fel-felmerül bennem, hogy a színészet mellett nem kéne-e valami másba is belefogni.

 
WLB: Nocsak. És mibe?
 

S. N.: Egy éve például beadtam a jelentkezésemet pszichológia szakra, levelezőre. Fel is vettek, de annyi munka jött akkor össze, hogy nem tudtam elkezdeni. Arra is gondoltam már, hogy írok egy szövegkönyvet. Ezt azért ambicionálom, mert színészként mindig ki vagy szolgáltatva valakinek, egy rendezőnek, egy szerepnek. Egyszer kipróbálnám, milyen az, amikor nem függök mástól.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Mennyire vagy nyomulós, olyan, aki kilincsel a rendezőknél, és mindent megtesz azért, hogy megkapjon egy szerepet?
 
S. N.:
Soha nem hívogattam munka miatt senkit. De olyan többször is előfordult, hogy valamit nagyon szerettem volna, például egy konkrét rendezővel dolgozni, és végül össze is jött, pedig igazából nem tettem érte semmit azon túl, hogy sűrűn töprengtem azon, hogy de jó lenne.

 
WLB: Akkor ezek szerint nemcsak színésznő vagy, hanem boszorkány is. Ez a képességed pedig a filmvásznon is működik. A Felkészülésben szinte képtelenség másra nézni, mint rád. Egyszerűen rabul ejti a nézőt a tekinteted. Ha egyetlen szóban kéne leírni a filmet, akkor az a szó a konokság lenne. Vizy Márta konok tekintete számomra meghatározza az egész filmet: konokul ragaszkodik valamihez, amiben mélyen hisz. Ez a konokság csak a szerepé volt, vagy a tiéd is?
 

S. N.: Szerintem én is konok vagyok, nem csak Vizy Márta. Amit a fejembe veszek, azt végig is csinálom. Maga a pályaválasztásom is ilyen volt. Minden ellene szólt: aggódtak a szüleim, a színészek helyzete itthon nem annyira rózsás, a lelki alkatom sem feltétlenül predesztinált rá. Mégis addig próbálkoztam, mígnem sikerült.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Érzékenység meg empátia dolgában hogy állsz? Ezek azért kellenek a színészethez.
 
S. N.:
Az érzékenység és az empátia is fontos tulajdonság ebben a szakmában. Vannak előadások, amik estéről estére felborzolhatják az ember lelkét, de a színészet legalább annyira agymunka is. Úgy tekintek a szerepre, mint egy jó barátra, és az érzelmek miatta jönnek létre bennem. Őt képviselem, kicsit úgy, mint egy ügyvéd. Próbálom megmutatni, hogy nekem mi tetszik benne, hogy miért szeretem őt, akkor is, ha egy ellenszenves karakter. Ha lelkileg nem vagyok elég jól, az kihat a játékomra is. Látszólagos ellentmondás, de mentálisan kiegyensúlyozottnak és stabilnak kell lenni ahhoz, hogy az egyik pillanatban nevetni tudj a színpadon, a másikban meg zokogni. Közben a nehezebb időszakokban a koncentrált munka meg nagy segítség lehet. Játék közben – szerencsés esetben – annyira intenzíven vagy jelen, hogy csak az adott pillanat létezik, minden más megszűnik. A színészet egyfajta tiszteletadás a jelennek.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Egy újabb forgatáson és egy újabb főszerepen vagy túl, ráadásul a Veszélyes lehet a fagyi című filmben egy egypetéjű ikerpárt alakítasz, vagyis egyszerre két személyt. Nem okozott kissé tudathasadásos állapotot a forgatás?
 
S. N.:
Ez egy elsőfilmes rendező, Szilágyi Fanni bemutatkozó munkája. Valamikor jövőre lesz látható. Egy különös egymásra találás története, amit két szemszögből is elmesél a film. Egy ikerpárról szól, melynek mindkét tagja ugyanabba a férfiba lesz szerelmes. Nagyon izgalmas volt, és komoly kihívás, már csak azért is, mert sokszor ugyanaznap kellett egyik figura bőréből a másikéba bújni, akár többször is. De sok segítséget kaptam. A sminkes és a fodrász például olyan bámulatos munkát végzett, hogy amikor belenéztem a tükörbe, azonnal képes voltam az adott karakter szemén keresztül figyelni. Nem keveredtek össze bennem a testvérek, a kettős szerep nem okozott tudathasadásos állapotot. Inkább tanulni szoktam a szerepekből. Az ikrektől és Vizy Mártától is tanultam. Ha valami tudatmódosult állapotot okoz, az maga a forgatás intenzitása. Kábé a negyedik naptól kezdve azt szoktam álmodni, hogy egy kamera van az ágyam felett, és folyamatosan veszi, ahogy alszom. Ez azért már majdnem tudathasadás, nem?

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Olyasmi. Azt mondod, sokat tanultál Vizy Márta doktornőtől. Pontosan mit?
 
S. N.:
Nagyon mások vagyunk, Vizy Márta és én. De hamar megkedveltem. Szerettem a magabiztosságát. Horvát Lilivel kitaláltunk neki egy jellemző, határozott járást. Ezt időnként azóta is előveszem, és úgy járok-kelek, mint ő. Érzelmi kérdésekben is sokat tanultam tőle: érdekelt, mert bátran, gondolkodás nélkül, szinte rögeszmésen képes fejest ugrani valamibe, amiben mélyen hisz. Annak ellenére, hogy Márta nagyon racionális nő, ösztönös meggyőződés alapján dönt egy irracionális helyzetben, és ez számomra egy tanulságos és szép hősnői vonás.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

WLB: Te egyébként elégedett voltál a filmmel?
 
S. N.:
Nagyon. A Felkészülés... különlegessége szerintem abban áll, hogy az alapját egy ismerős történet képezi, ami bár egyszerűen van elmesélve, mégsem fut közhelyekbe. Képes a szerelemről valami teljesen újat mondani. Olyan érzetet kelt, mintha így még soha senki nem mesélte volna el. Eleve érdekessé teszi, hogy ott ér véget, ahol a legtöbb szerelmes film elkezdődik.

Hasonló tartalmak

Admin mode