A vizsga egy csavaros, thrillerszerű film, ami 1957 karácsonyán játszódik, bő egy évvel a forradalom leverése után. Szereplői a hatalom gátlástalan szolgái és kiszolgálói, ügynökök, akik ha kell, egymást is kijátsszák és átverik. 1957-ben fontos volt a pártvezetés számára, hogy felmérje, mennyire hűségesek az ügynökei, ezért levizsgáztatta őket – anélkül, hogy ezt velük közölte volna. Ebben rejlett A vizsga csavarossága: nem tudtad, hogy ki hol áll, és hogy ki kivel van, és hogy kinek mi a célja. Volt, aki a végén elbukott, és volt, aki megdicsőült. A játszma 7 évvel az akkori események után, 1964-ben veszi fel a történések fonalát.
1964-ben már kicsit könnyebb volt Magyarországon élni. Lezajlottak a megtorlás és a konszolidáció évei, a kádári vezetés pedig fokozatosan lazított a gyeplőn. Ezek már az érett kádárizmus évei.
Az egykor nagyhatalmú Markó elvtársat (Kulka János) kizárták a pártból, elvették mindenét, ráadásul még egy betegségen is túlesett, stroke-ot kapott. Rég elfelejtette mindenki. Kulcsár elvtárs (Scherer Péter) befolyásos pártkatona a belügyben, akárcsak az időközben összeházasodott Jung elvtárs (Nagy Zsolt) és Gáti elvtársnő (Hámori Gabriella) is: ők hárman komoly riválisai egymásnak. Ebbe a kisszerű hatalmi harcba száll be a váratlanul felbukkanó Markó, aki alaposan megkavarja a helyzetet, és kijátssza egymás ellen egykori harcostársait. Hogy ez az egész egy bosszútörténet vagy valami más, azt kár lenne elspoilerezni, mi sem tudjuk pontosan. Amikor a forgatáson Köbli Norbert forgatókönyvírót faggattam a készülő filmről, nagyon helyesen ő sem akarta lerántani a leplet A játszma titkairól. Majd jövő ősszel úgyis kiderül. Meg egy csavaros kriminek sosem tesz jót, ha előre tudjuk, hogy mire megy ki a játék.
Köbli Norbert forgatókönyvírói dicsőséges menetelése – bár nem ez volt az első munkája – a 2011-es A vizsgával kezdődött, és aztán jöttek sorra a jobbnál-jobb munkák (pl. A berni követ, a Félvilág vagy legutóbb az Apró mesék), melyeket hol Szász Attila, hol Bergendy Péter, hol pedig A játszmát is rendező Fazakas Péter vittek filmre. Hogy miért ez a közelmúlthoz való ragaszkodás Köbli Norbertben, arra azt mondta, hogy egyfelől ez az időszak érdekli elsősorban, másfelől megvan a kellő távolság is, ami jelen korunkról nem mondható el, harmadrészt pedig az általa megírt történetek olyan fontos üzeneteket tartalmaznak, amik napjaink emberének is nagyon sokat mondanak.
Amikor az ember a múltban játszódó film díszletei között tartózkodik, ami ráadásul olyan korba repíti, amikor még nem is élt, minden egyes tárgyra és szegletre rácsodálkozik. A ruhákra, az utcatáblákra, az autókra, a telefonfülkékre és újságos bódékra, egyszóval mindenre. Amikor egy olyan utcarészt alakítanak át a filmes szakemberek, amit jelen idejében is jól ismer az ember, akkor a rácsodálkozás még nagyobb: úgy tátja a száját, mint egy gyerek. A játszma című filmhez „átöltöztetett” Tátra utca egy napra visszautazott az időben 1964-be, és ez igazán zavarba ejtő érzés. Amit korábban csak régi fotókon, filmrészleteken láthatott az ember, az most mind ott van előtte tapinthatóan, átélhetően és átérezhetően, szinte valóságosan. A mai szemmel nézve is menő telefonfülke, amit a forgatás előtti napokban láttam a Fortepanon, és amiről megállapítottam, hogy mennyire jól néz ki, és de kár, hogy ilyenek már nincsenek, most ott állt előttem. Kedvem lett volna bedobni egy tantuszt, és rácsörögni az akkor, 1964-ben még középkorú nagyszüleimre, és a telefonhoz kérni az akkor még tinédzser korban járó édesanyámat. Az időutazás tökéletes, ez pedig jórészt Vinnai Petra díszlettervezőnek és Kemenesi Tünde jelmeztervezőnek köszönhető. Meg persze a teljes stábnak is, mert ahogy előbbi elárulta nekünk: a múlt hiteles ábrázolásából szinte mindenki kivette a részét.
A jelmezek beszerzése okozta a legnagyobb gondot. Az adott forgatási napon a főbb szereplők mellett rengeteg statiszta is képbe került, így őket is fel kellett öltöztetni, és ahogy szétnéztem, egy boltnyi retró ruhát láttam. Kemenesi Tünde pedig elárulta, itthon nehezen szerezhető be annyi régi öltözék, amennyire szükségük volt, ezért a nagy részüket Spanyolországból szerezték be, a többtucatnyi ruha végignézése és kiválogatása pedig – a járvány miatt – online zajlott. A nehézségek a végeredményen azonban egyáltalán nem látszottak.
A díszletek tekintetében már nem volt ilyen nehéz a helyzet. Régi autók és járművek, például kerékpárok, teherautók, mentő meg oldalkocsis motor itthon is voltak szép számmal. A hirdetőoszlopot, a telefonfülkét vagy az újságos bódét viszont korabeli fotók alapján megépítették. Itt-ott azért eredeti darabok is felbukkantak a díszlet sok-sok eleme között. Egy dolog viszont meglepett. Vinnai Petra elárulta, hogy amikor az 1964-es Budapestet megteremtették, nem pontosan azt a képet akarták mutatni, ami például a régi fotókon is látszik. Hanem egy olyan verzióját a múltnak, ami a mai néző számára ismerős és átélhető lehet. Egy kicsit talán idealizált verziót. Ám ahogy végignéztem mindkét irányban az utcán, ebből semmit nem vettem észre, hanem a jelenbe transzportált múltat láttam. De nem is én vagyok a trükkmester díszlettervező.
Hazafelé ballagva a forgatásról azon merengtem, hogy még milyen sokat kell aludni jövő őszig, amikor a film bemutatását tervezik – amennyiben a járványhelyzet is úgy akarja. A még szeptemberben kezdődött forgatás november végéig tart, majd jön a vágás, az utómunka, vagyis van még dolog A játszmával. Sokat kell még várni Jung elvtárs és a többiek elvtelen kalandjaira, és ha közben nagyon rámtör majd a vágy az új film után, hát jobb lehetőség híján megnézem még párszor A vizsgát.
