Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Szabadidő Kultúra

Tereken, utcákon és házakon átívelő történetek – ezt az 5 könyvet olvasd el az ősszel!

Végérvényesen itt az ősz, és ezt mi sem igazolja jobban, mint a napok óta tartó eső és borongós idő. A Dunát betakarja a köd, az utcákat pocsolyák szegélyezik, az ég betonszürke. Ilyen időben eszünk ágában sincs elhagyni a lakást: eljött a fotelbe kuckózó, pokrócos, teázós és első sorban könyvolvasós idő. Őszi könyvajánlónkban 5 olyan könyvet mutatunk nektek, ahol Budapest a főszereplő. Vajon hogyan alakítja a történetet egy épület és egy folyton visszatérő tér? És milyen, amikor a Hős utcai élet ihleti meg a költőt? De ha a szépirodalmon túl egy kicsit szakmaibb szemmel néznék a várost, arra is ajánlunk egy új könyvet.

Vámos Miklós: Dunapest

Vámos Miklós nagy mesélő! Legalábbis ez ugrott be elsőre, miközben egyre mélyebbre jutottunk legújabb regénye, a Dunapest (szöveg)világában. Ha azt gondoljuk, hogy egy épület csak ablakokkal megtört márványból álló fal vagy betontégla lehet, akkor bizony tévedünk. Egy épület maga a történelem, az emberi sorsokat, érzéseket és titkokat őrző váz. Titkos szobák szerelme, háborús óvóhely, nyilas terror, gyerekkor, híres emberek máig őrzött lakhelye és még megannyi történet rejlik egy-egy házban.

A Dunapark házak néven ismertté vált Pozsonyi út 38-40. adja a regény keretét: itt ismerkedik össze a negyvenes francia nő, a harmincas srácok és húszas éveiben járó lány. Mindenki menekül önmaga elől, mindenki keres, leginkább önmagát, és mindenki gyógyul: beteges kapcsolatból, generációkon átívelő traumákból, önmaguk elnyomásából. 

„De csak úgy érdemes élni, hogy hiszünk a humanizmusban, a demokráciában, a szabadság-egyenlőség-testvériségben, meg az… izé… legfőképp abban, hogy emberek maradhatunk az embertelenségben.”

„De csak úgy érdemes élni, hogy hiszünk a humanizmusban, a demokráciában, a szabadság-egyenlőség-testvériségben, meg az… izé… legfőképp abban, hogy emberek maradhatunk az embertelenségben.”

Fiction és non-fiction keveredik, de a regény ennél sokkal több: történelmi, irodalmi és várostörténeti visszatekintés. A jelen mellett Vámos behoz még legalább 3 idősíkot, melyeket szépen össze is kever. 1938: az épület születése, gyermekkora és a Hofstätter Béla–Domány Ferenc építészpáros hétköznapjai. 1944, nyilas terror: a Pozsonyi út 38. csillagos ház volt, míg a 40. svájci védettségű. Carl Lutz és Raoul Wallenberg alakja elevenedik meg az olvasó előtt, ahogy a szemhunyásnyit sem aludva mentik a város zsidó lakosságát.

Ezt váltja a jelen, melynek szereplői folyamatosan visszaugrálnak saját múltjukba, külön élettörténetek tárulnak fel előttünk Budapest utcáit járva és szövődnek egymásba a Pozsonyi úti épületben. Vámos egyébként annyira alapos, hogy konkrét építészeti leírást ad a házról, így még azok előtt is megelevenedik az épület, akiknek még nem sikerült besurranniuk a híres, Bauhaus stílusú házba. A történelmi áttekintésen és az építészeten túl ez a regény egyúttal maga a tömény társadalomkritika.

Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog

A 9-es busz, egy kis kocsma, az Andrássy-Bajcsy út sarka, egy kelenföldi lakás, óbudai pad: terek, melyekhez Bakos Gyöngyi regényében számtalan történet kötődik. Izgalmas egyszerre olvasni és rájönni arra, hogy mennyi hely van a városban, melyhez nemcsak a kollektív emlékezet tapad, mint például a Nemzeti Múzeum lépcsője, hanem személyes történetek is. Ebben a kisregényben önkéntelenül is bejárjuk Budapest minden szegletét, mindenhonnan kicsit más arcát látva a városnak, miközben az egész keretet ad ahhoz, hogy megismerjük a főszereplő hétköznapjait. A hétköznapokat, melyek történetei mindannyiunkéi: a lecsavarhatatlan befőttesüveg-tető vagy az elkallódó zoknik okozta végtelen gondolathalmaz a világról és a saját életünkről, miközben ide-oda csapongva próbálunk helytállni a felnőtté válás terepén. De a város terei átszövik a kapcsolati hálót is: minden egyes utca, park vagy bolt felidézi a flörtök, szerelmek, nagy lezárások emlékét.

„Nem futunk össze a metrón, a mozgólépcsőn. Ő felfelé, én lefelé. Én felfelé, ő lefelé. A buszmegállóban. A zebrán, az Andrássy-Bajcsy sarkán. Nem futunk össze a boltban, nem futunk össze a villamoson. Nem megy el mellettem a Körúton. Mennyi az esélye, hogy nem futunk össze. Mennyi az esélye, hogy három éve nem láttam egyszer sem. Túl nagy ez a város.”

„Nem futunk össze a metrón, a mozgólépcsőn. Ő felfelé, én lefelé. Én felfelé, ő lefelé. A buszmegállóban. A zebrán, az Andrássy-Bajcsy sarkán. Nem futunk össze a boltban, nem futunk össze a villamoson. Nem megy el mellettem a Körúton. Mennyi az esélye, hogy nem futunk össze. Mennyi az esélye, hogy három éve nem láttam egyszer sem. Túl nagy ez a város.”

Egyébként Budapesten túl megjelenik Párizs és Prága is – úgy viselkednek, mint a magyar főváros, átvennék a helyet, hogy ők tereljék a történetet. Prága persze itt is egy kicsit Budapest, ahogy szinte minden fővárosi tudatában. Bakos Gyöngyi első könyvében átvezet minket ezeken a városokon, miközben hétköznapi történetekbe csomagolva tárja elénk az apahiányt, a vetélést, az elhagyásokat. Időn és téren át, a múltból és a fiatal felnőttkor jelenéből jönnek elénk az epizódok, folyamatos mozgásban tartva minket, olvasókat is.

Egyszerű történetek lehetnének, ahogy egy fiatal felnőtt nő megéli a hétköznapokat, de ez a könyv éppen azért jó, mert kimondja mindazt, ami sokszor bennünket is foglalkoztat – mindezt iróniába burkolva. Egyébként ez tényleg egy kisregény: egy nap alatt kiolvasható.

Tamás Zsuzsa: Tövismozaik

Jó az, amikor már egy könyv borítója is megszólít, játékba hív. Az olvasás már ekkor elkezdődik, holott még csak szemezünk a külső réteggel. Kicsit olyan ez, mint egy randi: hiába titkoljuk, de egy jó könyvborító erősen befolyásolja a választásunk, ahogy a zsánerünk is – jelen esetben a kiadó és a szerző együtt. Persze a fülszöveg elolvasása után még így is könnyen megeshet, hogy otthagyjuk a boltban a könyvet és mást választunk, de Tamás Zsuzsa regénye minden téren jó választás. A fehér, a rózsaszín és a vörös árnyalatában játszó borító már távolról táncba hív: ha távolról nézzük, akár gyufaszálak vagy apró szegek is lehetnének az elején, amikről azonban közelről nézve kiderül, hogy tövisek.

Tamás Zsuzsa költő és meseíró, a Tövismozaik történetei azonban már nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket szólítják meg. Egy fiatal képzőművész lány krízisekkel teli időszakát és az ebből való kilábalást beszéli el, évek múltával. Milyen az, amikor kilépsz egy nem működő házasságból valamikor a harmincas éveid elején? Milyen az, amikor alárendeled magad a másik hóbortjainak? Milyen csalódni, boldognak lenni vagy éppen semmit sem érezni? Milyen az, amikor a gyerekkor egyik állandója megszűnik, elveszíteni egy édesanyát, az milyen? 

A névtelen főszereplő már családos emberként emlékezik vissza az életét formáló történetekre, melyekbe Budapest mindig bekúszik valahol – főként a Körönd, reggel, délben, este, a főhős lába mindig odavisz minket. Nem meglepő, hiszen a regény két központi szereplője, az édesanya és a szerelmi csalódást okozó férfi is e helyhez köthető.

A kérdések nemcsak az olvasóhoz szólnak: a regény maga is csupa kérdés, egy dialógus egy anyával, aki elvesztését több év távlatából dolgozza fel a főhős.  

Erdős Virág: Hősöm

Erdős Virág évek óta a kortárs magyar irodalom egyik megkerülhetetlen alkotója: kisprózák, színpadi szövegek, versek, és állandó kísérletezés, hogy a szöveg hogyan alakul át, amikor különféle művészeti ágakkal működik együtt. Ha máshonnan nem, a Rájátszás produkcióból biztosan ismerjük, legalábbis a Van egy ország és az Ezt is elviszem magammal című szerzeményeket mindenképp. Sokrétű szerző, aki nemcsak szöveget ír, de sokszor dallamot is, melyeket van úgy, hogy ő maga énekel, de emellett a fotózással is foglalkozik.

És itt jutunk el a Hősömhöz: versek és fotók, fotók és versek, de nem a hősökről. Jobban mondva nem a klasszikus értelemben vett hősökről, mint Superman vagy Batman, hanem a Hős utcai gyerekek és felnőttek életébe kapunk bepillantást. A Hős utca néven elhíresült terület Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma – helyén sporttelep váltja majd. Mindannyiunknak van egy előképe erről az utcáról: szegénység, kábítószer, börtön, tömény nyomor, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a felszín alatt itt is sorsokkal találkozunk, csak ez nem az a vidám verzió.

Társadalmi felzárkóztatás
 
Nekem meg a nővéremnek van erre egy módszerünk.
Elmondjam?
Mindig eggyel előbb szállunk le.
Hogy ne derüljön ki.
Érti!
A buszon.
Hogy a Hősbe megyünk.

Társadalmi felzárkóztatás
 
Nekem meg a nővéremnek van erre egy módszerünk.
Elmondjam?
Mindig eggyel előbb szállunk le.
Hogy ne derüljön ki.
Érti!
A buszon.
Hogy a Hősbe megyünk.

Fontos kötet, gondolatban leszállít a 95-ös buszról, megismerteti a romos falak mögötti életeket, küzdelmeket. Felkavaró és mély, egyúttal önkontrollra, figyelemre és empátiára tanít. Mert ahogy Budapest sem csak a turistákkal és újhullámos kávézókkal teli belváros, nem csak a pompa, a nyüzsgés és nem csak az értelmiség – ahogy a társadalom és maga az életünk sem állandó szépség és könnyedség.

10+1 Budapest – Brutalizmus és Löffler testvérek

Szépirodalom után kicsit közelebb megyünk a várostörténethez és építészethez, sőt, rögtön két kis könyvecskét is ajánlunk. A 10+1 Budapest sorozat 32 oldalnyi épületfotók és könnyed nyelvezet egyvelege, ami kifejezetten Budapest épített környezete iránt érdeklődőknek hasznos olvasmány. Nemcsak fotókat és az épületekről szóló leírásokat olvashatjuk, hanem a házak és tervezőik, építtetőik történetét, keverve egy kis művészettörténettel – szerintünk menő alap bármilyen diskurzushoz.

A Tolnai-Pálóczy Enikő a 20. századi magyarország egyik közkedvelt építész párosáról, a Löffler testvérekről szóló könyve egyrészt kitágítja ismeretünket, hiszen nem biztos, hogy ennek a párosnak a nevével mindannyian tisztában vagyunk, másrészt megtudjuk, hogy az olyan jól ismert épületek, mint a Rákóczi út 14. szám alatti gipszóriásokról elhíresült ház is az ő nevüket jegyzi.

„Nem könnyű megfogalmazni ennek az irányzatnak a jellegzetességeit, mert míg más építészeti stílusokat általában azonos formai jegyek jellemeznek, a brutalizmus – az építési technikától függően is – sokféle különböző formában jelenik meg. Közös viszont ezekben az épületekben az, hogy mind formailag, mind részleteikben, a felhasznált anyagok kezelésének tekintetében feltűnőek, provokatívak, többek között ezért is osztják meg ma is jelentősen a közvéleményt.”

„Nem könnyű megfogalmazni ennek az irányzatnak a jellegzetességeit, mert míg más építészeti stílusokat általában azonos formai jegyek jellemeznek, a brutalizmus – az építési technikától függően is – sokféle különböző formában jelenik meg. Közös viszont ezekben az épületekben az, hogy mind formailag, mind részleteikben, a felhasznált anyagok kezelésének tekintetében feltűnőek, provokatívak, többek között ezért is osztják meg ma is jelentősen a közvéleményt.”

A nyers beton, a hangsúlyos tömeg, a monumentalitás mind egy sokat hangoztatott stílus, vagyis inkább építési mód jellemzője: ez a brutalizmus. Lehet szeretni és lehet utálni, az biztos, hogy mindannyiunknak van róla véleménye. A 10+1 Budapest sorozat másik eleme a Branczik Márta által írt Brutalizmus. Itt nemzetközi kitekintés, a kifejezés elmagyarázása, félreértések megfejtése és Budapest brutalista épületeinek bemutatása kapott helyet. És még azt is megtudjuk, hogy az elrontott nyersbeton támfal még nem brutalista… Holott a köznyelvben hajlamosak vagyunk ezeket keverni.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Szabadidő

Séta az egykori óbudai téglagyárak területén

Az óbudai téglagyárak múltjától az emlékezés jelenéig című séta során végigjárjuk a bécsi úti téglagyárak területének egy részét, hallhatunk a téglagyárak történetéről, társadalmi kontextusukról és a második világháborúban betöltött szerepükről, valamint szó lesz a Porajmos emlékezetéről, annak kortárs módjairól és lehetőségeiről is.

Neked ajánlott

A