Miközben a bennünk élő gyerek kijátszotta magát a parancsjelző paragráf forgatásával, a Kossuth Múzeumhajó fedélzetére lépve egy másik századba teleportáltunk. Ez már eleve egy több mint százéves gőzhajó, 1913-ban épült, akkor még Ferencz Ferdinánd Főherczeg nevét viselte és túlélte mindkét világháborút. Különös érzés a tereiben sétálni, hallani, ahogy kicsit nyikorog alattunk a hajópadló, megnézni a gépházat és a gőzgépet, itt az orrot kivéve minden eredeti.
Ebben a különleges atmoszférában kapott helyet a Közlekedési Múzeum időszaki kiállítása, amely mozaikként, egy-egy izgalmas, érdekes szeletét vagy éppen a fővárosi hajózás fordulópontját villantja fel a látogatóknak. A kiállított tablókon megismerjük a Duna első gőzhajója, a Carolina történetét, amit a szemfüles Bernhard Antal, az eszéki híd bérlője építtetett fel, ugyanis I. Ferenc császár a teljes Habsburg Birodalomra előjogot helyezett kilátásba annak, aki működőképes szerkezetet tud építeni a Dunára. Erre azért is volt szükség, mert 1816-ban a Rajnán már bőven járt gőzhajó, érthető, hogy a császár nem szerette volna, ha a Pest és Buda közötti Duna-szakasz hajó (meg persze híd) nélkül marad.
A Carolina 1820. júliusában indult első útjára, átkelőhajóként a Bomba tér (Batthyány tér), Császárfürdő és Óbuda (Szentlélek téri HÉV-megálló) partjainál állt meg. Családi kedvezmények és bérletek ellenére ez az első szezon körülményesen és elég drágán működött: az utasok a gőzhajó által vontatott kabinos dereglyére szállhattak fel és a viteldíj mellett a partváltás díját is meg kellett fizetniük.
A Carolina tiszavirágélete után a Remény jött el a Pest-Buda hajózási életébe Girczy János vállalkozóval, de őt hamar kiszorította a hajózási versenyből a Dunagőzhajózási Társaság, akiknek többek között Óbudán is volt hajógyára.
1844-ben járunk, és ekkor indult el igazán a fővárosi hajózás népszerűsége, és annyira közkedvelt tömegközlekedési formává vált, hogy egyre több hajójavító üzemre volt szükség. Ezek Angyalföldön, az újpesti öbölben épültek fel, később belőlük alakult meg a Ganz és Tsa Hajógyár, ami a főváros egyik legfontosabb ipari szegmensét, a budapesti hajógyártást alapozta meg.
Egyre több társaság jött létre, így nem meglepő, hogy komoly verseny alakult ki a vetélytársak között, ami a városon belüli közlekedést is nagyban meghatározta. Ingázások Óbudáról Pestre és vissza, reggeli járatok a gyári munkásoknak és hétvégi kirándulók a Margitszigetre – évekig ez határozta meg a hajózást. A lendületet sajnos az első világháború megszakította, de a közlekedés más ágainak fejlődésével is csökkenni kezdtek az utasszámok.
Az 1950-es években, Budapest ostroma után ismét előtérbe került a hajózás, a Fővárosi Hajózási Vállalat mesehajói látták el a forgalmat: Hüvelyk Matyi, Piroska, Farkas, a hét törpe és Hófehérke szelték a habokat. Az alternatív közlekedési lehetőségek, a visszaépült és az új hidak következtében a hajózás a mindennapi személyszállítás helyett a turizmusra váltott: hatalmas szálloda- és városnéző hajók lepték el a Dunát, ami sokszor teher folyónak és városnak egyaránt.
A budapesti hajózás kétszáz évét bemutató tablókiállítás végig követi a város és folyó sokszínű kapcsolatát, egymásra hatását és a hajózás mint tömegközlekedési eszköz újra felvirágzását. A járvány következtében a Kossuth Múzeumhajó fedélzetén megnyílt időszaki kiállítás a szükséges óvintézkedések betartása mellett ingyenesen látogatható egészen 2021-ig.
