Bakkai Henrietta vállalkozó családból jön, és már évek óta gondolkozott azon, hogy PR-marketinges munkáját hátrahagyva belevág egy saját üzletbe. Másfél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az amerikai filmek óriáskerekes-fesztiválos jeleneteiből ismert street foodját, a corn dogot fogja a középpontba helyezni, és nyit egy kis üzletet, ahol e körül az étel körül forog a világ. Mint mondja, pár helyen találkozott már vele, de főleg időszakos kínálatként vagy afféle érdekességként kínálták, saját üzletet itthon még nem dedikáltak neki.
Hogy miről is beszélünk pontosan? Az amerikai gyerekkor egyfajta kötelező kellékéről, aminek sokan felnőtt korban sem tudnak ellenállni. Lényegében egy pálcikára húzott virsliről van szó, amit aztán valamilyen sűrű, kelt tésztába mártanak, és olajban kisütnek. Mivel Amerikában mindig van feljebb – vagy lejjebb, nézőpont kérdése –, előszeretettel forgatják a forró olajban frissen sült rudacskákat cukorba vagy más édes mázba – Heni azonban nem ment ilyen messzire. Mint mondja, sokáig tartott kikísérletezni azt a tésztát, ami elég sűrű ahhoz, hogy vastagon fedje a virslit, de elég lágy, hogy dolgozni lehessen vele.
A zsebkendőnyi üzletben Heni csinál mindent – ő szerzi be az alapanyagokat, ő készíti a tésztát, és természetesen ő süti készre a választott corn dogunkat is. Mert bár a corn dog alapvetően egy faék egyszerűségi street food, Heni igyekezett pár extrát hozzáadni az alaprecepthez, hogy legyen választék. Így a standard corn dogon (770 Ft) kívül kérhetünk olyat, amit sütés előtt pankomorzsába (880 Ft) vagy sült krumpliba (980 Ft) forgatnak. Ez utóbbi egy igazán ütős darab, és bár a sima corn dog sem egy habkönnyű műfaj, az apróra vágott sült krumplis verzió fesztiválkajának is simán beillene, energiát ugyanis simán ad egy kétórás koncert leugrálásához.
Tovább variálhatunk azzal, hogy a bundába a sima virsli mellé egy kis sajtot is kérünk, illetve azzal, ha a húsipari darabot simán kikerüljük, és egy pálcikára szúrt sajtrudat bundáztatunk be. A kész corn dogra ezen felül választhatunk olyan kiegészítőket, mint a nacho, különböző salsák vagy a jalapeño, némi felárért. Mivel street foodról van szó, 4-5 perccel a rendelés után már a kezünkbe is kapjuk a sétálós kalóriabombát, de hogy addig se unatkozzunk, játszhatunk a pulton minket váró tetriszekkel. Persze lehet, hogy 25 éve volt menő, de aki nem csap le rá egy perc alatt, azt vagy búra alatt növesztették gyerekkorában, vagy ínhüvelygyulladása van.
Az üzletben nem nagyon tudunk leülni, de egy pici asztalt találunk a bejárat mellett. Bár a műfaj eredetileg csak pálcikára lett kitalálva, kapunk egy kis papírtálcát, hogy menet közben se csöpögtessük le magunkat a ráadásként kért szószokkal. Úgyhogy ha a Blaha felé visz a dolgunk, és vevők vagyunk egy instant örömforrásra, nyúlós sajttal és roppanós bundával, amitől pár órára biztos jól lakat, akkor irány a Vas utcai Egypálcás.
