We Love Budapest: Hogy érezted magad ma reggel, és mivel kezdted a napot?
Bocskor Bíborka: 34. hete minden napomat, percemet és pillanatomat átszövi a várandóságom tudatállapota, testi-lelki szépsége, csodája, nehézsége, szürrealitása, ennek pedig egy kényszerkoronája ez a pandémiahelyzet. Reggelente van egy testi rítus, amit követek, ami már a régebbi időkből része az életemnek. Ennek a tisztálkodáson túl illatok, olajok és a mozgás is a része, ezzel kedveskedek magamnak és a bennem lakó kislányomnak. Aztán következnek a macskák. Aztán kicsit Magashegyi és Tóth Krisztina, ugyanis készülünk egy lemezzel.
WLB: A kényszerű bezártság miatt mit változtattál a szokásaidon, az életed ritmusán? Kialakítottál hangulatjavító karanténrituálékat?
B. B.: A rituálék mindig is jelen voltak az életemben, ez nem változott egyik szélsőség felé sem. Talán élesebben tanította meg ez a helyzet az egységtudatot. Ezt nem egy vágyott, idealizált vagy igyekvő perspektívából élem és érzem, hanem egy kiélezettebb, organikusan megkapott tapasztalásként.
WLB: Mindennek két oldala van: szerinted mi a legrosszabb a karanténban, és mi a legjobb? De kérdezhetném úgy is, hogy mit élvezel a legjobban benne, és mit a legkevésbé?
B. B.: Viccesnek találom, hogy pont akkor lassult le minden, amikor az életemben nekem is ennek jött el az ideje. Egy virtuális beszélgetés alkalmával mondta az egyik barátom: „Bibi, mindez azért történt, hogy bevárjon téged a világ, a popszakma, minden.” Kacagtunk úgy, mint a legjobb színházi előadások alkalmával megélt tömör sírok-nevetek-necsináld-mutasd helyzetekben. A legjobb, hogy tényleg szükségem volt egy ilyen helyzetre, hogy figyelni tudjak a környezetemre, az életre és a világra. És hogy ugyanezt a figyelmet megkaphassam én is. Mintha mindenkinek egy fókuszáltabb, törékenyebb perspektívából jönne a figyelme, ezt hasonlónak érzem a magaméval, ami számomra egy gyermekkori, hozott képesség, néha kereszt.
Ami rossz vagy nehéz, hogy mindenki globálisan kiszolgáltatott helyzetbe került attól, amit diktál a vírus. A kényszerű távolságtartás. A félelem és a bizonytalanság gazdasági, testi és lelki szinten. Az idősebb embertársainkkal szemben tanúsított keserédes megkülönböztetés, hogy jót akarunk azzal, hogy szinte minden létfontosságú kontaktust megszüntetünk, mindezt cuki álruhában, bármilyen intellektussal. Az ember körbe van zárva a pandémia dogmáival, és ha megszegi, megbetegíthet másokat, egy katasztrófafilm világába küldheti azt, aki nélkülözi őt, vagy akit ő nélkülöz. Aztán a társadalmi szinten történő folyamatos ítélkezés, agresszió, türelmetlenség, uralkodási kényszer.
WLB: Milyen verset, könyvet, filmet, tévésorozatot vagy zenét ajánlanál az olvasóknak, amivel könnyebben átvészelhetik a bezártságot?
B. B.: Én most aztán végképp nem tartozom a normális tanácsadók táborába. Legtökéletesebb vízióim az álmaim, a fehér sötétítőm, amire a hold és az ablakunk előtti hársfa vetít éjjelente, a szél megmozgatja, és én mindig csodálatba esem. Meditáció, ima, aztán a szüléssel, perinatális pszichológiával, légzéssel, női erővel, ösztöni tudással foglalkozó könyveim, Orosz Katalin előadásai, 0-24 órában a férjemmel a tapasztalás, a kis kalimba, ami a pihenőfotelem mellett van, amivel játszunk a tapasztalható, érezhető kislányunknak. Ezeket mind ajánlom, netflixezéssel, sporttal, jó ételekkel együtt.
WLB: Mi lesz a legelső dolog, amit csinálni fogsz, miután visszaállt a megszokott rend?
B. B.: Azt a konstellációt remélem, hogy ez, ami van, június közepéig tart, amikor világra jön a babánk, mert akkor csak folytatódnia kell az életnek. De ha ezen túl figyelem a jövőt, akkor azt szeretném, hogy feléledjen az a részem, aki az alkotásban kreatív, és aki együtt dobban a Magashegyi legénységével és közönségével.
WLB: Az emberek egy része most befelé figyel. Te hogy állsz ezzel: átgondoltál bármit is? Ha igen, mire jutottál?
B. B.: A fent említett dolgokon túl moderálom, katalizálom folyamatosan azt, ami kintről jön az elmémbe, lelkembe és a tudatomba. Nem olyan könnyű feladat, higgyétek el!
WLB: Nézz egy kicsit a jövőbe: hogyan látod magad egy év múlva, illetve mit szeretnél, miben változtassa meg a járvány a világot?
B. B.: Az egyszerűbb, kézzelfoghatóbb dolgokat vegyük észre, és adjunk azoknak olyan jelentőséget, hogy ugyanolyan értékessé váljanak, mint amikor messzire vagy az újra vágyakoztunk, hogy elérjük a remélt, magasabb szintű élményt. Maradjon meg a lassulás csendje és tudatossága, hogy ebből tudjunk gyorsulni, ha szeretnénk, és amennyire szeretnénk. De mondhatom ezt másképp is: maradjon meg egy katalizált, tiszta állapot, amitől szebben és jobban lehet viselkedni.
WLB: Mi hiányzik legjobban a járvány előtti életedből?
B. B.: A sport, a jóga, a biciklizés szépsége, szabadsága, és a kulturális események, a színház, a koncertek.
WLB: Volt-e valamilyen meglepő és/vagy különleges élményben részed az elmúlt hetekben, amióta a járvány és a korlátozás tart?
B. B.: Nem akarom megúszni a kérdést, minden meglepő és különös. Jelen kell lenni akkor is, ha csak végignéznéd megszállottan, és ezt nem az online életre értem.
