Egyelőre bizonytalan a fesztiválszezon sorsa, így a legnagyobb hazai rendezvények önkénteseit koordináló szervezet, a Fesztivál Önkéntes Központ is inkább más irányba mozdult, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben elindították a „Hogy tetszik lenni?” nevű kezdeményezést.
A program az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra. Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője a következő részleteket osztotta meg a kezdeményezés hátteréről:
„Sokat gondolkodtunk, hogyan tudnánk segíteni a kialakult helyzetben, így született meg a Hogy tetszik lenni? kezdeményezés, melynek keretén belül az együttműködő szervezetekkel karöltve kötjük össze a koronavírus legveszélyeztetettebb csoportjába tartozó, otthonaikba kényszerült idős korosztályt szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal. Tudjuk, hogy az önkénteseink könnyedsége és vidámsága telefonon keresztül is ragadós. Emellett újra részesei lehetnek egy közösségnek, ami mindannyiunknak hiányzik.”

„Nemcsak a két generáció közötti kapcsolat felélénkítése a cél, hanem az értékteremtés, hagyományőrzés is, mivel minden héten új és új témákat helyezünk majd előtérbe, mint például, hogy hogyan szórakoztak régen és most, begyűjtjük a legjobb recepteket, meghallgatjuk a régebb óta fiatalok katonasztorijait, de előkerülnek a randik és az első szerelem történetei is. A program során önkénteseink is kitörhetnek a karantén szürke egyhangúságából, és olyan történeteket, életbölcsességeket hallhatnak, ami emlékezetes lesz számukra.”
A jelentkezés bárki számára nyitott, de egy online meghallgatáson és felkészítésen mindenkinek részt kell vennie. Az előfeltétel mindössze annyi, hogy meglegyen a segítő szándék, a kommunikációs készség és persze hetente néhány óra szabadidő. További információk és jelentkezés ezen a linken.