Csütörtök este Amszterdamban jelentették be a World Press Photo 2020 díjazottjainak kilétét, környezet kategóriában egy magyar fotós, Horváth Eszter nyerte el a nívós elismerést – írja az MTI.

Horváth Eszter soproni születésű dokumentumfotós 2015 óta foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával. A tavalyi és az idei évben az Északi-sarkvidék közepén, jégtáblához fagyasztott, tudományos vizsgálatokat és méréseket végző Polarstern német kutatóhajó munkáját örökítette meg. Díjnyertes felvételén egy jegesmedve és kölyke vizsgálgatja kíváncsian a Polarstern kutatói által a jégtáblára kihelyezett berendezést.

Fotói korábban megjelentek már a National Geographic magazinban, a The New York Times és The Wall Street Journal napilapokban, a Time hetilapban és a GEO Magazine-ben is – olvasható a WPP honlapján. 

A fődíjat Csiba Jaszujosi, az AFP francia hírügynökség kelet-afrikai fotóriportere kapta Straight Voice című fotójáért. A képen egy fiatal szudáni férfi látható tüntetők közt, amint verset szaval. Az áramkimaradás miatt sötétbe borult kartúmi utcán társai mobiltelefonjaik lámpáival világítják meg őt.

Címkék