We Love Budapest: Hogy érezted magad ma reggel, és mivel kezdted a napot?
Janklovics Péter: Kávéval kezdtem a napomat, mint mindig, utána – szintén szokás szerint – zuhanyoztam, fogat mostam. Csak a nagyobbik fiamat nem vittem bölcsibe. Szóval, nyugisabban és ráérősebben telt a reggelem, mint a járvány előtti időkben.
WLB: A kényszerű bezártság miatt változtattál a szokásaidon, az életed ritmusán? Kialakítottál hangulatjavító karanténrituálékat?
J. P.: Hűha... Az egész életem ritmusa megváltozott. És nem én változtattam rajta, hanem a körülmények. Nem alakítottam ki rituálékat, egyszerűen csak próbálok túlélni. Nagyon szokatlan a helyzet, lehet, hogy fel sem fogtam még igazán.
WLB: Mindennek két oldala van: szerinted mi a legrosszabb a karanténban, és mi a legjobb? De kérdezhetném úgy is, hogy mit élvezel a legjobban benne, és mit a legkevésbé?
J. P.: A legjobb egyértelműen az, hogy többet lehetek a családommal! Hogy láttam a kisebbik fiam első lépéseit! A nagyobbiknál ez kimaradt sajnos. De most neki is tudok esti mesét mondani a kialakult helyzet miatt. És ha elaludtak, filmet nézünk a feleségemmel. Korábban ez is ritkábban ment. Csak most nem beszéljük meg, kinek milyen napja volt, hiszen tudjuk... A legrosszabb pedig nyilván, hogy nincs előadás, fellépés. És a bezártságot is elég nehezen viselem.
WLB: Milyen verset, könyvet, filmet, tévésorozatot vagy zenét ajánlanál az olvasóknak, amivel könnyebben átvészelhetik a bezártságot?
J. P.: Reggelig tudnám sorolni, de nem ajánlok most semmi konkrétat – a Facebook-oldalamon amúgy is gyakran szoktam. De olvassanak sokat, hallgassanak zenét, örüljenek, hogy több idejük van ilyesmire, próbálják kihozni a legjobbat ebből a helyzetből! Sorozatokkal, filmekkel viszont le vagyok maradva, nem hiszem, hogy tudnék újat mondani. Na jó, most éppen a Peremvidék (Sorjonen) című sorozatot nézzük, és elég jó. De A tettes (The Sinner) című sorozat első két évada is nagyon tetszett Bill Pullmannal. És a Netflix dokumentumfilmjei is zseniálisak!
WLB: Mi lesz a legelső dolog, amit csinálni fogsz, miután visszaállt a megszokott rend?
J. P.: Szerintem nem egyik napról a másikra fog visszaállni a rend, hanem fokozatosan. Így a váltás sem lesz olyan éles, mint márciusban volt. Lesz időnk visszaszokni. Biztos elmegyek a barátokkal sörözni egyet. De jelen pillanatban azzal is beérném, ha sétálhatnék egyet a belvárosban, ami tömve lenne emberekkel, és nem kéne tartani semmitől...
WLB: Az emberek egy része most befelé figyel. Te hogy állsz ezzel: átgondoltál bármit is? Ha igen, mire jutottál?
J. P.: Tartózkodnék a nagy szavaktól, amúgy is tele van a közösségi média közhelygyűjteményekkel. Minden napra jut belőlük. De némelyik igaz. Annyi biztos, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok minden átértékelődött, áthelyeződtek a hangsúlyok, más lett fontos. És ez nem feltétlenül baj.
WLB: Nézz kicsit a jövőbe: hogyan látod magad egy év múlva, illetve mit szeretnél, miben változtassa meg a járvány a világot?
J. P.: Úgy érzem, ez egy utolsó figyelmeztetés a fajunknak, egy tockos, hogy végre észhez térjünk. Remélem, ezután többre értékeljük az emberi kapcsolatokat és a minket körülvevő világot így, hogy most el vagyunk zárva ezektől. Jó lenne, ha kicsit háttérbe szorulna majd a jövőben a mértéktelen fogyasztás és a pénz után való loholás.
WLB: Mi hiányzik legjobban a járvány előtti életedből?
J. P.: A színpad. A zsezsgés, amit hallok, amikor állok a takarásban kezdés előtt. A közönség reakciói előadás közben, a tapsuk... Úgy általában a közönség! Szóval a munkám.
WLB: Volt-e valamilyen meglepő és/vagy különleges élményben részed az elmúlt hetekben, amióta a járvány és a korlátozás tart?
J. P.: Általánosságban vettem azt észre (és örülök is neki), hogy jobban odafigyelnek egymásra az emberek.
