„Eljöhet az átalakulás időszaka, a poszttraumás növekedés erről szól” – a pszichológust kérdeztük a krízisről

We Love Budapest: Pszichológus szemmel nézve látszódhatnak két hét elteltével az otthon maradás lelki következményei?
 
Frank Róbert: A látható következmények rögtön az első nap megfigyelhetők voltak. Sőt már az első és a második hét között is elég szembetűnő különbségek mutatkoznak. Mondhatjuk azt is, hogy a lelki folyamatok napról napra változnak, amihez – finoman szólva – nem voltunk eddig hozzászokva. Egész életünkben a biztonságra, a kiszámíthatóságra törekedtünk, ehhez képest a mostani állapot ennek a szöges ellentétét adja. Ez pedig nagymértékben növeli a szorongás megjelenését. A szorongás pedig – arcnélkülisége miatt – lelkileg ugyanolyan pusztító tud lenni, mint a jelenlegi pandémia.
 
Nem vagyunk arra berendezkedve, hogy huzamosabb időt töltsünk a szeretteinkkel egy légtérben. Ennek jó példája a kabinhatás. Mindenki emlékszik, milyen nehéz is tud lenni egy-egy nyaralás kezdetekor a hosszú autóút. És főleg ahhoz nem vagyunk hozzászokva, hogy a mindennapi rutinunk, legyen az munkahelyi vagy magánéleti, váratlanul az étkezőasztalon találja magát, és együtt csámcsogunk rajta az esti vacsora közben. Hirtelen lecsökkent vagy teljesen meg is szűnt az évek alatt szorgos munkával kialakított személyes terünk. Átjárhatóvá váltak a mindennapi élethez szükséges falak, amelyeket építettünk. És még csak két hét telt el.
 

WLB: Mi a „normális” emberi reakció erre a helyzetre?
 
F.R.: Számomra a reziliencia klasszikus értelemben vett jelentése lenne az adekvát reakció. Ami lényegében azt a képességet jelöli, hogy gyorsan vissza tudja az ember nyerni eredeti jó állapotát. A kérdés az, hogy mit jelent a „jó” állapot. Szerintem semmiképp sem azt, ahogy eddig éltünk, hiszen ha az egy helyes és jó megoldás lett volna, akkor most nem kellene az összetört szilánkjai között sétálnunk kétségbeesve. Úgy gondolom, az eredeti jó állapot ettől nagyon messze van. A helyes reakció ezért szerintem a helyzet pontos értelmezése és az ebből történő, a jövőre mutató döntések meghozatala lenne. Tudom, hogy sokan szeretnék visszaállítani a régi rendszert, mert az biztonságot adott számunkra. De észre kell venni, hogy az a biztonság egy illúzió volt, amire a mostani járvány kíméletlenül felhívta a figyelmünket. A szorongáscsökkentés szempontjából is hatásos megoldás, ha nem a szemünk előtt eltűnő régi világ romjait nézzük, hanem már azon gondolkodunk, hogyan fogunk ezekből a kövekből egy olyan új világot építeni, ami tényleges védelmet nyújt majd számunkra a hasonló esetekkel szemben.
 

WLB: Gazdasági, egészségügyi bizonytalanság, elszeparáltság, mozgáshiány – ezek közül melyik a legkárosabb? Melyiket hogyan tudjuk jól menedzselni?
 
F.R.: Holisztikus gondolkodóként úgy gondolom, hogy mindegyik. Társas lények vagyunk, elengedhetetlen számunkra a társas kapcsolat. A mindennapokban folyamatosan mintákat gyűjtünk a környezetünkből, hogy a tudatalatti vagy sokaknál tudatos bizonytalanságunkat csökkentsük. Ha nincs társas érintkezés, ez a bizonytalanságérzés sokaknál emiatt is megnőhet. Viszont a gazdasági bizonytalanság elkerülése a legfontosabb számunkra, magyarok számára. Ha ez borul, minden borul. Más országokban más az elsődleges fókusz: a több generáción keresztül jó anyagi környezetben élőknél ez a szorongásforma nem annyira erőteljes, ott talán az egészségre összpontosítanak jobban. A kiegyensúlyozott gazdasági biztonság sokkal több lehetőséget biztosít számukra. Inkább érzik a saját életükre való ráhatásukat, akár a mozgás, egészségmegóvás terén is. Vagyis a kialakult helyzet kevesebb szorongást idézhet elő egy olyan társadalomban, ahol nem a megélhetés a fő szempont. Ettől mi még nagyon messze vagyunk. Nálunk sokan az egészség kárára is végeznek olyan munkát, amely bizonyítottan csökkenti az élettartamot. Ezért jelent itthon nagyobb kihívást a „maradj otthon!” felhívás, és okozhat erőteljesebb feszültséget a gazdasági bizonytalanság. Fontos, hogy megértsük az egészség fontosságát és annak megóvását.
 

WLB: Van-e értelme piszkálni az időseket, akik magányosan élnek, nincs okostelefonjuk, internetük, hogy miért mennek ki az utcára?
 
F.R.: Semmi értelme másokat piszkálni. Egy mondás szerint azok a dolgok segítenek megismerni önmagunkat, amelyek másokban annyira zavarnak. Ilyenkor inkább azon gondolkodjunk el, hogy nekünk mi a problémánk a kiszemelt társadalmi réteggel, mielőtt a saját problémáinkat egy gyengébb korcsoportra projektáljuk. Igen, lehet másokat okolni saját veszteségeink miatt, de ezt a magatartást inkább hagyjuk meg a homokozóban homokvárat építő gyerekeknek. Az idős embereknek is nagy szükségük van a társas érintkezésre, sokan ezt fontosabbnak is tartják, mint az egészségüket. Ehhez is megvannak a megfelelő érintkezési formák. Ezt nekünk kell megtanítanunk nekik. És hagyjunk időt számukra az ehhez való alkalmazkodásban. Vigyázzunk rájuk, mint ahogy ők vigyáztak ránk, amikor gyerekek voltunk.
 

WLB: Sokan megkeresik most Önt tanácsokért?
 
F.R.: Igen. Ez egy krízishelyzet, és mint ilyen, kiemelt fontossággal bír a vele való megküzdés. Azonban a megfelelő megoldásokkal nem rendelkezünk. Ennek az oka a beszűkült gondolkodás. A megoldások mindenkiben ott vannak, de ahogy Woody Allen mondta „Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta”. Ebben lehet segítségre egy szakember, aki ezt a gondolatspirált megállítja és visszafejti oda, ahol a megfelelő megoldások lakoznak.
 

WLB: Milyen stresszoldási módszerek vethetőek be?
 
F.R.: Sokat lehet olvasni az alapvető stresszkezelési irányelvekről, miszerint ne olvassunk túl sok hírt, ha mégis, akkor győződjünk meg azok hitelességéről! Ne izolálódjunk! A családi és baráti kapcsolatainkat tartsuk meg napi szinten! Semmiképp ne alkohollal vagy dohányzással csökkentsük a feszültségünket! Ha tudjuk, frissítsük fel régi képességeinket, készségeinket, amelyek korábban örömöt okoztak, mint például a rajzolás, írás, festés stb.
 
Ezek mellett fontos szempont lehet a jövővel kapcsolatos pozitív várakozás lehetősége. Ez röviden összefoglalva a célok meghatározását jelenti. Tűzzünk ki olyan célt, amely elérése nem túl távoli, reális, ugyanakkor erőfeszítést okoz. Ha kell, szakaszoljuk a cél elérését, hogy a pozitív visszajelzések ne csak a cél elérésekor jelenjenek meg, hanem az odavezető folyamatok során is. Ilyen cél lehet a testedzésből fakadó kihívások elérése. Ne akarjunk túl gyorsan fejlődni, és kalkuláljuk be a kudarc lehetőségét is! De hasonló lehetőség lehet az étrend megváltoztatása, az egészséges táplálkozás elérése. Rengeteg olyan módszer létezik, amely csökkenteni tudja a stresszt. A gyűjtőfogalom a siker és a pozitív eredmények napi szintű megélése.

WLB: A videón keresztüli online terápia mennyire elterjedt most, mik a hátrányai? Nyitottak rá a magyarok?
 
F.R.: Részemről már hosszú évek óta bevett eszköz. Azonban teljesen érthető, hogy nem mindenkinek megfelelő. Aki nem szokott hozzá ahhoz, hogy meetingeket online bonyolítanak le, az elsőre idegenkedéssel fogadja. A legfontosabb eszköz a terápiában a személyes kapcsolódás. Ha ez nincs meg, akkor azt nem nevezhetjük gyógyító folyamatnak. Ezért fontos és szükséges, hogy ez a kapcsolat kialakuljon. Lehet, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz egyeseknél, de az is látható, hogy a megfelelő felkészültséggel ez az akadály is könnyen átugorható.
 
Van azonban egy nagyon kényes helyzet, ez pedig a bántalmazó kapcsolatok témaköre. Nagyon sok ilyen van, több, mint sejtenénk. Egy bántalmazó közegből mindig jó kiszakadni és megosztani a fájdalmakat a segítő szakemberrel, egészen addig, amíg elég erős nem tud lenni ahhoz, hogy véget vessen a kapcsolatnak. Ez került most veszélybe sokaknál, hiszen összezárva lenni egy ilyen kapcsolatban önmagában is borzasztó, hát még úgy, hogy emellett semmi személyes kapcsolat nem lehetséges másokkal. Egy kis lakásban nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen kialakítani egy olyan személyes teret, ahol nyugodtan tud beszélni a problémáiról a szakembernek. Az ilyen esetekkel a kellő óvintézkedés betartása mellett továbbra is személyesen érdemes tartani a kapcsolatot.
 

WLB: Mit tud tanácsolni annak, aki a betondzsungelben ül egy kis lakásban, és otthon kell maradnia?
 
F.R.: Érdemes megnézni olyan videókat, hogy más országokban hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket. Ablakban énekelve, zenélve, beszélgetve. Persze ezek eltérő kultúrák, de ha a közeg, amiben élünk, nyitott rá, nyugodtan átvehetünk ötleteket. Természetesen a mások által már említett napirend készítése mellett más megoldások is léteznek. Egyelőre még van lehetőség kimenni a szabadba egészségügyi sétára, ez szintén megoldás lehet. Persze vannak ennél radikálisabbnak tűnő ötletek is. Fontos a közös együttlét, azonban ezeknek az idejét mi szabhatjuk meg. Elég furcsa megközelítésnek tűnik, de működik. Ha a család megbeszéli, hogy melyek azok az időpontok és alkalmak, amikor összegyűlnek, akkor a köztes időben mindenki meg tudja teremteni a személyes izolációjához szükséges teret és időt. Akár úgy is, hogy ezekben a köztes időkben a minimálisra csökkentik a kommunikációt.
 

WLB: Gyerekekkel a lakásban most a legnehezebb, akikkel ráadásul tanulni is kell. Hogyan lehet kontrollálni a helyzetet?
 
F.R.: A személyes idő és tér itt is nagyon fontos, valamint a közös tevékenységek megléte. A gyerekeknek nagyon sok mozgásra van igényük, ez most még megoldható a szabadtéren a szülővel együtt. A gond majd akkor következik, ha ennél szigorúbb intézkedések jönnek. Láttam már olyan megoldást, hogy leleményes apukák akadálypályát építettek a gyereküknek a lakásban, és ezen kellett időre végigmenni – akár az egész családnak. Remélem, a közös játékok, a beszélgetések, a mesélések még nem vesztek ki, ezek most is remek lehetőségeket nyújtanak, csak kellő idő kell, hogy a felgyorsult életmódunkból visszavéve ezek a pillanatok is meg tudjanak születni. A legfontosabb szülői feladat továbbra is a rendelkezésre állás a gyerek számára. Ne felejtsük el, az ő életük is megváltozott, radikálisan. Bennük is ott bujkálnak a félelmek, kétségek; a legjobb, ha ezek nem sokáig vannak a fejükben, és mi, szülők bármikor rendelkezésre tudunk állni, abban például, hogy ezeket a gondolatokat kitisztítsuk onnan.
 

WLB: Milyen pozitív hozadékai lehetnek az otthon ülésnek, magánynak? Párkapcsolati, önismereti, munkamegosztási…
 
F.R.: Ha majd a kialakult krízishelyzet csillapodik, eljöhet az átalakulás ideje. Az újragondolás időszaka. A poszttraumás növekedés erről szól. Olyan pszichológiai változásokat foglal magában, amelyek új, előremutató, pozitív irányba befolyásolhatják az életünket, illetve optimális esetben változtatni tudnak a világ észlelésében. Megváltozhat a kapcsolatunk a külvilághoz és magunkhoz is. Másképp viszonyulhatunk a családunkhoz, a pénzhez, a párkapcsolathoz. Szerepe van az énerő mozgósításában, aminek segítségével az adaptációnk lesz sikeresebb, akár egy jövőbeli stresszes szituáció megoldásában. Azon túl, hogy nyitottabbak leszünk az új lehetőségek kiaknázásában, jobb személyes kapcsolatot tudunk létrehozni családunkkal, szeretteinkkel. Fokozódik a hála szerepe az életünkben, amely elengedhetetlen szerepet játszik a túlélésben, a negatív spirálba kerülés megelőzésében. Ebben is fontos lehet a segítő szakember igénybevétele, aki ezeket az új utakat segíthet megtalálni.