Új helyeket felfedezni mindig nagy öröm, de az igazi „wow”-élményhez több kell egy jól összerakott étlapnál és pár jól elkészített fogásnál. Ha viszont Újbuda egyik éppen kiépülő részében, egy beköltözés alatt álló lakópark földszintjén, egy optikával egybekapcsolt bisztróban olyan ételeket találunk, amivel legszívesebben teleszórnánk a belvárost – na akkor az egy igazi „wow”-élmény.
Domsa Patrícia szemészorvos pár éve azért végzett el egy cukrászképzést, hogy ha egyszer nyit egy helyet, akkor hivatalosan is értsen a süteményekhez. Az egyszer végül most jött el – férjével, Turcsi Zsolttal együtt múlt héten megnyitották a Non Plus Ultra látásközpont és optika mellé a bisztrójukat is. „Sok páciensem vidékről jön fel, sokszor korábban érkeznek, ezért már nagyon régen szerettem volna, ha a rendelőmhöz egy cukrászda vagy kávézó is tartozik, ahol ilyenkor nyugodtan várakozhatnak” – magyarázza Patrícia, hogy honnan jött a Non Plus Ultra ötlete.
Egy kedves cukrászdánál vagy kávézónál azért jobbra sikerült a hely – már az is mutatja, hogy a konyhán ott találjuk Maczák Annát, aki a korábban a Costesben a Tamában is alkotott cukrászként, illetve Kovács Antalt, aki Beef Barban is megfordult, de már évekkel ezelőtt belopta magát a szívünkbe a Susuban is. A 18 férőhelyes bisztró nagyon igényesen van kialakítva, egyáltalán nincs az az érzésünk, hogy egy lakópark üzlethelyiségében ülünk – metrócsempék, rézszélű üvegbúrák a lámpák körül, királykék székek, a falakon körbeFarkas Antal Jama fotóművész fotói láthatóak, a térelválasztó üvegablakon keresztül pedig a szomszédos optika kínálatára látunk rá. A bisztró-optika koncepció egyébként annyira egyedi, hogy a tulajdonosok szerint csak Utrechtben van egy hasonló duó.
Az eredeti, kávézó-sütiző ötlet tartja magát abból a szempontból, hogy a sütemények mellett a kávékra is nagy hangsúlyt fektetnek, belépéskor azonnal egy La Marzocco kávégépbe botlunk, a fekete nedűt pedig három különböző pörkölésű Perfero kávéból készítik. A süteménykínálat napi szinten változik, mindennap 3-4 féle újdonságra számíthatunk. Most még a franciás vonalon haladnak, de hamarosan a békebeli bécsi és budapesti kávéházak kínálata is bekerül a pultba, olyan klasszikusokkal, amelyeket gyermekkorunkban megszerettünk – mint az Esterházy-torta vagy a lúdláb. A desszertek mellett a reggelihez és az ebédhez kínált pékáruk is a konyhán készülnek, amiért óriási piros pont jár.
A fix étlap főleg a reggelikínálatból – szendvicsből és salátából – áll, hiszen a déli fogások naponta, kétnaponta változnak. A reggelik között megtaláljuk a gyors napindítókat, mint a granola (690 Ft) vagy a tönkölybúzakása (590 Ft) de nehéz nem elcsábulni, hiszen helyben készült, langyos croissant (450 Ft) is van vajjal és lekvárral (250+250 Ft). A ráérősebb brunchvonal is tartalmaz finom meglepetéseket, az Eggs Benedict (1790 Ft) például nem baconnel, hanem érlelt sonkával és szarvasgombával érkezik, az Eggs Royale (2090 Ft) pedig a lazac mellett lazackaviárt is kap feltétként.
Az ebédmenü összeállításakor fontos szerepet kap a szezonalitás, a lehető legkevesebb pazarlás és a fenntarthatóság. Két fogást 2990 Ft-ért, hármat pedig 3490 Ft-ért kapunk. A hármas összeállítás nem mindig fedi a leves-főétel-desszert triót, van, hogy a leves és a főétel közé egy előételt választhatunk harmadikként.
Az előételek közül az éppen aktuális étlapról a gravlaxot és a kacsamájat kértük – mindkettő formabontó volt, kívülről és a tartalom szempontjából is. A gravlax franciás tatárra emlékeztető formában érkezett, puffasztott quinoával, mákkal, kapormaggal, uborkával és édesköménnyel, uborkás-kapros mártásban. Friss, könnyű, harsanós, majdnemhogy illetlen ilyen ledér fogást enni a hideg télben.
A kacsamájpástétomot a fine dining éttermek desszertjeinek pralinéalakjában kapjuk, házi kaláccsal, mangó és pisztácia kísérettel. A máj szinte habosan könnyed, a pirított kalács friss és langyos, a pisztácia és a mangó pedig tökéletesen kiegészítik ezt a kettőst. Nem beszélve arról, hogy a mangó napsárga színétől olyan jó kedvünk lesz, hogy szinte azt várjuk, hogy az utca túloldalán dolgozó szakik eldobják a lapátot, és eltáncoljanak egy részt az Oz, a nagy varázslóból.
A zellerkrémlevesen érződik, hogy theromixszel, és nem egy sima botxixerrel dolgozták meg – elképesztően könnyű, ugyanakkor sűrű és krémes, olyannyira, hogy a felszínen maradnak benne a levesbetétként kapott apró juhtúrós fánkocskák és a frissítő turbolya is.
A hoi sin malactekercsbe szintén nem lehet belekötni, pont annyira ázsiai, hogy még azt sem zavarja a fűszerezés, aki amúgy nem rajong a keleti konyhákért – roppanós, belül omlós tekercs, hagymasalátával, és hoi sin alapú ázsiai szósszal, amit kedvünk szerint locsolhatunk a salátára, vagy tunkolhatjuk bele a tekercseket.
A vadas az a fajta újragondolt fogás, ami csak külsőleg van átrendezve, az íze abszolút békebeli. Anti Beef Barban szerzett tapasztalatait mutatja, hogy a hátszín alatti részből származó onglet gyönyörűen körbe van pirítva, középen viszont rózsaszín és szaftos. A vadas mártás helyett krémként bukkan elő a tányéron – mély, zöldséges íze remekül illik a roppanósra sütött házi knédlihez.
Akárcsak az ebédmenü, a desszertes pult tartalma is napi szinten újul meg – mi most pont egy csokis-kókuszos sütit próbáltunk ki –, a sűrű, tömör, ugyanakkor könnyű csokigombóc középen egy ujjnyi réteg kókuszkrémet rejtett, és annyira laktatóra sikerült, hogy tulajdonképpen egy levessel együtt teljes ebédnek is elment volna.
A Non Plus Ultrát egy olyan környéken is üdvözölnénk, ahol egymást érik a vendéglátóhelyek, de a Budafoki és a Szerémi út közé beékelve különösen nagy jelentősége van egy ennyire jól összerakott, hangulatos bisztónak, még sok ilyet mindenhova!
