Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Megnyílt Ferihegyen az új utasmóló, ahol a fapados járatok utasai várakozhatnak

Január 16-án átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépükbe; ezzel egy időben az eddigi, kényelmetlen „bádogvárost” pedig elkezdi lebontani a repülőtér üzemeltetője.

Még szeptemberben írtunk róla, hogy új terminál épül a fapados légitársaságokkal utazók számára a fémlapokból, utasterelő kordonokból összeeszkábált, egyszerűsített beszállítókapuk helyett.

A tesztüzem után az új épület január 17-étől szolgálja ki a forgalmat, a régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák. Ennek részeként a terület 11 500 négyzetméterre nő és a most meglévő hat kapu mellé további két gyalogos és hat, buszos beszállításra is alkalmas kaput építenek fel. A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz.

A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár az átadón elmondta, hogy ennek az épületnek nyolc éve kellett volna felépülnie, de megörököltek egy „áldatlan” állapotot, amelyet a repülőtér privatizálása okozott. Ezt Fürjes Balázs az elmúlt harminc év egyik legfelelőtlenebb privatizációs lépésének nevezte. Hozzáfűzte: a repülőtér üzemeltetője az elmúlt két évben 35 milliárd forint profitot vett ki, és leszögezte, ha az állam működtetné a repülőteret, sokkal magasabb színvonalon végezné ezt a feladatot. Szerinte a Budapest Airport új menedzsmentje elődjénél sokkal nyitottabb az együttműködésre a kormánnyal, ez is kellett ahhoz, hogy megállapodjanak a repülőtér meglévő épületeinek színvonalasabbá tételében és a jövőbeni fejlesztésekről.

Fürjes Balázs elmondta még, hogy januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya, amelyet a fővárosi közfejlesztések tanácsa elé visznek, ha megállapodnak a fejlesztési irányokról, akkor megkezdődhet a tervezés. A gyorsvasúttal kapcsolatban azt mondta, érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, de a projekt csak uniós forrással együtt valósítható meg, ebben pedig még van tennivaló.

Hasonló tartalmak

A II. kerületre hagyta lakóházát, egy kikötéssel

?>

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester Facebook-oldalán adott hírt két bölcsődefejlesztésről, melyek egyike különösen kedves történet.

Új városnegyed biztosan lesz Rákosrendezőn, de a toronyház sincs kizárva

?>

Rákosrendező romos területének fejlesztése biztosan elindul, de még nem eldöntött, hogy milyen irányban haladnak majd az új negyed kialakításánál.

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Neked ajánlott

A