A hűvösvölgyi Magyar Szentföld templomtorzó – amelynek építése 1949-ben maradt félbe – a főváros egyik legkülönlegesebb épülete. Az eredetileg a szentföldi zarándok- és kegyhelyek másolatait kápolnákban megjelenítő templomot a korszak legprogresszívabb, Bauhaus-iskolában tanult építésze, Molnár Farkas tervezte. Az elhagyatott templomot naplemente után jártuk be a Placcc fesztivál keretében.

A hűvösvölgyi villák és erdős részek közül kimagasló furcsa betonkoszorú már önmagában szokatlan és feltűnő jelenség – a furcsa, félkész templomtorzó évek óta áll elhagyatottan, és korábbi története sem volt éppen valami problémamentes. A hatalmas vasbeton vázas romtemplom bejárása maradandó élmény annak is, aki fényes nappal egy vezetett túra vagy az Örökség-napok keretében bejut ide, hát még ha egy performanszszerű, esti városi sétát tartanak itt. Biztos hogy sokáig nem felejtjük el milyen a 45 méteres ellipszis közepén állni a remegő fáklyafényben, miközben éteri ének visszhangzik a málló vasbeton oszlopok között.

De vissza egy kicsit a hely történetéhez – a templom ötlete egy ferences szerzetes, Majsai János Mór atya 1932-es szentföldi zarándoklata közben született meg. Egy olyan szakrális épületet álmodott meg, amely a legfontosabb szentföldi zarándok- és kegyhelyek pontos másolatait egyesíti magában (mint az angyali üdvözletnek vagy a kánai menyegzőnek a helyszínei vagy a betlehemi barlang) így azok is átélhetik a zarándoklat élményét, akiknek nincs lehetőségük felkeresni az eredeti helyszíneket. 

Egészen meglepő fordulatként az épület megtervezésére Molnár Farkast kérte fel, korának egyik leghaladóbb építészét. Molnár Walter Gropius tanítványa volt a weimari Bauhaus-iskola tagjaként, a 30-as évek elején a külföldi karrier helyett mégis hazatért Magyarországra, ahol nem egy konfliktusba keveredett forradalminak ítélt nézetei miatt, még az építészkamarából is többször kizárták. Nevéhez kötődik a budai hegyvidék legmenőbb villái közül nem egy. 

Máig izgalmas kérdés, hogy miért vállalta el egy ilyen konzervatív épület tervezését, és vajon hogyan hatott egymásra a megrendelő – a ferences rend – és saját korát megelőző építész. Az biztos, hogy a tervezés nem ment zökkenőmentesen, hiszen több tervváltozat is készült: míg az első elképzelés egy nagyon merész, modern templom, addig a véglegesnek szánt megoldáson már a jóval több historizáló elem is felfedezhető. A végeredmény – ha elkészül – egy Bauhaus-bizánci mix lett volna, a Szent Sír Templom bejáratának pontos másolatával. A rend még ki is utaztatta a Szentföldre Molnár Farkast, hogy élőben felkeresse és építészetileg felmérje a lemásolandó kegyhelyeket, valószínűleg ennek az élménynek a hatására is módosultak a tervek.

Az építkezés 1940-ben indult meg, miután közadakozásból az anyagi feltételei létre jöhettek, és Molnár Farkas 1945-ös halála (Budapest ostroma alatt a légópincéből feljőve egy repesz okozta halálos sebét) sem akasztotta meg. 1949-re már a kupola is be volt zsaluzva, csak a betonnal kellett volna kiönteni, ám a kommunista államosítás a ferences rendet egy éjszaka alatt felszámolta, az építkezést nem hogy leállíttatta, de jelentősen visszabontotta, és a vasalatot is elszállítatta. Az eredeti tervek szerint összesen 21 zarándokhely másolat-kápolna készült volna el a központi ovális tér körül, ebből 1944-ig tízet szenteltek fel. A berendezésnek voltak „eredeti” szentföldi zarándohelyekről származó részletei is, ebből két márványoszlop a mai napig megtalálható az épületben.

1949 után eleinte a Vöröscsillag Traktorgyár raktára, később művésztelep és beatkoncertek helyszíne is volt, végül a Fővárosi Levéltár költözött be, egészen 2004-ig. A sors fintora, hogy éppen a Jogszolgáltatási Szervek 10 iratfolyókilométernyi anyagát őrizték itt, közte annak a Majsai János Mór atyának is koncepciós Népbírósági perének az anyagát is, aki a templom építését anno szorgalmazta. Az épülettorzót 2006-ban nyilvánították műemléknek, a rend pedig 2013-ban kapta vissza. A jövőbeli hasznosítása azóta is kérdéses, ám azt biztos, hogy a rendhagyó városi séta helyszínének tökéletes.

Az elhagyatott, sokszor málló falú, romos bútorokkal, kiszuperált üzemi gépekkel teli termekben, az összevissza kanyargó lépcsőházakban és dohszagú pincében könnyen elhisszük, hogy itt az apokalipszis, miközben a Katona József Színház művészének, Tasnádi Bencének vezetésével bolyongunk. A városi sétaként meghirdetett program elég tágan értelmezi ennek a műfajnak a hagyományos kereteit, és bár vannak informatívabb részei is, sokkal inkább érezzük úgy, hogy egy, az épület, a hely „szellemét” megelevenítő előadást látunk, vagyis inkább ennek a részesei vagyunk mi magunk is. 

A program a Színház- és Filmművészeti Egyetem térspecifikus vizsgaelőadása is a Placcc fesztivál keretében, így még egy alkalommal lesz ez a különleges séta, de az ígéretek szerint hamarosan új városi-séta sorozat indul ismert színészek, zenészek vezetésével, akik számukra fontos és kedves helyeken kalauzolják végig a résztvevőket.