Egy park, ahol minden generáció jól érezheti magát: a megújult Adyligeti parkban vannak árnyas, ücsörgős részek, kamaszos bandázáshoz tökéletes szegletek a sportpályák mellett és a gyerekek számára biztonságosan körbekerített nagy játszótér. Megnéztük a közösségi tervezéssel megszületett II. kerületi parkot.

A népszerű kirándulóhelyek közelében, a Hűvösvölgy végállomás közelében, II. kerületben található Adyligetet az 1920-as években építették ki, kellemes, családi házas környékként. A környék első névadója – mivel ekkor még más szelek fújdogáltak a politikai életben – Tisza István lett, az első világháború alatti miniszterelnök, akit az Őszirózsás forradalom alatt meggyilkoltak. Eleinte Tisza István kertvárosnak nevezték, majd ligetnek, végül a politikai közhangulat és rendszer fordultával, 1949-ben kapta Ady Endre után az Adyliget nevet, mert állítólag a költő előszeretettel ebédelt és borozgatott a közeli, hűvösvölgyi Balázs Vendéglőben.

A park felújítási munkálatai 2018-ban indultak meg, részben Önkormányzati és a TÉR_KÖZ pályázati támogatásból, összesen 400 millió forintból.

A parknak van egy szellősebb, csendesebb része, ösvényekkel, és padokkal, itt indul a gyerekeknek épített úgynevezett madártani tanösvény is. A türelmesebbeknek miniatűr madárles is épült, az ösvény mentén kihelyezett táblákról pedig megtudhatjuk, milyen odút érdemes építeni – nemcsak egyes madaraknak, de akár békáknak, süniknek vagy méheknek is.

A park másik felében egy elég nagy, többgenerációs játszóteret alakítottak ki, ami kerítéssel körülhatárolt és zárható, így a szülők nyugodtan szabadjára engedhetik a kisebbeket is.

A játékok közt találunk csúszdákat és várakat több méretben is, talajszintbe süllyesztett trambulinokat és vizes játékokat is. Külön dicséretes, hogy az árnyékról fák hiányában napvitorlák gondoskodnak, valamint egy 0-24 (pénzzel) működő WC is van a parkban a számos ivócsap mellett.

A játszótérrel szemben van a burkolattal ellátott focipálya, amin keresztbe egy kosárpálya is helyett kapott, valamint mellette egy kisebb streetballpálya is, és pingpongasztal, ahol akár a forgózáshoz is elég nagy a hely. A kültéri kondieszközök között találunk sajátsúlyos és páros kondigépeket is, és erősítőkorlátokat is.

Ha a belvárosból nem is éri meg kilátogatni ide, mert autóval is legalább vagy fél óra, ha erre kirándul valaki, érdemes felkeresni, a környékbeliekről nem is beszélve akik máris birtokba vették a parkot.