Kéthetes felújítás után megnyitott a Keleti pályaudvar. Bár a munkálatok egy jelentős része vasúti karbantartási szereléseket takart, több – az utazóközönség számára is látványosan érzékelhető – javulás is történt. Gyorsan megnéztük, mi minden változott.

Májusban két hétig zárva tartott Budapest legforgalmasabbvasútállomása. Ide fut bemajdnem mindegyik nemzetközi járat és InterCity, de a napi ingázók is rengetegen vannak. A Rochlitz Gyula által tervezett Keletit 1884-ben adták át, és egyes részein ugyan már voltak kisebb-nagyobb felújítások, az épület állapota nagyon vegyes képet mutat.

A mostani karbantartási munkálatokhoz elkerülhetetlen volt az épület teljes lezárása és a vonatforgalom leállítása. Az elsőre kevésbé feltűnő javítások azok a karbantartási munkálatok voltak, aminek keretében lecserélték a teljes pályaudvar felsővezeték-hálózatát, az energiaellátási-hálózatot, biztosítóberendezést és a térvilágítást 300 energiatakarékos lámpával. A MÁV közelménye szerint 489 elhasználódott talpfát, 3850 vasbeton aljat, 2,5 km sínt, 131 váltóalkatrészt cseréltek le.

Látványosabb elem a különböző szuvenír-, pénzváltó- és ételbódék eltakarítása (összesen huszat bontottak el), ezek nélkül jóval rendezettebb lett a csarnok képe. A megmaradt üzlethelyiségek arculata is egységes lett, színvilágban és tipográfiában.

Jobban látható, új utastájékoztató LED-kijelzőfalat telepítettek, a környékét kicsit feldobták jó pár virággal, és kicserélték a szemeteseket és a padokat. Valamint újraaszfaltozták a főcsarnok teljes területét, és valószínűleg egy nagytakarítás is történt.

A felújítás ezzel nem ért véget, aki körbesétálja a pályaudvart, látja, hogy még elég áldatlan állapotok uralkodnak. A jövőbeni tervek szerint öt éven belül történhet meg a teljes felújítás és akadálymentesítés, új nemzetközi várókkal, jegypénztárakkal.