Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

A Hungexpón épül az új kongresszusi központ a 2021-ig tartó revitalizációs program keretében

Az üzleti turizmus fejlesztésének jegyében korszerűsítik és bővítik a Hungexpót – öt csarnokot felújítanak, két új pavilon, egy fogadóépület és egy kongresszusi központ is épül a Finta Stúdió tervei alapján 2021-re.

Állami beruházás keretében újul meg teljeskörűen a hazai üzleti turizmus legfontosabb helyszíne, Budapest legnagyobb kiállítási és vásárterülete. A revitalizációs program részeként öt kiállítási csarnokot – A, B, D, G és F – újítanak fel, és épül két új is – egy 7500 és egy 9500 négyzetméteres –, valamint felhúznak egy új fogadóépületet is. Ám a projekt legfontosabb elemeként elkészült a városból már hosszú évek óta iszonyúan hiányzó és számtalan helyszínre tervezett kongresszusi központ is.

A Finta Stúdió tervezte épületben helyet kap egy 2000 fős plenáris terem, valamint 24 kisebb szekcióterem. Az épületet a legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülésrendszerrel szerelik fel, így a helyszín rövid idő alatt átalakítható lesz az éppen aktuális igényeknek megfelelően.

A Hungexpo területének teljes közmű infrastruktúráját felújítják, a pavilonokat egyedileg lehet majd fűteni, hűteni, és az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak, amely segíti a látogatók útba igazítását, és növeli a hasznosítható reklámfelületeket. A területet parkosítják, és a kibővített épületállománnyal több párhuzamos rendezvény lebonyolítására is alkalmas lesz. A komplexum első nagy nemzetközi eseménye a 2020 szeptemberére tervezett Eucharisztikus világkongresszus lesz, amelyre 15 ezer vendéget várnak. A beruházás nettó összköltsége 55 milliárd forint, a kitűzött céldátum pedig 2021.

A fejlesztéssel – a Hungexpo vezérigazgatója szerint – a fővárosban létrejön egy olyan helyszín, amely gyakorlatilag bármilyen méretű nemzetközi kongresszus, konferencia befogadására alkalmas lesz, fellendítve ezzel a turizmus üzleti ágazatát is. 

Hasonló tartalmak

Átadták Budapest 2023-as Építészeti Nívódíját

?>

Budapest Építészeti Nívódíját azok a munkák kapják, melyek hozzájárulnak egy élhető(bb) város létrehozásához. Mutatjuk az idei nyerteseket.

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Egy kis időre igazi tél lett – Képeken a november végi havazás pillanatai

?>

Pár órán át kitartott a sűrű hóesés romantikája, ami mára emlék lett csupán. Képeinkkel felidézzük a manapság ritkaságszámba menő pillanatot.

Egészen különleges helyen lesz az ország legnagyobb karácsonyfája

?>

December 3-tól ismét zöldbe borulnak a Megyeri híd pilonjai, így immár harmadjára lesz ez az ország legnagyobb karácsonyfája.

Neked ajánlott

A