Nem egyszer hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az utcák nem csak azért vannak, hogy azokon autón átsuhanva eljussunk A pontból B-be. Ottlakók is vannak, gyerekek, idősek, biciklisták, gyalogosok, és akkor még nem is említettük a Budapesten igencsak mostoha körülményekkel találkozó babakocsisokat, kerekesszékkel közlekedőket vagy látássérülteket.
De mi minden kell ahhoz, hogy egy városi utca élhető, élvezhető és egészséges legyen mindenki számára (legyen az autós, gyalogos, biciklis, rolleres, babakocsis, kerekesszékes, látássérült, gyerek, idős, kutyasétáltató stb.), és közben funkcionálisan is jól működjön? A válaszokat keresve a kiadvány10 fejezeten keresztül vizsgál 40 helyszínt a fővárosban, az egyes fejezetek egy tíz indikátorból álló kritériumrendszert vázolnak fel. A megközelítés alapja tíz, az utcákat használó emberek élményére összpontosító, úgynevezett Egészséges utca-jellemző, amelyek közül a két legfontosabb az, hogy ezeken a helyeken mindenki otthon érzi magát, és az emberek szívesen sétálnak és bicikliznek erre.
De fontos szempont a biztonságérzet megléte, ami az áthaladó kocsik sebességétől a világításig és beláthatóságig terjed, ahogy az is, hogy legyen mit csinálni az utcán, a változatos környezet is, ami növényekkel, kirakatokkal, programokkal növeli az utcák egészségfaktorát. A pihenőhelyek, a tisztaság, a rendezett környezet, a zajcsökkentés, a nap, a szél vagy az eső elől védett helyek is fontos tényezők.
A felvetések egy része evidenciának is tűnhet – mint ahogy az, hogy a járdán férjenek el a gyalogosok, babakocsisok, kerekesszékesek a parkoló autók mellett, vagy hogy a megfelelő közvilágítás garantálja este is a biztonságérzetünket, a buszmegállók védelmet is jelentsenek az eső, szél vagy nap elől, legyen elég ivókút és nyilvános illemhely városszerte, vagy hogy az utcabútorok minden generáció számra praktikusak legyenek, ne csak látványos dizájnelemként díszelegjenek.
Ezekkel a problémákkal, bár naponta találkozunk, nem mindig veszünk róluk tudomást, pedig nem egy esetben egyszerű és költséghatékony megoldás is létezik, ami nem hat kirekesztően a közlekedés egyik résztvevője számára sem.
Hogy nem csak egy elefántcsonttoronyban álmodozó tudósról van szó, jól mutatja, hogy a brit Lucy Saunders ötletét – aki amúgy egészségügyi és közlekedési szakértő – Angliában a könyv formájában a Transport for London kiadásában jelent meg, és a koncepciót ott megszívlelte a városvezetés. A magyar viszonyokra a Járókelő Egyesület kiadásához Balogh Samu várostervező fordította át a kézikönyvet, ő úgy találta, hogy a Budapesti viszonyok között a IX. kerületi Tompa utca az, amelyik a legtöbb kritériumnak megfelel, és valóban olyan utca, amely elősegíti a környékbeliek egészségének megőrzését és javítását.
„Itt lehet autóval közlekedni (igaz, folyamatosan változik az amúgy egyirányú utca járhatóságának iránya, miközben biciklivel mindkét irányba végig járható), van sok beülős és kiülős hely, az egész utca árnyas, tele van fákkal, miközben egymást érik a padok és csiripelnek a madarak. Talán kerékpártámaszból lehetne több, és persze mindenhol van javítanivaló, de számomra a Tompa utca az, ami legközelebb áll egy elképzelt budapesti egészséges utcához.”
Ebből is látszik, hogy nem valami elérhetetlen ideál kergetéséről van szó, hiszen vannak már előremutató példák, ha a helyi közösségek már a tervezés folyamatába is bekapcsolódhatnak, vagy a fenttartók és szolgáltatók szem előtt tartják a könyvben megjelölt evidenciákat – ha nem is egy pillanat alatt – de rövid időn belül látványos változásokat lehetne elérni nem egy környéken.
