Mi lesz Budapest sorsa a következő évtizedben? Milyen változások előtt áll, milyen irányban fejlődik majd tovább? Milyen fejlesztésekre, beruházásokra van a legnagyobb szükség? A kormány és a főváros döntéshozóinak, szakembereinek és véleményvezéreinek megvannak az elképzeléseik, amiket most hallhattunk is, de emellett a konferencián elhangzott ígéret szerint hamarosan mindenkinek, a városi civil és szakmai közösségeknek is lehetőségük lesz véleményt formálni, hogy valós igények alapján, közösségi tervezéssel készülhessen el a Budapest 2030-as fejlesztési terv.

A város változásának üteme az utóbbi időben drasztikusan felgyorsult: nemcsak az újabb és újabb gigaberuházások, mint a Liget vagy a BudaPart, az Agora Budapest az Árpád híd lábánál,  számos lakópark, és volt rozsdaövezet felszámolása alakítják át végérvényesen a város szövetét, de az egyre nagyobb méretű turizmus nyomása is érezhetővé vált, és ezek együttesen eddig is számos kérdést és vitát generáltak. Abban szinte mindenki egyetért – aki valaha lakott vagy csak megfordult Budapesten – hogy a városban hatalmas lehetőségek vannak, nemcsak a gazdag történelmi és kulturális öröksége, opcionális fekvése és földrajzi helyzete miatt, hanem lakóinak tenni akarása és víziói miatt is, ahogy sokszor maguktól, alulról szerveződve érnek el nagyszerű dolgokat. 

Tarlós István főpolgármester nyitóbeszédében a főváros által legfontosabbnak tartott fejlesztésekről is beszélt (például a 3-as metró felújítása és meghosszabbítása Káposztásmegyerig, új Aquincumi városi híd megépítése, a BKV járműparkjának cseréje), és az elmúlt időszak várospolitikáját érintő – talán legfontosabb – bejelentést is megtette, ugyanis október közepén megalakult az egykori Fővárosi Közmunkák Tanácsának előképét követve a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

A szervezetben a kormány és a főváros emberei egyenlő arányban lesznek benne, és ezen keresztül mostantól Budapest valamennyi kiemelt fejlesztésére közvetlen befolyással bírhat a főváros is, mivel innentől a kormány csak úgy tárgyalja a várost is érintő ügyeket, hogy azt előtte Közfejlesztési Tanács már megvitatta. A testület készíti el és véglegesíti majd Budapest távlati urbanisztikai terveit, mindezt úgy, hogy politikán kívüli szakértőket is bevonnak. A nyáron már több szakmai és civil csoporttal is tárgyaltak, mint a MOME, BME kutatói,  Magyar Építész Kamara, Építészfórum, a Levegő munkacsoport vagy a Kerékpáros Klub.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkára a kormányzati fejlesztési lehetőségekről beszélt, és hasonlóan a pár hónappal korábban – a 168 óra által szervezett konferencián – elhangzottakhoz, hangsúlyozta, hogy Budapest az a magyar brand,  ami az országot felteszi a világtérképre. Nem kevés lokálpatriptizmussal úgy látja, hogy Budapest a közös nevező, a sok mindenen összeveszni képes magyarok közös ügye, ahol képesek a párbeszédre. Az egyre inkább leszakadó vidék fényében ez egyszerre szomorú hír is, hiszen soha ilyen mély szakadék nem tátongott a főváros és az ország többi része között. Az államtitkár szerint Budapest páratlan lehetőség kapujában áll, és a város valaha volt legsikeresebb korszaka köszönthet ránk. A kitűzött cél, hogy a magyar főváros régiós és európai szinten is megerősödjön, és a vonzereje és élhetősége alapján az EU top3 fővárosának egyike legyen. Ez elképzelésnek valóban kecsegtető, és ismerve, hogy csak a környező nagyvárosok, Bécs vagy Prága mit kínálnak, lesz mit behoznia Budapestnek, ha valóban versenyre akar kelni velük.

Érdekes és józan képet festett a jelenlegi helyzetről a MÁV és a Wizz Air vezérigazgatója is. Míg a légiforgalomnál hangsúlyos volt, hogy milyen ütemben növekedik, és szeretnék a duplájára emelni az utasforgalmat a közeljövőben, addig a vasút kapcsán kertelés nélkül kijelentette Homolya Róbert, hogy mennyire elavult a rendszer, és a pályaudvarok a turizmus igazi szégyenfoltjai a városban. De a reptéri gyorsvasút, a Nyugati és Déli pályaudvar földalatti összekötése, a HÉV-vonalak modernizálása is mind felkerülne szerinte a sürgős tennivalók listájára.

A második szekció már panelbeszélgetésekből állt, az első etapban “Ilyen lesz a mi Budapestünk” címmel beszélgetett Gerő András történész, Noah Steinberg, a Telekom székházat is fejlesztő WING ingatlanfejlesztő vezérigazgatója  Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Vajta László a BME docense és Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója. Itt is újra és újra előkerültek a legégetőbb fejlesztések, és a szemléletmód átalakításának és a szintlépésnek a szükségessége.

Hogy ne csak az elemek újracseréléséről, kipofozásról legyen szó – mondjuk a járműparkok újításáról a BKV esetében –, hanem egy új, összefüggő rendszer megteremtéséről. Hiszen – ahogy Vitézy Dávid is megfogalmazta – azzal, hogy például a közösségi közlekedés fejlődik, és naponta több tízezer ember akár 20 percet, fél órákat spórolhat, ez a plusz idő gazdaságban érvényesülhetne, fellendítve azt is.

Érdekes volt a Gerő András által felvetett kérdés, hogy a beszélgető partnerek közül ki mit gondol, Budapesten milyen épület, fejlesztés vagy objektum lehetne az, ami a 21. századi várost szimbolizálhatná? Itt felmerült az új városháza gondolata, az egyetemi campusok fejlesztése, az igényes helyreállítások, a Duna-partok rehabilitációja, a régi épületek revitalizálása, új funkcióval való megtöltése a bontásuk helyett, de a Citadella átalakítása is előkerült.

A záró beszélgetésben a jövő városrészeiről volt szó, a Kopaszi gátnál épülő BudaPart részletes koncepcióját nemrég mi is körbejártuk a Design Hét alatti helyszíni túra kapcsán, míg a Liget projektről is többször írtunk, az épülő Néprajzi Múzeum vagy a Magyar Zene Háza kapcsán is, vagy a Nyugati mögötti 9 hektáros területre tervezett Central Park projekt fejlesztése is előkerült. Érdekes adalék volt, hogy ezeket a beruházásokat hogyan látják nem csak ingatlanfejlesztői, de financiális vagy kiberbiztonsági oldalról is.

Összességében érdekes volt így egy tömbben végighallgatni, hogy az elkövetkezendő 10 évben milyen fő csapásirányok mentén képzelik el a városfejlesztést, és a beharangozó szerit a konferencia – bár a helyszínen nem volt lehetőség kérdések feltevésére sem – egy jövőbeni párbeszéd kialakulásának a kezdőpontját hivatott jelezni.

A kimaradt témák iránti hiányérzetünket pedig betudjuk az idő rövidségének, pedig érdekes lett volna arról is bővebben hallani, hogy az egyre drasztikusabban érezhető klímaváltozásra vagy a technológia rohamtempóban való fejlődésére és nyomására hogyan készülne fel a város, és sok volt a csak fél mondattal érintett téma, mint a Duna-partok évtizedek óta húzódó megoldatlan ügye, a volt ipartelepek jelentette veszélyek, az újra az autósforgalomat favorizáló átalakítások vagy a műemléki rekonstrukciók visszásságai, hiányai, bizonyára majd kiderül, ezek mennyire kapnak kiemelt szerepet a jövőben.