Lechner Ödönnek a magyar építészet formanyelv megteremtésére tett egyedülálló és első kísérletei főként vidéki nagyvárosokban, Szegeden és Kecskeméten valósultak meg, egészen addig, amíg meg nem nyerte az Iparművészeti Múzeum építésére kiírt titkos és jeligés pályázatot. A Pártos Gyulával közös, “Keletre magyar” mottóval beküldött pályaműve a millennium évében vált valósággá és nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Az azóta eltelt több mint 120 évben nemcsak a második világháború viselte meg az épületet, de az ‘56-os forradalomban is több találatot kapott, valamint az azonos évben földrengés miatt, majd a későbbi metróépítések munkálatai során is jelentős süllyedéseket szenvedett, és ekkor keletkezett a homlokzaton és a belső boltozatokon is nyomon követhető nagyobb törés is. Ehhez járul hozzá, hogy ráadásul – mint Pest egy jelentős része – az Iparművészeti is az Ős-Duna feltöltött medrébe épült, így az állandó talajvíz-ingadozások miatt az épület folyamatosan elmozdult, ami során a födémet tartó acélgerendázat is elhajlott, és az épület különböző pontjai más-más mértékben süllyedtek meg. Nagy szerencse, hogy a téglaborítás alatt egy szegecselt acélvázas épülettel állunk szembe, mert így mégis volt benne egyfajta rugalmasság.
Az Iparművészeti Múzeum 2017 szeptembere óta zárva van a nagyközönség előtt, ekkor indult meg a műtárgyak összecsomagolása és költöztetése. A tárgyak 60%-át már elszállították, de itt a múzeumi tárgyak összepakolását nem úgy kell elképzelni, hogy a sok szőttest, bútort, kerámiát, üvegtárgyat dobozolják, és már lehet is vinni, mivel a műtárgyak egy része bele van építve konkrétan az épületbe, legyen szó kazettás mennyezetről, Zsolnay lábazatról, szecessziós tapétáról, vagy akár magát az épületet díszítő kerámiákról.
Az Iparművészeti Magyarország egyik legtöbbet vizsgált épülete, de most, hogy az épület zárva van a látogatók elől, és nagyrészt üres is, végre mindent meg tudtak vizsgálni, azokat a részleteket is, amikhez eddig nem nyúlhattak. A teljes körű vizsgálat után derült ki, hogy szükség van egy új engedélyeztetési terv elkészítésére is, mert nem egy új tartószerkezeti és statikai problémával és kihívással szembesültek.
Ennek fényében az új engedélyezési terv már tartalmazza a vasbetonmegerősítéseket, a talajvíz elleni injektálásokat és az alapozás, a kupola alátámasztásának megerősítését, valamint a födémek megerősítését és helyenként cseréjét és az acélgerendázat beemelését, mely átveszi a terhelést a főfalakról. Illetve a 21. századi szabályozások értelmében földrengésbiztossá is kell tenni az épületet.
A bejáráson nem csak az épület szerkezetét érintő rekonstrukciókról volt szó, hanem a belső tereket érintő feltárások és felújítások menetébe is bepillanthattunk. A számos átalakítás során az eredeti állapotból szinte semmi nem maradt meg, ami az üvegcsarnok díszítését és színvilágát illeti. A Szabó Ervin Budapest gyűjteményében szerencsére találtak több, nagy felbontású fényképet, ami segíti a rekonstrukciós munkát: ezek alapján az üvegek, terazzók mintázata rekonstruálható. A színek helyreállítása, lévén a fotók fekete-fehérek, már nehezebb feladatnak tűnt, mivel sokáig a helyszíni kutatások során sem találtak megfelelő színmintával rendelkező megmaradt felületet.
Ezért is nagy szenzáció az első emeleten, az utólag kiállítási tárgyként beépített, egy erdélyi kastély mennyezetének puttós replikája alól előbukkant gyönyörű, színpompás eredeti faldarab. Az üresen még hatalmasabb, hófehér térben állva nehéz elképzelni milyen is lehetett egykor az üvegcsarnok, vagy hogy éppen milyen lesz 2020-ra. A reprezentatív térsor 1920 óta le van festve, pedig eredetileg nem csak a falak, de az üvegtető, és a vasszerkezet is színes volt. Mivel az aula amúgy sem felel meg a kiállításoknak, túl fénye és meleg, így nem is kell ragaszkodni az amúgy eddig praktikus fehér színhez, hanem megtörténhet az eredeti állapot helyreállítása, amint megvannak rá a szükséges források.
Az épület egész homlokzata már egy ideje rejtve van a városlakók szeme elől, az amúgy nagyon látványos, az eredeti homlokzatot imitáló védőháló mögött azonban hatalmas munkálatok zajlanak. Még a munka első állomásaként az egész homlokzat felületét beszkennelték négyzetcentiről négyzetcentire, a leemelt elemeket QR kóddal és kézi jelzéssel is ellátták, és a raktárban ahol a restaurációjuk történik. A leszedett elemek 95%-a megmenthető és helyreállítható, ami nagyon jó hír, annak ellenére is, hogy készítésükkor a Zsolnay gyár 30-40 évre tippelte az élettartamukat. Egyedül a tetőcserepek között volt sok rosszabb minőségű utángyártott darab, amiket értelemszerűen cserélni kell.
Az igazi “meglepetés” a külső homlokzati fal részletes vizsgálata során érte a szakembereket, mivel Lechnerék eredetileg nem pont ilyen homlokzati burkolásban gondolkodtak, hanem a Postatakarékhoz hasonló, olcsóbb és egyszerűbb változatban, de Lechner már az építkezés közben, amikor az alapfalak álltak, szerzett még pénz, így rögtönözni kellett, és a már meglévőre applikálták fel elég vegyes technikával a burkolatot. Ez azt eredményezte, hogy elég kaotikus, patchworkszerű helyzettel kellett szembesülniük a mostani feltárás során: hol vaskampók, vagy habarcs, néhol meg drótok tartották a homlokzatot, ami a tartófaltól hol 1 centire, hol pedig akár 15 centiméterre volt.
Ha a műemléki törvényt betűre pontosan betartanák, ami szerint anyagában és a helyszínen kell megőrizni mindent, a múzeum vissza se költözhetne, az épület nem lenne alkalmas a 21. századi követelményeknek. Például a födémek megerősítése kapcsán megtudtuk, hogy az utóbbi években már minden kiállítás előtt alapos statikai vizsgálatnak vetették alá a födémet, hogy a nagyobb és súlyosabb tárgyakat hova állíthatják egyáltalán, hogy az biztonságos legyen. A padlózatot is, mivel több helyen is sérültek és megrepedtek, is újra kell önteni az eredeti minták alapján, de úgy, hogy bírják a a napi 2000 látogató jelentette terhelést és intenzív használatot is.
Hasonló nehézségű, bár kisebb volumenű munka volt a lassan véget érő Párizsi udvar teljes rekonstrukciója volt, ahol szintén a felújítás során derült ki, hogy mennyire katasztrofális állapotban volt a szerkezet egy jelentős része. És arról se feledkezzünk meg, hogy nem csak az Iparművészeti műemléki épületének teljes körű felújítása zajlik, hanem egy teljesen új szárny építése is.
