WLB: Hogy kerültél először kapcsolatba az írással, a versekkel? Mióta írsz?
Magolcsay Nagy Gábor: Tizenhét éves koromban kezdtem el verseket írni. Akkoriban a zene volt számomra az első számú ihletforrás. Ha pedig épp nem zenét hallgattam, akkor Kassák Lajos költészetével “rongáltam” magam. A Doors-t, HBB-t, Korn-t, Pink Floydot hallgatva és Kassák számozott költeményeit olvasva mindig kapaszkodnom kellett. Egy idő után én is létre szerettem volna hozni valami olyat, amitől kapaszkodni kell.
Magamnak való gyerek voltam. A hiperérzékenységem miatt hamar világossá vált, hogy az élet válsághelyzetek sorozata. Erre rátett egy lapáttal a kamaszkor és a családi tragédiák, a nélkülözés.
WLB: A nekünk címzett bemutatkozó leveledben említetted, hogy az otthon melegének nélkülözését is átélted.
M. N. G.: 2013-ban otthontalanná váltam. Tíz hónapig tartott ez az időszak. Az egyik képzőművész barátom műtermében csöveztem sokat. Ha ott nem tudtam, akkor jött a McDonalds és a házfoglalás. Nem szép emlék, mert akkor én feladtam. Sokáig szégyelltem magam miatta, aztán beláttam, hogy nincs időm szégyenkezni, hogy egy rakás ötletem van, amiket meg kell valósítanom.
WLB: Innen azért még több lépés volt a tér(vers)képek megálmodása?
M. N. G.: Sok időt töltöttem Budapest utcáin, és feltűnt, hogy egy csomó közterület nevének számomra igen vonzó a jelentése, a hangzása. Először jegyzetelni kezdtem őket, majd észrevettem, hogy esetenként a tömegközlekedési megállók is öröklik ezeket az izgalmas neveket. Ekkor eszembe jutott, hogy ha a megfelelő megállók nevéből alkotok szövegeket, akkor az adott tömegközlekedési eszközzel konkrétan egy versben utazhatok. Gyakorlatilag kiverték a szemem a versek. Legalábbis azok a közterületnevek, amik ebben a pillanatban is kajánul kínálják magukat. Hogy új helyzetbe hozzák őket. Hogy például tér(vers)képek alkotóelemei lehessenek. Öt éve gondozom az ötletet, ma már rendezett egzisztenciális körülmények között élek, és állítom, a költészet és a budapesti közterületnevek mentették meg az életemet.
WLB: Létező műfaj a térképköltészet, vagy műfajteremtőnek számítotok?
M. N. G.: A topográfia és a szépirodalom kapcsolatának komoly szakirodalma van. Ez a játékos, földrajzi helyekre, kvázi háromdimenziós hiperszövegekre mutató perspektíva azonban – tudomásom szerint – eddig elkerülte az alkotók és a szakemberek figyelmét. A tér(vers)kép kifejezés egyébként Papp Tibor (író, költő, tipográfus) nyelvi leleménye, amit a Térvers/képek című, vizuális költeményeket egybegyűjtő könyvében használt először (Balassi Kiadó, 1998). Ebben a műfajteremtő kötetben nemcsak a térképzetből adódó sokfelé sugárzó olvasási lehetőséggel ismerkedhet meg a közönség, de a virtuális valóság poétikai közvetlenségét is érzékelheti. Mi a MAPoetryvel ezt a perspektívát mintegy interaktív minimalista költészeti játékká továbbgondolva, a tájnevek egzotikumára, a közterületnevek szupererejére, valamint a valóságban is megtalálható (vers)terek bejárhatóságára szeretnénk felhívni a figyelmet!
WLB: Érzelmi kötődéseidet ugyanúgy beleszövöd a verseidbe? Első csók egy adott tér adott padján, nagy veszekedés egy sétányon..?
M. N. G.: Ez a műfaj erre nem igazán ad lehetőséget – legalábbis a tapasztalatom szerint. De nem is akarom beleírni magam ebbe a játékba. Itt a cél inkább a különleges csengésű táj- és közterületnevek újraolvasása, új kontextusba rendezése lehet, ami ha sikerül, születik egy limerickféleség, egy haikuforma, egy keresztrím, nem utolsósorban pedig egy térkép, egy valóságos útvonal, amit a GPS-be is beírhatsz. Ám olyan költemény, ami a szerző életérzésének, létérzékelésének a pontos lenyomata, aligha.
WLB: Ha már Budapest és utcái, terei: melyek a kedvenc verses helyeid?
M. N. G.: Most a “haiku-térképek” a kedvenceim. Ezek közül is az építészbojtár, akinek mesteri terve a sörgyár, a parkmozi meg a gyorslift.
WLB: Van olyan környék, ami különösen értékes neked, ám még nem foglaltad versbe?
M. N. G.: Ami megérint, azt szinte azonnal megírom. Folyamatosan rohannak rám az újabb és újabb topográfiai flessek. A főváros ebből a szempontból igazi kincsesbánya.
WLB: Eleve képekben gondolkodsz és jártadban-keltedben már gyakorlatilag versből versbe sétálsz? Meg lehet ezt állítani, vagy olyan, mint a szóviccgyártás, hogy egy idő után teljesen dominálja a gondolataidat?
M. N. G.: Mivel nem költészetként, hanem egyfajta interaktív művészeti játékként tekintek erre az alkotófolyamatra, eddig még nem vált a rögeszmémmé.
WLB: Milyen fórumokon találkozhatunk a versekkel?
M. N. G.: Korábban a KULTer.hu kortárs kultúrportál közölt néhány szöveget, de azok még nem képek, nem térképek voltak. Azóta, Illés Hajninak hála, sikerült előrébb lépni a megjelenítés tekintetében, egy klassz dizájn kezd kialakulni. Hivatalosan két hete, március elején indultunk a Facebookon. Ott minden ötletünk, őrültségünk megtalálható. Örömforrás, hogy a követőink is küldenek alkotásokat, amiket klassz érzés megosztani, sőt, szeretnénk, ha minél többen írnák meg a saját tér(vers)képüket, akár egy földrajzi világatlaszból összerakva, akár pontosan azt, amiben naponta közlekednek.
WLB: Kik alkotják még a MAPoetry csapatot? Hogyan találtatok egymásra?
M. N. G.: Egyelőre hárman vagyunk. Hajni, a projekt arculattervezője már évek óta velem van. A MOME-n találtam rá, felkeltette a figyelmemet a diplomamunkája. Enikő új “találmány”, őt egy esküvőn ismertem meg. Azt szeretném, ha online marketinggel segítené a projektet, hogy idővel branddé erősödhessen a dolog.
WLB: Milyen művészeti projektekre számíthatunk tőletek a közeljövőben?
M. N. G.: A nemzetközi kapcsolatainkat szeretnénk erősíteni, hosszú távon egy kalandjátékszerű fesztivál(sorozat) létrehozása szerepel a terveink között. Szeretnék bogarat ültetni az emberek fülébe; klassz volna, ha azzal a tudattal közlekednének, hogy lehet, éppen egy versben utaznak. Manapság szerintem ez egy emelettel följebb emelheti a lelket.
MAPoetry Facebook
Magolcsay Nagy Gábor WEB
