Sok találgatást lehetett hallani arról, hogy a pesti Broadwayről hova költözik az Instant. A hír igaz, egyesül az Instant és a Fogas Ház, ezzel pedig minden bizonnyal a legnagyobb európai belvárosi klubbá válnak. Plusz 1200 négyzetméterrel, számos új zenei projekttel és egész héten át tartó nyitvatartással indul újra március 14-én az Instant, a Fogas Ház, a Fogas Kert, a Liebling, a PONT, a LÄRM és az egyelőre meglepetésnek számító újabb egységek.

Ha a klasszikus "diszkóktól" eltekintünk, akkor két olyan budapesti szórakozóhelyet tudunk mondani, ahol egész nagy rá az esély, hogy megtalálhatjuk a nekünk kedvező zenei irányvonalat. A nagyobb baráti társaságok általában úgy gondolják, vagy az Instantba, vagy a Fogas Házba érdemes menni. Előbbi azért is fontos pont, mert a hét minden napján buli van, utóbbi pedig azért, mert több különálló egység alkot egy egészet, és ez akár a jó értelemben vett szélsőségek felé is elmehet. Példa erre a fősulis házibulik színhelye, a PONT, vagy az elektronikus zenei különítmény, a LÄRM.

2017 februárjára pedig biztossá vált: a két kulthely fuzionál és úgy rukkol elő több újdonsággal, hogy közben a két külön arculat és brand is megmarad. Kérdés, hogy lehet ezt kivitelezni, van-e még egy "instantnyi" hely az Akácfa utcában? Nádas Patrikot, a Fogas család egyik fontos főszereplőjét kérdeztük.

Patrik elmondta, hogy már hosszú ideje keresték a megfelelő helyet, s végül úgy alakult, hogy egy új főhadiszállás helyett inkább a Fogas bővítésével talál új otthonra az Instant. A LÄRM jó példa arra, hogy az elázott legénybúcsús estéken túl is van élet. Az összeolvadt klubkomplexum március 14-én debütál a nagyközönség előtt.

Ami biztos, hogy plusz 1200 négyzetméterrel bővülnek, amely javarészt a jó adottságokkal rendelkező pincehelyiséget jelenti. Nem kell attól tartani, hogy a Liebling, a PONT, a Fogas Kert,vagy a LÄRM kiesik a pixisből, csak a nyitva tartási időben lesznek változások. Az instantos gyakorlatnak megfelelően minden hétköznap reggel 6:00-ig megy majd a buli. Ez azt jelenti, hogy például a LÄRM immár ingyenes hétköznapi programokkal is készül. A "kinevelt" elektronikus zenei generáció gyakrabban léphet így színre.

Fontos újítás, hogy a rockzene sem marad el a kínálatból. Ha emlékszünk még a supernemes Papp Szabiék által üzemeltetett Robotra, akkor körülbelül azt a hangulatot várhatjuk a 200 férőhelyes underground rockzenei színpadnál, ami visszahozza a budapesti éjszakába az élő zene keményebb változatát. A fiatal tehetségek bemutatkozása mellett sok jól ismert rockzenész jammelgetésre lehet majd itt számítani.