Brunelleschi kupolája Firenzében egy technikai csoda volt és az ma is. Senki sem értette, hogy a korabeli technológiával hogy nem omlik össze egy ilyen hatalmas építmény. A budapesti Országház és a firenzei dóm építése között ugyan eltelt pár évszázad, a technika sokat fejlődött a reneszánsz óta, de Steindl Imre mérnöki remekműve így is lélegzetelállító.
A Parlament kupolája a város tíz legmagasabb épülete, építménye között van – a Bazilikához hasonlóan – a maga 96 méteres magasságával. A két épület közötti további párhuzam, hogy ez a magasság egy-egy kupolában ölt testet, amelyeket – ezek a kupolák általában már csak ilyenek – szerencsés esetben belülről is megnézhetünk.
A túrát a Lánchíd oldalára eső I-es számú kapunál kezdjük. A folyosók labirintusán elérünk az épület tengelyvonaláig, ahol egy teherlift szállít minket a kupoladob aljáig. A liftből kiszállva egy mini épülettörténeti kiállítást láthatunk: eredeti figurális bádogszobrok az oromzatról, Zsolnay-díszítések és korabeli fotók a vörös csillag eltávolításáról. A felvételek segítségével vezetőink azt is elmagyarázzák, hogy hogy lehetett izzót cserélni.
Innen egy szűk lépcsőn juthatunk ki a tetőre. Már itt szemügyre vehetjük a kis tornyokat díszítő szörnyfigurákat, a kis szellőzőkéményeket és a gazdag Zsolnay-díszeket.
A kupolatúra azonban csak ekkor kezdődik. A kupola terébe lépve egy keskeny fémlépcső vezet föl. Ha nem nézünk folyamatosan lefelé, nem olyan félelmetes a dolog, de a korábbi években többször előfordult már, hogy egy-egy bepánikolt látogatót úgy kellett leimádkozni a magasból.
Építész vezetőnk elmondja a tető héjazatáról, hogy csak egy kis helyen látható az eredeti, angliai bányából származó palaburkolat – ezt tavaly állították helyre – a többi részen egyelőre egy színben sem azonos műpala látható.
Föntről belátunk a belső udvarokba is, így jól megfigyelhető, hogy míg a homlokzat kőburkolatot kapott, a belső részek klinkertéglával burkoltak.
A torony körül esténként rengeteg sirály szokott körözni, ők azonban nem itt, hanem a víz közelében laknak. Vércsék viszont előszeretettel választják otthonuknak a tornyot.
A Parlament tetejéről távolra látni, egyszerre láthatunk nagy mélységeket, benézhetünk sosem látott helyekre, de az emberi történetekért nem kell a távolba nézni: néhány téglán az egykori ácsok, bádogosok, karbantartók nevei láthatóak bevésve. Azoké, akik építették ezt a remekművet és azoké, akik nap mint nap láthatják ezt a kilátást, amit nem lehet megszokni.
