Körülbelül egy hét múlva adják át hivatalosan a Hármashatár-hegy legújabb kilátóját, amelynek utolsó csavarjai éppen most kerülnek a helyükre. Az építményről egyelőre nem szivárgott ki túl sok információ, annyit viszont megtudtunk, hogy a mai napon történik meg a műszaki átadás, arra a kérdésre pedig, hogy a budapestiek mikor mehetnek fel ide, azt a választ kaptuk, hogy körülbelül egy hét múlva. Reméljük, valóban így lesz, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy még egy okkal több lesz arra, hogy megérje errefelé kirándulni.

A helyszínen dolgozók ottjártunkkor még az utolsó apró simításokat végezték a szeptember 1-je óta épülő, gömbre hajazó, háromszögekből felépülő fa kilátón, amely a Hármashatár-hegy legújabb attrakciója lehet hamarosan. Azt az információt kaptuk, hogy a műszaki átadást követően egy héttel, azaz talán a jövő hét vége felé megtörténik a hivatalos átadás is.

A 495+8 méter magas építményt egyébként remekül pozicionálták, ugyanis egy egészen új nézőpontból figyelhetjük innen a várost, és ha tiszta az idő, akkor egészen a Megyeri hídig el lehet látni. Hallottunk egy olyan pletykát is, hogy az alsó szintjén vendéglátóhelyet létesítenek majd, ezt egyelőre nem erősítenénk meg, mindenesetre jó ötlet lenne.

A kilátó egyébként a Hármashatár-hegy legmagasabb pontján, a Hangár Bisztró mellett, egy eddig zárt sorompó mögött épült fel, és autóval, valamint tömegközlekedéssel is viszonylag könnyen megközelíthető.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés