Miért nem akarnak felnőni és felelősségeket vállalni a mai harmincasok, és miért a romkocsmákban keresik a nagy megfejtéseket egy fárasztó nap után, miközben már családjuk és gyerekük van? Ezeket a kérdéseket feszegeti Lévai Katalin Romkocsma című modern családregénye, amely néhány hete jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. Nem meglepő, hogy kijött egy olyan könyv, amely ezzel foglalkozik, a jelenség ugyanis néhány bölcsész mindennapjaiból mára általános állapottá nőtte ki magát.
“Ma megint összevesztek a szüleim. Ki hinné, hogy a tangó miatt? Az olyan tánc, amit összesimulva kell táncolni, és az én Anyum tegnap este nem az Apummal táncolt, ezért most kiabálnak egymással” - így kezdi a történetet Nina, aki egy reklámgrafikus édesapa és egy pályázatokat író, azonban magával mit kezdeni nem tudó édesanya gyermeke, és nem mellékesen a történet főszereplője. Ő az, akinek a szemén keresztül (és a megfelelő gyermeki hangnemben) mutatja be az írónő 3 generációnak a történetét, amelynek szálai egy 12 éves gyerek fejében sokkal egyértelműbbek, sokkal őszintébbek, de ugyanakkor sokkal zavarosabbak is, mint azt valaha gondoltuk volna. Persze Nina életkora miatt nem is különösebben várunk megoldásokat, és az sem szükséges, hogy mélyenszántó gondolatmenetekkel kötögesse össze nekünk a pontokat - mindent elfogadunk úgy, ahogy van, és ezzel az írónő tulajdonképpen megteremtette magának a tévedhetetlenség biztonságát.
“Arra törekedtem, hogy mind a három generáció igazságát elmondjam. Bár sokszor ezek az igazságok nem találkoznak egymással, mert párhuzamos igazságokról van szó” - mondta az írónő a könyv bemutatóján.
A történet olyan aktualitásokat feszeget, mint a párkapcsolatok lecserélhetőségének ténye, az ingerfüggőség, a beilleszkedni vágyás-különbözni akarás zavaros metszéspontja, az alkohol, a családon belüli erőszak, az értékvesztés, a szerelem, a birtoklási vágy, illetve a külföldi munkavállalás következményei, amelyet gyakran az ide-oda csapongás és teljesítménykényszer tesz szükségessé.
„A szüleink még úgy tudták,hogy megtalálták a párjukat, a lelki társukat… megtalálta a zsák a foltját (…). Együtt éltünk, utaztunk, költöztünk, küzdöttünk egymással és egymásért. Naiv hittel azt hittük, ez örökre szól. De mekkorát tévedtünk!” - mondja a könyvben a nagymama, aki a történetben felbukkanó látszólag kibékíthetetlen ellentéteket próbálja folyamatosan elsimítani. Kevés sikerrel.
A könyv egyik slusszpoénja egyébként az, hogy a “romkocsma” szó itt nem csak a jól ismert belvárosi bárokra értendő, hanem a családokra is, akiknek az családi élete gyakran éppen olyan, mint a napi szinten látogatott törzshelye.
Hogy kinek szól a könyv? Ezt Lévai Katalin remekül megfogalmazza az előszóban: „Ezt a könyvet ajándékul szánom minden anyának, apának, unokának és nagyszülőnek, minden küszködő és szerető családnak, s nekem is ajándék, hogy volt bátorságom a történetemet elmesélni.”
