Elsőként a sajtó képviselői járhatták végig Zwack Péter két gyermeke és angol felesége, Anne Marshall társaságában a Szentháromság térnél található Ruszwurm Cukrászdából induló több állomásos túrát. A start mezőt azért itt jelölték ki, mert az üzlet fontos szerepet játszott Zwackék életében: Péter édesapjának kedvenc cukrászdája volt, és ide hozta el az ifjú Pétert, amikor a gyermek jól viselkedett – ami viszont meglehetősen ritkán fordult elő, ahogy azt Zwack Péter fia, Sándor nagy mosolygások közepette megjegyezte. A Ruszwurm Cukrászda további érdekessége, hogy 1827-es alapítása óta a mai napig családi vállalkozásban működik és itt alkották meg napjaink egyik kedvenc süteményét, a linzerkarikát. Ha már a családi bizniszeknél tartunk, Zwack Izabella, Péter lánya kiemelte, hogy manapság igen kevés olyan családi üzemeltetésű céget találunk, mely több mint 200 éve működik és a tagjai aktívan részt vesznek a munkában – az övék ilyen.
A szemerkélő esőben népes csapat vonult át a közelben található Úri utcába, ahol a família mindennapjait élte a 20. században. Kisebb belső udvarral és szinte labirintusos átjárókkal felszerelt ház ez, alsó és felső szalonnal, három hálószobával, külön részleggel a háztartáshoz tartozó személyzetnek. Zwack Sándor több érdekes és vicces családi sztoriba avatott be minket abban a házban, melyben édesapja felnőtt, és amely később a török nagykövetség főhadiszállásul is szolgált (jelenleg árulják, több millió euróért lehet megkaparintani).
Megtudtuk például, hogy nagypapája, János és annak testvére, Béla nem igazán voltak jóban. Ennek egyik oka az eltérő személyiségükben keresendő: amíg János igazi extravagáns úriemberként, afféle 20. századi playboyként élt – 120 darab krémszínű selyemingét Svájcban vasaltatta és tisztíttatta, és 100 pár cipőből válogathatott –, addig vele ellentétben Béla visszahúzódó emberként nem nézte jó szemmel János életvitelét. A két testvér irodája között egy ügyvédé működött, s a köztük lévő viszonyra rendkívül jellemző esetként gyakran előfordult, hogy megkérték az ügyvédet, köszönjön be mondjuk János nevében Bélának egy napindító Jó reggelt!-et. Bár nem ugyanannak a csapatnak szurkoltak, egyvalami összekötötte őket, ez pedig a futballszeretet: a fradista János és az MTK-szurkoló Béla közös szenvedélye a meccsre járás volt.
A szomszédság sem akárkikből állt, igazi válogatott társaság éldegélt ezen az exkluzív, előkelő környéken. Errefelé lakott a híres Afrika-vadász, gróf Széchenyi Zsigmond, valamint Franz Hohenlohe herceg, aki a legendás Orient Expresszt működtető cég igazgatója volt, „másodállásban” pedig első világháborús kém. Felesége egyébként szintén szakmabeli, ő a ’30-as években kémkedett a náciknak.
Ha elfogyott otthon a tej és nem volt kedvük a legközelebbi boltba elbaktatni, olyan prominens szomszédoktól kérhettek kölcsön, mint a Hirsch-Hatvani házaspár (a férj ismert bankár volt), vagy egy dán-máltai lovag, illetve bekopogtathattak a közeli Zsigrai- vagy Forgácspalotába is.
A következő állomáshoz buszra kellett szállni, hogy eljussunk a Gellért-hegynél található Minerva utcába. Itt élt korának egyik szecessziós nagyasszonya, Ady Endre egyik múzsája, bizonyos Mici néni, Zwack János nővére, Mária. A három férjet elfogyasztó szépség egy villában lelt otthonra a svéd nagykövetség szomszédságában. A ház oldalában mai napig látszanak a háború nyomai, mellette az 1906-ban épült, vadászkastélyra hajazó követségi villában napjainkban magánlakásokat találunk.
Jó kapcsolatot alakított ki a család a szomszédos diplomatákkal (többek között az itt dolgozó Raoul Wallenberggel), aminek később, a legkritikusabb pillanatokban lett igazán jelentősége. A világhírű Bayer gyógyszergyárat alapító Bayer-Krucsai Dezső villájába beköltöző svéd nagykövetség ugyanis megmentette a család több tagjának életét akkor, amikor a nyilasok eljutottak erre a környékre 1944-ben. Itt bujkáltak Zwackék Mici néni házának pincéjében a hölgy második férjével és két gyerekükkel, valamint egy dezertőr katonával. Egy magas, erős, vízilabdás követségi titkár, bizonyos Lars Berg mentette meg a kivégzéstől őket határozott fellépésével és a nácik elzavarásával, mondván ezek az emberek a svéd követséghez tartoznak. A későbbiekben a tőlük kapott ideiglenes svéd okmányokkal úszták meg a további zaklatásokat.
A végállomáshoz ismét busz vitt el minket: a cég 1892-ben épült Soroksári útigyárában és látogatóközpontjában zárult a túra. Itt látható a régi személyes tárgyak mellett Európa egyik legnagyobb, kb. tizenhétezer darabból álló minipalack-gyűjteménye, valamint olyan érdekességek, mint a lóvontatású italszállító kocsik „üzemanyagának” főkönyvi nyilvántartása, Ady Endre Mici nénihez írott versei, svéd útlevél, amelyet annak idején Wallenberg állíttatott ki Zwack Péter számára.A múzeumban, illetve egész pontosan az évi 3 millió liter Unicumot előállító gyárban megismerkedhettünk az elixír készítésének kulisszatitkaival – természetesen a recept pontos összetételét leszámítva, mert azt a családon kívül senki nem ismeri.
Kóstolhattunk a tölgyfa hordókban érlelt, még nem teljesen kész állapotú, de már iható fázisban lévő keserűből, mint ahogy azt az oroszok tették a háborúban évtizedekkel ezelőtt azzal a különbséggel, hogy ők szinte a teljes készletet benyalták vagy szétlocsolták. Csupán magunk között szólva kíváncsiak lennénk, milyen lehetett részegen háborúzni?
A Soroksári úti gyár sem úszta meg egyébként a háborút súlyos találatok nélkül, ám a családnak sikerült a pusztítás ellenére újrakezdenie a termelést, mely a mai napig kifogástalanul működik.
