Hosszú út vezet a próbateremtől a legnagyobb színpadokig - már hónapok óta vágjuk a celluloidot, hogy a Corvintető tetején vagy valamelyik moziban végre megnézhessük Michael Fassbender eddigi legeredetibb alakítását. A várakozás mértékét mi sem jelzi jobban, hogy bár papírmasé maszkot viselő budapestiekkel nem is, matricaáradattal és poszterhegyekkel minden sarkon találkozhatunk. A film megtekintése után ez viszont egyáltalán nem meglepő: Lenny Abrahamson legújabb alkotása legalább annyira inspiráló, sokrétű és lenyűgöző, mint Budapest.

Frank (Michael Fassbender) ugyanazt szeretné, mint a legtöbb zenész: hogy (el)ismert legyen, szeressék az emberek, és zenekarával, a The Soronprfbsszal felvegye a tökéletes lemezt. Igazi kreatív katalizátor, egy szimpla fogkeféből kicsalható hangok legalább annyira beindítják az agyát, mint a gondolat, hogy felléphet a South By Southwest (SXSW) fesztiválon. Emellett van egy hatalmas papírmasé maszkja, amit soha nem vesz le. Jon (Domhnall Gleeson) életcéljai hasonlóak - de az ő fejében szóló hangok sosem állnak össze kerek dalokká. Így nem csoda, hogy élete lehetőségeként éli meg, amikor bekerül Frank teljesen őrült zenekarába, és részt vehet a legújabb album felvételeiben. A zenekar ki is költözik egy erdei faházba, hogy kezdetét vegye az év legszórakoztatóbb, legszerethetőbb agymenése.

A rendező saját bevallása szerint nagy rajongója Chris Sievey komikusnak, aki anno életre hívta Frank Sidebotton karakterét, hogy vele népszerűsítse a The Freshies nevű együttesét. A figura azonban annyira népszerű lett, hogy hamarosan már önálló attrakció és műsorvezető lett. Abrahamson eredetileg egy dokumentumfilmet akart forgatni róla, de szerencsére meggondolta magát, és előállt a This Is Spinal Tap méltó utódjával. A film mégsem azért igazán jó, mert segít elképzelni, milyen lehet például a The Flaming Lips tagjának lenni, vagy mert elképesztően jó érzékkel keveri a szívmelengető pillanatokat az abszurd humorral - hanem mert egy olyan szerelmes levél a zenéléshez, amely budapesti koncertlátogatóként több mint átélhető.Hiszen a Rakéta Fesztivál egye hete alatt bármikor rálelhetünk az új The Soronprfbsra, az Ivan & The Parazol Frank zenekarát megelőzve kijutott a legnagyobb amerikai showcase-fesztiválra, a lámpaoszlopokon pedig olyan filmeket reklámoznak a matricák, mint a cikk tárgyát képező, egyéni hangulatú zenés vígjáték. Manapság Budapesten nem hónapokat kell várni, amíg egy-egy jó koncert időpontját bekarikázhatjuk a naptárban, hanem egy-egy hétvégi programajánló szerkesztésénél már konkrétan szelektálnunk kell a jobbnál jobb programok között. A fővárosi éjszakák alatt olyan hangokat hallani, amelyek hosszú ideig lekötnék még Franket is. Ráadásul akkor az inspiráció természetét és az alkotás folyamatát boncasztalra helyező Nyitott Műtermek Délutánjáról, arról, hogy néha Budapest és Berlin egy és ugyanaz a város, vagy az urbánus kultúra és a klasszikus értékek összefonódásáról még nem is beszéltünk. Legalább annyi okunk van szeretni a fővárost, mint az alábbi dalt:

Ha Frank zenekarát nem is, a róla szóló filmet megnézhetjük a Budapest Rooftop Cinema szervezésében, a csillagos ég alatt - ráadásul két nappal a premier előtt. Ahogy a mozikban is, a Corvintetőn tartott vetítésen is látható lesz a Frank előtt az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar animációs sikere, Bucsi Réka Symphony no. 42. c. rövidfilmje.