Miután beszélgettünk egy Prezinél dolgozó amerikai lánnyal, már itt volt az ideje, hogy egy magyar lányt is bemutassunk tőlük. A Médea Baccifava név senkit ne tévesszen meg: ő egy tetőtől talpig budapesti lány némi olasz kapcsolattal. Nem tudjuk, hogy a többnemzetiségű család-e az oka, de Médea egész élete a multikulturális közegben telik: megfordult Amerikában, járt egyetemre Olaszországban, Tajvanon, dolgozott már Szingapúrban, épphogy lecsúszott a Ferrarinál egy állásról, a - több tucat külföldit foglalkoztató - Prezi kedvéért Angliából tért haza, legutóbb pedig ő szervezte azt a menő konferenciát, ahol nagyon sok nyugat-európai sikerember mondta el nekünk, hogyan nem szabad céget vezetni.

We Love Budapest: Amikor először felvettem veled a kapcsolatot, gondolkodás nélkül angolul írtam e-mailt, pedig tökéletesen beszélsz magyarul. Mások is elkövetik ezt a hibát?

Médea: Elég sokan, pláne mert a Prezinél tényleg nagyon sok a külföldi. Ha jól emlékszem, most már legalább 22 különböző nemzetiségnél tartunk.

WLB: De akkor jól tippelek, hogy édesanyád magyar?Médea: Igen, édesapám pedig olasz. A magyar keresztnév nem passzolt az olasz családnévhez, ezért választottak nekem egy görög nevet, hogy még bonyolultabb legyen a kép.WLB: És hol nőttél fel?Médea: Itt születtem Pesten, és itt is jártam általános iskolába, gimnáziumba és főiskolára is.WLB: Milyen gyerekkori élményeid vannak Budapestről?Médea: Amikor a barátnőmmel általános iskolások voltunk, tudtuk, hogy a gimnáziumi felvételin meg fogják kérdezni, mennyire ismerjük Budapestet. Ezért minden hétvégén a város más részét jártuk be az óriási, leginkább egy oroszlánra hasonlító kutyámmal az oldalunkon, majd a nevezetességek előtt felolvastuk, hogy mi micsoda és miért fontos. Aztán a felvételin a barátnőmet hátrébb akarták sorolni a rangsorban, mert nem volt olyan jó matekból, de mivel feltették neki a Budapestről szóló kérdést, sokkal több pontot kapott.WLB: Melyik volt akkor a kedvenc helyed?Médea: A Hármashatár-hegy tetején van egy kilátó a vitorlázórepülő reptérnél. A kilátás gyönyörű, a gyerekkori álmom az volt, hogy majd ott fogok férjhez menni.

WLB: Honnan származik a családod olasz fele?Médea: Rómával egyvonalban, Anconához közel. Van három unokatestvérem, de mind nagyon különbözőek. Amelyikük tengerparti városban lakik, nagyon él, hajnali kettőkor indul el bulizni. Aki pedig a hegyekben lakik, az legfeljebb úgy bulizik, hogy lemegy a helyi térre fagyizni, utána meg kifekszik nézni a csillagokat.WLB: Hogyan tanultál meg olaszul?Médea: Minden nyarat kint töltöttem, így már akkor is beszéltem egy kicsit. De a nagyapám rendszeresen járt hozzánk és mindig azzal poénkodott, hogy kit vihet magával Olaszországba? Általános másodikos koromban rávágtam, hogy engem. Akkor kimentem négy hónapra, amivel megalapoztam az olasz tudásomat. De konyhaolaszt tanultam, erős tájszólással, ami elég jelentősen különbözik az irodalmi olasztól. Itthon aztán olasz tagozatos gimnáziumba jártam, hogy a jó erős tájszólástól megszabaduljak.WLB: Ez nehéz volt?Médea: Annyira nem, de a mai napig kisebb nyelvtani hibákkal beszélek. Ezek már annyira rögzültek, hogy szinte lehetetlen kijavítani őket. Pár évvel ezelőtt beültem egy nyelviskolába, hogy újra elkezdjem nulláról az egészet, és egy fokkal jobb is lett, de ahogy vége lett a tanfolyamnak, ugyanúgy visszaszoktam a gyerekkori hibákhoz.WLB: Hova jártál főiskolára?Médea: Az IBS-en egy évet jártam magyarul, aztán egy évig bébiszitterkedtem Amerikában, hogy az angolom fejlődjön annyit, hogy tudjak angolul tanulni.

WLB: Hogy érezted magad Amerikában?
Médea: Az rossz tapasztalat volt, mert azt éreztették velem, hogy kelet-európai vagyok és csak első generációs bevándorló barátaim voltak. Miután visszajöttem, levizsgáztam és angolul végeztem el az IBS-t. Itthon dolgoztam három évet, majd utána elmentem Milánóba a Bocconira, mesterképzésre.WLB: Akkor ahhoz képest, hogy tájszólással beszélsz, mégis jártál olasz egyetemre.
Médea: Igen, de a Bocconin angolul tanultam. Az olaszra jelentkeztem, de az angolra ajánlottak helyet, amit nem bántam meg, mert nagyon sok nemzetközi tanártól tanulhattam. Utána pedig fél évig Tajvanon tanultam.
WLB: Miért éppen Tajvan?
Médea: Az IBS-en volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy a mi gyerekeink és unokáink folyékonyan fognak beszélni kínaiul, arabul és japánul. Ekkor eldöntöttem, hogy megtanulok kínaiul. Ez idővel egy kicsit elfelejtődött, de amikor a Bocconin kezdtem, nem tudtam felvenni a kezdő spanyolt, és ekkor eszembe jutott ez a kínaiul tanulás, mint régi vágyam. Kiderült, hogy el lehet menni cserediáknak, ezért azt mondtam, akkor menjünk Kínába, és tanuljunk kínaiul! Tajvanon egy International MBA-t végeztem cserediákként fél évig, és mellette napi három órában tanultam a nyelvet.
WLB: Tajvanon nemzetközi közegben voltál?
Médea: Igen, az iskola tele volt külföldi diákokkal, de próbáltunk vegyülni a helyiekkel. Amikor elkezdtünk hátizsákkal túrázni, akkor pont az volt a lényeg, hogy találkozzunk a helyiekkel, együnk velük együtt, értsük meg, mi az ő értékrendjük.
WLB: Mi volt neked ezekből az utazásokból a legnagyobb tanulság?
Médea: Rájöttem, hogy a kulturális különbségekből fakadóan mások az emberek, és ezeket el kell fogadni. Valamint az, hogy nem mindig az a jó, ami tökéletes. Azóta jobban szeretek hátizsákkal utazni, mert így sokkal izgalmasabb dolgokat lehet felfedezni. Sokkal teljesebb élmény, mint beülni egy ötcsillagos szállodába, és dühöngeni, hogy annyiba kerül az internet, mint a szoba ára.

WLB: Tajvan után mi változott meg benned?Médea: Azt mondják, hogy aki Olaszországban él, hozzászokik ahhoz, hogy nem eszik meg akármit. Emiatt Tajvanon nagyon sokáig inkább többet fizettem, de nem mertem bárhol enni. Aztán leesett, hogy pont ezért jöttem ide. Hogy kipróbáljak új dolgokat. Amióta hazajöttem, már mindenben benne vagyok, például még a kakashere pörköltet is nagyon szívesen megkóstolom. Tajvan óta azt vallom, hogy olyat kell enni, amit a helyiek is szoktak. A külföldi vendégeimet például el szoktam vinni a Főzelékfalóba, hogy kóstolják meg azt, amin mi is felnőttünk.WLB: És ízlik nekik?Médea: Mindig több fajtából kérünk kisebb adagokat, és általában szeretik. Azt sosem értik, hogy a gyümölcslevesünk hogy lehet rózsaszín, de mindig mondom, hogy ennek ilyennek kell lennie.WLB: Tajvan után hazajöttél?Médea: Nem, másfél hónapig utaztam Ázsiában, utána pedig Szingapúrban a főigazgató belső tanácsadójaként dolgoztam nyolc hónapig egy olajfúrókat gyártó cégnél. Nagyon sok bevándorlóval dolgoztam, és a munkám egyik része arról szólt, hogy nekik segítsek. Így nagyon jó embereket ismertem meg Indiából, Nepálból és Ázsia más szegényebb területeiről. A munka másik része is izgalmas volt: gyakorlatilag elemeznem kellett, hogyan működhetne hatékonyabban a cég, és hogyan költhetnénk kevesebbet.WLB: Akkor miért csak nyolc hónapig voltál ott?Médea: Mert visszamentem Milánóba befejezni az egyetemet.WLB: Utána miért nem merült fel, hogy visszamész Szingapúrba?Médea: Egyetlen emberrel nem voltam jóban a cégnél, és ő lett a főigazgató. Így inkább maradtam Olaszországban.

WLB: Mihez kezdtél a diploma után?
Médea: Nyertem egy pályázatot a Ferrarinál. A belső intranetet kellett volna fejleszteni, és ez nagyon tetszett, mert Szingapúrban is hasonló volt a feladatom. De sajnos adminisztrációs okok miatt végül nem tudtak felvenni, és a felajánlott gyakornoki helyet nem fogadtam el.
WLB: Ezt megbántad?
Médea: Így utólag lehet, hogy a gyakornoki pozícióból lehetett volna egy izgalmas és biztos állás, de akkor nem vettem jó néven, hogy nem jött össze a pályázat. Maradtam Milánóban, és egy évig egy tanácsadó cégnél voltam, amelyik az Európa Tanácsnak is dolgozott. A Galileo program optimalizációs lehetőségeivel foglalkoztunk.
WLB: Mi a legnagyobb különbség Milánó és Budapest között?
Médea: Az étkezési kultúra. Olaszországban az emberek nem azért esznek, hogy jól lakjanak, hanem azért, hogy érezzék az ízeket. Kint például az aperitivo kultúra nagyon erős. Ez azt jelenti, hogy elmész, iszol egy pohár bort, mellé eszel finom falatokat, majd hazamész és megvacsorázol.

Na, ez itthon nyilván nem működne. Inkább annyi kaját pakolnál a tányérodra, amennyit meg sem tudsz enni.

De azt jó látni, hogy kezd divatba jönni az, amit a DiVino képvisel a Bazilika előtt. Egy pohár borral ki tudsz állni nyáron az utcára, összefutsz 10-15 ismerőssel egy este alatt, akikkel beszélgethetsz. Ez egy kicsit olaszos.

WLB: Azért van még igazi olaszos hely. Például a 2 Spaghi a Gozsduban.
Médea: Tényleg, ők nagyon jól főznek és kedvesek is. A La Mamma Mia nevű helyet itt Pesten pedig szicíliaiak viszik, ők is nagyon kedvesek. Kint állnak az utcán, beszélgetnek, igazi déliek.
WLB: Te hogy látod az észak-déli különbséget?

Médea: A déliek nagyon lazák, nyugodtak, nagyon fontos mit esznek, az északiak pedig kicsit elnémetesültek. Pontosak, mindennek megvan az ideje, szigorúan egyórás ebédszünetet tartanak. Nem szeretik egymást, mert az északiak szerint a déliek nem csinálnak semmit, ami azért így nem igaz.
WLB: Melyiket érzed közelebb magadhoz?
Médea: Az én családom Közép-Olaszországból jön, ezért próbálom mindkettőt a maga helyén kezelni. Nyáron szeretnék szicíliai lenni, de egyébként meg muszáj dolgozni, így év közben inkább északi vagyok.

WLB: Hogy jött Olaszország után a Prezi?
Médea: Mindig olyan munkában voltam sikeres, ahol megmondták mi a cél, de az már rám volt bízva, hogyan érem el. Éppen ezért olyat kerestem, ahol laza a környezet. Aztán hallottam a Preziről ahol ez mind igaz: a lényeg, hogy elvégezd a dolgodat, de egyébként akkor mész szabadságra, amikor akarsz. Beadtam az önéletrajzomat, de pont akkor nem kerestek olyan alkalmazottat, mint én. Ezt elfogadtam, de azt kértem, hogy üljünk le beszélgetni, mert akkor éppen több munkáról is lecsúsztam, és le akartam vonni a tanulságot. Miután elbeszélgettünk, másnap felhívtak, hogy mégis lenne egy office manager pozíció, ami illene hozzám. Egy hét próbaidő után mégsem én nyertem meg az állást.

Ekkor úgy voltam vele, hogy most elmegyek. Amikor már Angliában voltam, felhívtak, hogy éppen egy konferenciát szerveznek, és elakadtak vele. Három hónapra vettek fel, hogy szervezzem meg nekik, és ez annyira sikeres lett, hogy úgy döntöttek, innentől kezdve évi négy konferenciát akarnak.
WLB: Nekem úgy tűnik, eddig mindig multikulturális közegben dolgoztál. Tudnál ezek után más közegben létezni?
Médea: Ha értelmes, nyitott, világlátott emberekkel dolgozol együtt, akkor másodlagos a nemzetiség. Nyilván különböző nemzetiségűek között nagyobb eséllyel találsz színes egyéniségeket, de a lényeg inkább az, hogy milyen emberekkel dolgozol. Volt olyan munkahelyem, ahol azt mondta nekem a felettesem, hogy ő a főnököm és nem a barátom. Én ilyen helyen egyáltalán nem szeretnék dolgozni.
WLB: Van még olyan ország, ahol szeretnél élni?
Médea: Ha feltétlenül országot váltanék, lehet, hogy visszamennék Ázsiába. Amerikában például biztosan nem szeretnék hosszú távon élni.

WLB: Olasznak vagy inkább magyarnak tartod magad?

Médea: Általános iskolában csúfoltak azért, mert olasz vagyok, középiskolában pedig már büszke voltam rá. Régebben külföldön mindig azt mondtam, hogy olasz vagyok, de ez mára megváltozott. Most már azt mondom, olasz és magyar vagyok, mert mi is fel tudunk mutatni annyi értéket, ami miatt nem szabad minket lenézni.