WLB:
Mi a sztori? Honnan jöttetek? Hogyan kerültetek Budapestre?
Alina: Eredetileg Ukrajnából származom. Az apukám “kárpátaljai magyar”. 2005-ben jöttem Magyarországra a gimi után. Itt fejeztem be az egyetemet, közben rengeteg nagyszerű embert ismertem meg, és megkaptam az állampolgárságot. Az elején nehéz volt, mert nem beszéltem sokat magyarul. Aztán persze megtanultam, és közben a város is nemzetközibbé vált. Jelenleg nagyon jól érzem magam itt: dolgozom, és élvezem az életet.
Irina: Az én történetem mondhatni átlagos. 1999-ben az édesapám ideköltöztette a családod a munkája miatt. Eredetileg Oroszországból, Jekatyerinburgból származom, ami az Urál hegység közepe. Már lassan 15 éve vagyok itt, itt jártam gimibe és egyetemre is, most pedig dolgozom.
Maria: Én 32 éve születtem Moszkvában. Azért költöztünk, mert az édesapámnak jobb munkalehetőségei voltak itt művészként, ezért idejött. Az édesanyámmal csatlakoztunk hozzá, amikor 10 éves voltam. Az elején nehéz volt, mert iskolába kellett járnom, de nem beszéltem a nyelvet. 3 hónapom volt megtanulni, hogy tudjam tartani a tempót. Ráadásul akkoriban a politkai helyzet miatt nem sokan néztek jó szemmel az oroszokra, és néhány tanár ezt a tudtomra is adta. A gyerekek persze nem voltak ilyenek, hacsak nem a szüleik miatt. Akkoriban nehéz volt megérteni, hogy miért voltak olyan sokan barátságtalanok. De ez segített fejlődni, büszkének lenni arra, hogy orosz vagyok, persze egy erős magyar ráhatással. Egyébként még mindig igazi idegennek érzem magam, aki sehová sem tartozik, de ez nem feltétlenül baj, mert bármikor, ha mehetnékem támad, akkor könnyedén hátrahagyok bármit és felépítek valamit máshol.
WLB:
Mennyire beszélitek a nyelvet?
Alina: Most már nagyon. 5 évem volt rá, hogy passzívan megtanuljam, és 3 évem, hogy gyakoroljam. Annyira más a logikája, mint a többi nyelvnek, amit beszélek, hogy beletelt egy kis időbe, mire rájöttem a lényegre. Amikor ez megtörtént, az egész sokkal egyszerűbb lett. Irinával most van egy projektünk: megpróbálunk jogsit szerezni magyarul. Ez a nyelvtudásunk nagy tesztje. Kedvenc szavam a “kamásli”, amin nagyon meglepődtem, amikor először hallottam.
Irina: Soha nem jártam magyar suliba és a munkám is angol nyelvű. De úgy gondolom, hogy ha egy adott országban élsz, akkor kötelességed megtanulni a nyelvet. Jól beszélek magyarul, de szeretnék ezen még fejleszteni. Ja, és az elválaszthatatlan orosz akcentusom érdekes hangzást ad neki. A kedvenc szavam a “pofátlan” és a “ciki”, amik más nyelven nem ennyire kifejezhetőek. Meg szeretem a bonyolult szavakat, mint “törülköző”, meg “kényelmetlen”.
Maria: Tökéletesen beszélek magyarul, sokan azt mondják, hogy anyanyelvi szinten. A kedvenc szavam a rettenetes. De nem csak azért, ahogy ki kell ejteni, hanem azért is, mert amit jelent, azt nem lehet ílyen egyszerűen elmondani angolul, de még oroszul sem.
WLB:
Mit szerettek a legjobban Budapesten?
Alina: Azt, hogy gyönyörű város, sok pezsgéssel, sok utcai étkezdével, rengeteg szórakozási lehetőséggel.
Irina: A változatosságot. Azt, hogy itt rengeteg a lehetőség. Itt tényleg minden van: a város tele van menő helyekkel, eseményekkel, koncertekkel... ja, és persze Borfesztiválokkal. Emellett külföldiként nagyon élvezem, hogy mennyire nemzetközi ez a hely. Itt vagyunk Európa közepén, és szinte mindenhonnan megfordulnak itt emberek, ami az egészet nagyon érdekessé teszi. Meg persze ott van az építészet: minden alkalommal lenyűgöz a Duna-part és ami körülötte van.
Maria: A legjobb Budapestben, hogy kulturálisan rengeteget fejlődik. Emellett persze gyönyörű város is, hihetetlen építészettel, és szerintem lenyomja az összes többi európai fővárost. Az emberek egyre nyitottabbak, és rengeteg a lehetőség, ha az ember programokra, vagy utazásra vágyik.
WLB: És mi az, amit nem szerettek itt?
Alina: Ami először eszembe jut, az a kiszolgálás. Néha úgy kell érezzem, hogy nekem kellene hálásnak lennem azért, hogy rendelhetek.
Irina: Az újonnan kialakult “party város” imidzs. Ebben a városban annyi a lehetőség, hogy nem hiszem, hogy le lehetne szűkíteni csak az éjszakai életre. Persze önmagában nincs gond ezzel, csak ez a fajta hozzáállás megváltoztatja az ide látogatók viselkedését. A másik, hogy annak ellenére, hogy Budapest nagyon modern és divatos város, a nyugati szomszédaihoz képest még mindig nagyon “kelet”, ami abban mutatkozik meg, hogy még mindig fontosabb a megjelenés, az elismerés és a hatalom, mint a hitelesség.
Maria: A kiszolgálást emelném ki bizonyos klubokban, éttermekben, kifőzdékben, taxikban és üzletekben. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen helyen dolgozók sokszor flegmák, lusták és nem igazán érdekli őket semmi.
Persze, ha magyar lennék, akkor lehet, hogy észre sem venném ezt. Zavaró az agresszió és az empátia hiánya. Itt rossznak számítok, ha kártyával fizetek valahol, szinte látom, ahogy forgatják a szemüket a mögöttem állók és simán megcsinálják azt is, hogy belém jönnek az utcán és nem kérnek bocsánatot. És néha ha oroszul beszélnek, akkor beszólnak valamit, mert nem gondolják, hogy értem, amit mondanak.
WLB:
Mi a véleményetek a helyiekről? Jól kijöttök velük?
Alina: Sokféle élményem van. Találkoztam olyanokkal, akik nagyon jófejek, de természetesen ennek az ellentétével is.
Irina: Ez bonyolult. Igazából barátságosnak, szórakoztatónak és műveltnek tartom a magyarokat, de azért nagyon nagy mentalitásbeli különbségek vannak köztünk. A nemzetköziség ellenére még mindig rengeteg ember él itt, akik a saját nemzetük viselkedési mintáiból táplálkoznak, és elhatárolódnak a külföldiektől. A mentalitással kapcsolatban is látok problémákat: sokan passzívak, negatívak, sokat panaszkodnak gyakran nem létező gondok miatt, ahelyett, hogy továbblépnének, előre haladnának és élveznék az életet.
Maria: Mivel rengetegen élnek itt, ezért mindenfélével össze lehet futni. Van köztük kedves, barátságos, segítőkész, vicces, de van olyan is, akitől távol akarod tartani magad.
WLB:
Ha szuperhős lennél, min változtatnál?
Alina: A kiszolgáláson. Szerintem ennek pozitívabbnak, boldogabbnak és segítőkészebbnek kellene lennie.
Irina: Napelemeket raknék az emberekbe. Több mosolyt szeretnék látni, több energiát, több szabadságot és rengeteg önbizalmat.
Maria: Semmit. Inkább csak kung-fuzni szeretnék tudni, hogy meg tudjam védeni magam. Szuperhősnek lenni nagyon fárasztó munka. Segítesz az embereken, megmented őket, de senkit nem tudsz megváltoztatni. Jobban örülnék, ha az emberek maguktól megtanulnák a dolgok jó oldalát nézni, nem elveszíteni a reményt, félretenni az előítéleteiket, és csak segítenének egymáson.
WLB:
Kedvenc helyek?
Alina: Amikor idejöttem, akkor meglepődtem, hogy mennyi gyönyörű hely van itt. A kedvencem a Duna-part, az Erzsébet híd, amikor PestrőlBudára megyek, Lánchíd és gyógyfürdők. A város környékén pedig szeretem a kisebb településeket, például Szentendre, Győr, de kirándulni is szeretek a Rámszakadéknál, vagy a Holdvilágároknál.
Irina: Duna-part, Lánchíd, Római-part... igazából az összes hely, ahonnan szép a kilátás. Gellért-hegy, Normafa, Vár... ezek mind nagy kedvencek.
Maria: Nagyon sok van. Imádom a belvárost, sétálgatni az Andrássy úton, beülni kávézókba, figyelni az embereket. De szeretem a Budai Várat is. Jó lenézi a Halászbástyáról a városra este. Budapest egy ajándék. Ha turista lennék, akkor folyton visszajárnék.
WLB:
Mit gondoltok a budapesti éjszakai életről? Ha mentek valahova, akkor hova mentek?
Alina: Élvezettel néztem végig, ahogy Budapestromkocsma nagyhatalommá fejlődött. Itt bárhova mehet az ember, a retró diszkótól a modern szórakozóhelyekig. A legjobb az egészben, hogy soha nem lehet tudni, hogy hol kötsz ki az este folyamán.
Irina: Ez az időszak, amikor a budapestiek igazán élnek. Az egész nagyon változatos, van egy csomó hely, sokféle zene, és úgy tűnik, minden héten csatlakozik egy új hely a party-arénához. Elég nehéz követni ezt. Tetszik, hogy itt könnyű akármilyen költségvetéssel helyet találni, és a jobb helyek sem annyira drágák, mint ez a kategória máshol. Szóval, bravó Budapest.
Maria: Gazdag. Mindenki megtalálja azt a stílust és helyet, amit szeret. Itt lehetsz 20 év alatt, vagy 40 felett, nem számít. Ha megyek, akkor oda, ahova a barátaim járnak. A Bazilika, Váci utca, Deák tér, Oktogon és Óbuda környékén szeretünk lenni.
WLB:
Örökre itt maradsz?
Alina: Nem tervezek még az “örökké” távlatában. De Budapest egy csodálatos hely, és direkt nem fogok arra törekedni, hogy elmenjek innen.
Irina: Az “örökké” túl súlyos szó. Talán megpróbálnék egy másik országban is élni néhány évet, de nem mondom, hogy nem jönnék ide vissza. Szeretem az itteni életemet, és úgy gondolom, hogy az egész arról szól, hogy otthon érzed-e magad, és hogy azt csinálod-e, amit igazán szeretsz. Ha ezekeket itt valósítom meg, akkor ez az otthonom.
Maria: Soha nem tervezek. Meglátjuk, mi lesz. Nyitott vagyok mindenre.
