Kínában olyan komoly kultúrája van a teafogyasztásnak, hogy még a világon mindenhol futó kólagyáraknak is törniük kellett a fejüket, hogyan magyarázzák el a helyieknek, hogy az agyoncukrozott üdítővel sokkal jobban járnak, mint a több ezer éve fogyasztott teákkal. Ezért születtek meg olyan, számunkra teljesen ismeretlen termékek, mint a Spritea vagy a kólás fekete tea. True story.
A kínaiaknak a teaház ugyanazt jelenti, mint nekünk a kávéház. Bármilyen meglepő, az ő teaházuk általában sem agyagkatona-hadsereget, sem Ázsia diszkontos tornacipőt nem rejteget, csak egy letisztult, harmonikus belső teret. Ugyanezzel vár a Flying Bird is a Kazinczy utcában: a földszinti részen, mint egy múlt századi patikárius boltjában, a polcon sorakoznak a különböző teák, a galérián pedig egy olyan kínai teázót alakítottak ki, amit valószínűleg még egy sanghaji turista is összetévesztene az otthoni törzshelyével.
A galérián lévő teázó résszel idén februárban bővítették az üzletet, ami tökéletes helyszíne a bárki által látogatható Bevezetés a kínai teázásba kurzusnak. A kurzus olyannyira létezik, hogy bárki beiratkozhat egy hétvégi workshopra, ahol nemcsak részletesen elmagyarázzák a kínai teák jellemzőit és elkészítését, de mindenki kap egy utazókészletet, amivel már otthon is gaiwanból töltheti a teát a nagymama régi porcelánja helyett.
Mert a Flying Bird Tea House nem csupán a teát szeretné terjeszteni, hanem a tea fogyasztásának kultúráját is. Itt a kung fu sem a pandára vagy a Bruce Lee-féle fejrúgásokra utal, hanem a tudatos teakészítésre. Ezek a leveles teák ugyanis egy kicsivel több odafigyelést igényelnek, mint amit a műveletlen nyugatiak számára megszokott „a filterre ráöntjük a vizet, malmozunk öt percig és kész” módszer ajánl. Kezdve azzal, hogy érdemes forrás- vagy tisztított vizet használni, mindegyik teánál különbözik a víz hőfoka és az áztatási idő, amit érdemes követni, mert így lehet elérni a legkomolyabb ízeket.
Kívülről nézve a kínaiak teafogyasztása egy rémesen zárt és rigid folyamat, de, mint kiderült a japánokhoz képest ők nagyon lazák. Az egyes lépések csak azt a célt szolgálják, hogy megszülessen egy minél tisztább íz: ezért kell először forró vízzel kiöblíteni a csészéket, ezért kell akár többször is áztatni a teát és ezért érdemes követni a röpke néhány évezred alatt kialakult módszereket, nem pedig a sárkányisten tisztelete miatt.Minket is alaposan kitanítottak ezekről a lépésekről, és nem ígérjük meg, hogy ezentúl csak és kizárólag bambuszcsipesszel fogjuk meg a vendégünk teásbögréjét – de az elképesztő teaszakértelemmel bíró vendéglátóink többször elmondták, hogy ez egyáltalán nem egy zárt tradíció, a hagyományok megszegése nem von magával örök életre szóló teázástól való eltiltást.
Ha korábban már ittunk zöld teát, itt rájövünk, hogy még sosem ittunk zöld teát, mert a filteres tea íze több szempontból sem nevezhető tisztának. Egyrészt több teafű keveréke van a filteren belül, de a főzés során még a ragasztó és maga a filter is megfertőzi a tea ízét. A választási lehetőség szinte végtelen, a kezdő teafogyasztó jó eséllyel meg is szédül a látványtól. Arról nem is beszélve, hogy itt minden tea egyenesen Kínából, a termelőktől érkezik, mert a tulajdonos évente kétszer megteszi a nagy utat, hogy találkozzon azokkal, akiknek a termékeit egész évben árulja.
Szerencsére a szakértő eladók itt, Budapesten is segítenek eligazodni, és ha már a Flying Birdben járunk, akár több fajtát is megkóstolhatunk. Így kezdhetünk akár egy lágy fehér teával, majd jöhet valamilyen gyümölcsös oolong fajta, amíg eljutunk a vörös teákig, amit mi csak fekete teakánt ismerünk.
A puerh teák teljesen külön kategóriát képviselnek, ezek közül van olyan, ami már évtizedek óta érlelődik, mint valamilyen extra évjáratú tokaji bor. Az ízviláguk számunkra teljesen szokatlan, a fotósunkat a puerh füstös illata elsőre leginkább egy lámára emlékeztette. Újabb és újabb leöntés után a tea íze és az illata folyamatosan változik, így a lámából a negyedik leöntés után pinceszag lett, a kezdeti karcos ízből pedig egy karakteres, testes aroma.
Bizonyos puerh teák annyira ritkák, hogy egy időben csak a kommunista vezetők juthattak hozzá Kínában. Talán még Vonnegut is elégedetten csettintene egy olyan jeleneten, ahogy Mao elvtárs éppen válogat a különböző puerh és oolong teák közül a Vörös könyvecske passzusainak alkotása szünetében, de mint minden abszurd képben, ebben is az a szép, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen.
Mert még Maónak is szüksége volt egy-egy rövid szünetre – és egy ilyen teakészítési rituálé pont erre jó. A bolt egyik orvosként dolgozó vásárlója például azért iszik rendszeresen teát, mert fél órára kirángatja a napi mókuskerékből. Nem mellesleg a teában lévő lassú felszívódású koffein segít egész nap koncentrálni, pozitív élettani hatásait pedig már számtalanszor kimutatták. A Flying Bird egyik eladója szerint pedig bizonyos fajta teánál nincs jobb gyógyszere a másnaposságnak, így könnyen lehet, hogy rábukkantak egy olyan, évezredek óta keresett elixírre, ami különösen jól jöhet a budapesti romkocsmanegyed közepén.
Teázni tehát jó és érdemes, az egyenesen Kínából érkezett kézműves tea pedig egyedi élmény. Az egész lényegét a tulajdonos, Wagner Anna foglalta össze egy mondatban: „Ez ugyanolyan kikapcsolódás, mintha tévét néznénk, csak kevésbé idegesítő”. Sokkal kevésbé.
