A Budapest folyóirat legfrissebb számában Szántó András érdekes, dúsan illusztrált cikkben foglalkozik a régi trafikokkal, amelyek valaha érdekes, egyéni arculatú színfoltjai voltak a városnak. Ezt fogaljuk most össze a szerző és a lap engedélyével. 

A modern kori Magyarországon a dohány terjesztése és forgalmazása igen sokáig állami monopólium volt. Eközben azonban az árudáknak lehetett, és volt is saját személyisége és karaktere. Egy feltétel volt: a cégéren szerepelnie kellett a „gazda” nevének, pl. Magyar Királyi Dohányáruda (olykor Dohánytőzsde). A kültéri táblán lehetett egyes márkákat is reklámozni. Az árukészletben a dohányáruk mellett szerepelhetett más állami monopolcikk, pl. postai bélyeg, okmánybélyeg, később mindenféle sorsjegyek. Alkoholt azonban sohasem árulhattak, viszont gyakori volt a papír és írószer.Szép Ernő egy kis írásából teljes leltárt kapunk egy átlagos trafikról: „Teli van a fala szivaros skatulyákkal, amelyekben szivar is szokott lenni, mikor esőt adtak a m. kir. dohányjövedék fellegei. A pulton is van egynéhány barna doboz, felkoncolva, s bennök tabucco sorba, mint a holt heringek. És egynéhány forgalmas Király, Hölgy, Duna s Hercegovina papírskatulya. Meg azután a lapok a pult szélein. A pult lapos fiókjaiban a levelezőlapok, a postabélyegek, s azután óriási törvénykönyvek lapjai közt a savanyú forgalmiadó-bélyegek s a keserű okmánybélyegek. A pulton van egy üvegtetejű láda is, annak a rekeszeiben noteszek, ceruzák, tollszárak, ceruzavédők és hegyezők, ragasztóhengerek, radírgumik, tollhegyek, fa- és csontszipkák és egyéb luxuscikkek merengnek.” (Szép Ernő: A méltóságos trafik, 1921)

A régi képeket nézve csupa egyszerű embert látunk a trafikja előtt. Az első világháború után sok hadirokkant és hadiözvegy kapott trafikengedélyt. Ritka volt, hogy ismert ember nyithatott trafikot. Ilyen volt Molnár Gábor (1908- 1980), az ismert vadász és útleírás-szerző. Brazíliában – miközben raktárosként pénzt gyűjtött egy újabb kutatóútra – egy robbanásban megvakult mindkét szemére. Érdekesség, hogy csak ezután kezdett el írni. Trafikja negyven éven át működött a Váci utcában.
A két világháború között az egyszerű üzleteknek különösen a portálja lett egyre csinosabb. Általánossá vált a kirakat. Az olyan elegáns belvárosi üzlet, amilyen az alábbi ábrán látható, nagy ritkaság volt. Ma is az.

A téma iránt komolyan érdeklődő személyeknek bizonyára ismerős Hornyák Balázs
dohanymuzeum.hu

nevű szakportálja, itt a szerző jelenleg 1840 darabos gyűjteményét mutatja be. Amellyel azonban vigyázni kell, mert – mint gazdája is említi a vastag fekete keretes bevezetőben -

„figyelmeztetem, a belépés súlyos függőséghez vezet!”

„Volt dohány kis- és nagyáruda, általánossági és különlegességi trafik. Az általánosságiban csak a leghétköznapibb, legolcsóbb és legkedveltebb márkákat lehetett kapni. Drágább luxuscigarettákért, külföldi szivarokért, alkalmilag gyártott mintagyűjteményekért a különlegességi trafikba kellett menni.” (www.dohanymuzeum.hu) Rendszeresen rendeztek kirakatversenyt, a legszebben berendezett üzletek képe bekerült a Dohányárusok zsebnaptárába.

Mándy Iván (1918-1995), Budapest nagy krónikása egész könyvet szentelt a trafikokkal kapcsolatos életképeknek.
"Egy trafik! Megint egy trafik előtt állt. A színes fedelű cigarettásdobozokat bámulta, a különféle pipákat. A népi szőttes tarsolyokat, kendőket, piperecikkeket. És megint csak azt mondta. Nem, anya el se tudta volna képzelni, hogy ilyesmit ki lehessen tenni egy trafik kirakatába!
Anya... ahogy ott ült a pult mögött! Cigarettázott, kávézgatott. Vagy éppen beszélgetett valakivel. Valahogy mindig akadt társasága. És nemcsak a környékről, az Aradi utca környékéről. A város másik végéből is fölkerekedett egy barátnője, hogy elbeszélgessenek."

Trafikengedélyt a két háború között alapesetben csak hadirokkant kaphatott. A Csendőrségi Lapok levelezési rovatában 1933. május 1-jén ez a válasz jelent meg "Remény" jeligére:
„Trafikengedélyek szempontjából csak a háborús rokkantságot veszik figyelembe. Ha azután a hadirokkantak igényeit kielégítették, a többi trafikengedély kiadásánál természetesen önnél is lehetőleg tekintettel lesznek arra, hogy hosszabb ideig a csendőrségnél szolgált és egészségi okokból kellett a szolgálatból kiválnia. Ismételjük azonban, hogy ez nem a hadirokkantak trafik-igényjogosultságával egyenlő megkülönböztetés.”

A jobb trafikokban szivart is árultak, és 1915-ig azokat meg is lehetett tapogatni – ha azt nem is szerették a trafikosok. Hogy miért csak addig? Mert abban az évben „a pénzügyminiszter a darabonként eladásra kerülő szivaroknak és szivarkáknak a vevők részéről való válogatását megtiltja. A ragadós betegségek elterjedése veszélyének elhárítása czéljából elrendeli, hogy a dohányárudákban a rendes viszonyok helyreálltáig a szivarokat és czigarettákat maga az elárusitó vegye ki a dobozokból és minden válogatás nélkül szolgáltassa ki a vevőknek.” 1934-ben pedig megszüntették a dohánynagyárudákat, és államilag létrehoztak 38 db bizományi dohányelosztót, amelyek alkalmazásában 25-35 fő dohánykisárus állt. Minden elosztót a Budapesti Központi Dohányáruraktár látott el bizományi áruval.
A cikket ismertette: -S- (www.budapestfolyoirat.hu)