Michael Kiwanuka
A Bill Withers vagy Otis Redding által kitaposott úton járó, idén huszonöt éves brit soulénekes tavaly olyan előadókat utasított maga mögé a BBC Sound Of 2012 listáján, mint az Odd Future kötelékeibe tartozó Frank Ocean vagy a harlemi rapper Azealia Banks. Ez azonban csak addig meglepő, amíg meg nem hallgatjuk tavalyi, Home Again című albumát. Az első mondatban taglalt két előadó mellett ott van még a zenében Van Morrison, Tim Buckley vagy éppen Terry Callier hatása és a hatvanas–hetvenes évek folkos jazz mozgalma is. Ráadásul Kiwanuka, "Duffy férfi megfelelője" kiváló énekes is, így kár lenne elmulasztani a Sziget valószínűleg legintimebb koncertjét.
!!! (Chk Chk Chk)
Sacramento leghíresebb dance-punk különítménye nem csak Nic Offer legendás higanymozgásáról híres, hanem arról, hogy stílusok egész garmadáját tudják kirázni a tablettás üvegből. Baleária, diszkó, funk, technós szögelések, mindez egy olyan hangszeres tudású brigádtól, akikhez foghatóból kevés van. A banda ráadásul komolyan veszi a mondást, mely szerint "there is no business like show business", így a végtelenségig nyújtott szólózások helyett sokkal jobban kell majd félnünk attól, hogy esetleg a mi sörünket önti majd az énekes a fejére, a bárpulton állva – ahogy azt tette a februári A38-as koncertjén. Az időnként tíz percesre nyújtott, eksztázisba hajszoló dance-punk törzsi rituálék sámánjainak a koncertje mindenkinek kihagyhatatlan: aki ott volt az A38-on, és tudja, mire képes a banda élőben, azoknak azért, akik pedig nem, azoknak azért.
Tame Impala
Első, Innerspeaker című lemezén az ausztrál banda még úgy hangzott, mintha a Queens Of The Stone Age játszotta volna a The Beatles dalait. Elsőre is fülbemászó robot-rock dalok, The Beatles-t (elsősorban John Lennont) idéző vokálok, a lemez egészét átjáró pszichidélia, ami nem mellesleg Kevin Parkert korunk legígéretesebb dalszerzői közé emelte. A második, Lonerism című lemezre már háttérbe szorult a robot-rock, a Pink Floydot idéző pszichidélia pedig egészen a sztratoszféráig csapott, miközben azért a tökéletes, kerek popsláger, a Feels Like We Only Go Backwards mindenki fülében megmaradt, aki legalább egyszer hallotta. Időtlennek ható koncert a Sziget talán legaktuálisabb bandájával – immár az új basszusgitárosukkal.
Azealia Banks
Nicki Minaj harlemi alteregója hasonlóan pergő nyelvvel rendelkezik, és szereti is használni – ha épp nem rappelésre, akkor arra, hogy összevesszen valakivel (legutóbb épp Marina Diamandis volt soron). A BBC Sound Of 2012 listájának harmadik helyezettje két számmal, a Slow Hands című Interpol-szám feldolgozásával és a Lazy Jay-jel (aka Bastoval) közös 212-vel meghódította az internetet: az EP-k (1991) és a mixtapek (Fantasea, Mermaid Ball Mixtape London) után idénre ígéri Broke With An Expensive Taste című debütálását. De előtte valószínűleg úthengerként fog átmenni a Sziget nagyszínpada előtt összegyűlt tömegen. Ha pedig szerencsénk van, akkor még a The Prodigy-féle Firestarter újraértelmezett változatát is előkapja a lemezestáskából.
Totally Enormous Extinct Dinosaurs
A dinoszauruszok kihalhatnak, de a pop és az elektronika sosem – gondolhatta Orlando Higginbotton, mikor elkezdte egyszemélyes garage-projectjét. A tarka fellépőruhákat, a popot és a falzettet is kedvelő énekes – producer – DJ pont annyira introvertált, hogy az még jól szóljon a tánctéren is – a Your Love house-szal kacérkodó stílusa vagy a Solo bármelyik fesztiválon megdolgoztatná a lábakat is. A Junior Boyssal, Hot Chippel vagy éppen Kwes-szel stílusbeli rokonságot ápoló projekt ennek ellenére a partvonalról is kellemes, elmélyült perceket szerezhet az arra fogékonyaknak, a kívülállóknak vagy akiket érdekel, mire buliznak a szigetországban.
Szexi helyett inkább játékos, érzelmes és intim, ami azért nem felejti el, hogyan is kell keresztezni a tánczenéket és a popot úgy, hogy az működjön – a TEED-ben nagy valószínűséggel mindenki talál majd valamit, ami tetszik neki.
