BKV-s bliccelőkA BKV rendszerében a hatékony beléptetőrendszer hiánya kedvez a bliccelni vágyóknak, akik kegyetlenül kihasználják, hogy az ellenőrök fáznak, éhesek, fáradtak és egyszerűen túl kevesen vannak a csúcsforgalom kezeléséhez; esetenként akár jegyvásárlás nélkül is nagy távolságokat lehet megtenni a vállalat járművein. A csalók általában kerülik a könnyen ellenőrizhető vonalakat, és a csapdába esés lehetőségét, így a felszíni járműveket preferálják. Ha mégis kell jegyet venni (például a metróban), akkor is meg lehet úszni olcsón.
Mivel a lazán besétáláshoz, vagy a mobiltelefonálást színleléshez minimum Leónidasz király spártai tekintetére és erős mentális fölényre van szükség, ezért azt csak kevesen próbálják meg; a leggyakoribb trükkök a jegyekújrafelhasználásával kapcsolatosak. A cél a jegyek minél többszöri felhasználása, ezáltal pedig a rendszer és az ellenőrök kijátszása.
Népszerű módszer amikor hosszútávú befektetésként a bliccelő rögtön két jegyet vesz, és egyszerre teszi őket a jegykezelő automatába. Ez azért jó, mert így csak az egyikre kerül az a bizonyos nyomtatott számsor, plusz a jegykezelő gép hangos sípolással el is tereli a gyanút. A trükk eredménye egy lyukasztott jegy, számok nélkül, amivel még hosszú ideig lehet trükközni (a gyakorlottabbak ezt egy külön tokban tartják), méretre vágott papírdarabok kezelésével; a lényeg, hogy sípoljon az automata. Vannak akik ezt esténként, kihalt állomásokon gyakorolják. A profiknak minden járműre van egyébként egy ilyen, akik lebukás esetén magyarázkodással húzzák az időt a következő ajtónyitásig. Filozófiájuk: a hülyeség még önmagában nem büntethető.
Egy másik jó módszer az automatából vett jegyek használata, ezek ugyanis egy kicsit hosszabbak, mint a jegypénztárnál vásárolt verzió. Ennek a hatákonysága abban rejlik, hogy méretükből és egyszerűbb dizánjukból adódóan a jegyek mindkét oldala használható (persze nem hivatalosan), így fele annyiból megússzák a bliccelők a metrózást. Még olcsóbb, ha szakaszjegyet váltanak akkor is, ha messzebbre mennek, remélve, hogy nem lesz kifelé ellenőrzés. Komoly 300 forintokat spórolnak így egyesek.
Persze még a legjobb csalóknak is érdemes betartani néhány fontos szabályt, ami segíthet, ha szorul a hurok: mindig állva kell utazni, a lehető legközelebb az ajtóhoz és felszálláskor meg kell tervezni az ideális menekülőutakat. A rendszeresen bliccelők az álruhásellenőrök felismerésében is hamar nagy gyakorlatra tehetnek szert: szinte minden háromfős társaság gyanús, főleg ha rétegesen vannak öltözve és tolltartóval ellátott oldaltáskájuk van. A bliccelők általában fülhallgatóval a fülükben közlekednek, de zene soha nem szól.Taxis csalásokEzek sokkal kevesebb taktikázást igénylő csalások ugyan, de mégis gyakran előfordulnak. A külföldiek rendszeresen tapasztalják az átverést, de néha az erősen ittas, vagy naívnak tűnő helyieknél is bepróbálkoznak a túlélésért és a plusz forintokért harcoló taxisok.
Az egyik legegyszerűbb módja ennek a fajta mutyinak a kerülőutak használata. Minden taxis úgy ismeri a várost, mint a tenyerét, és pontosan tudja, hogy melyik a leghosszabb és ezáltal a legtöbb pénzbe kerülő útvonal bármelyik pontból bármelyik másikba. Ha nem veszi észre rögtön az utas, hogy mi készül, akkor könnyen áldozatul eshet és utólagos reklamációra nincs lehetőség. Ennek kiküszöbölése érdekében érdemes már az elején megkérdezni a tervezett irányt, szükség esetén pedig plusz karmapontot ér, ha segítünk abban, hogy hatékonyabb útvonalakat is felfedezzen a sofőr.
A taxiórákmegpiszkálása ennél már egy kicsit nehezebb, így ritkábban is fordul elő, de érdemes azért körültekintőnek lenni és tájékozódni a kilométerenkénti árakról, hiszen őrült műszaki zsenik akármelyik volán mögött lehetnek; néha érdemes rápillantani az órára, hogy megfelelő tempóban pörögnek-e rajta a számok. Az utcán leinteni taxit egyébként szinte mindig rossz ötlet, hiszen így sok pénzt bukhatunk.
A figyelmünk sajnos még akkor sem lankadhat, amikor már elértünk az út végéhez, ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy “véletlenül” pont nem tudnak visszaadni. Ennek jele az, hogy fekete műbőr pénztárcáikban hosszas kotorászás és hümmögés közben, az aprót az ujjbegyeikkel feltűnően ide-oda piszkálva húzzák az időt a sofőrök, várva, hogy azt mondjuk: “Mindegy, hagyja csak”. Ne mondjuk azt! Érdemes kivárni a végét, mert amellett, hogy nagyon vicces a műsor, a végén mindig előkerül azért a megfelelő összeg (persze apróban). Rendeléskor érdemes egyébként bemondani, hogy milyen bankjeggyel akarunk fizetni, hogy ne lehessen kifogás.VásárlásSok kifli vásárlása esetén nem csak a vásárlók szoktak hazudni arról, hogy tulajdonképpen hány darabot is vettek (soha nem számol senki utána), hanem a pénztárosoknak is van egy-két trükkje, hogy móresre tanítsák a kevésbé szimpatikus, lökdösődő, nem köszönő vagy húszezrest fölényesen lóbáló kuncsaftokat.
A régóta pénztárban dolgozókat az idő rendkívül gyors, szinte reflexszerű csuklómozdulattal szerelte fel, amely segítségével szinte bármikor képesek egy szempillantás alatt kétszer lehúzni egy árut a vonalkód-leolvasón. Ezt a monoton pittyegések közepette, a sok áru láttán nem mindenki veszi észre, ha pedig mégis, akkor bármikor lehet hivatkozni őrült gépekre, rendszerhibára, vagy egyszerű véletlenre, amit az eladónak persze feltett szándéka korrigálni a következő pillanatban.
Bosszúból a vásárlók gyakran intéznek ellencsapást úgy, hogy ha lehet, akkor egy drágább termék vonalkóddal ellátott címkéjét kicserélik egy olcsóbbra. Ezt a nagyobb áruházak sajtpultjainál lehet különösen hatékonyan gyakorolni, ahol a sajtok előre méretre vannak vágva, és súly alapján fel is vannak árazva. Egy kis kézügyességgel, válogatást színlelve bárki képes arra, hogy két ilyen kis cetlit kicseréljen. Sajtok esetében komoly összegeket lehet spórolni. Ezt egyébként sokan szemrebbenés nélkül megteszik az egyéb termékek csomagjain található nyereményjátékok lekapargatásával, és egyéb árcédulákátragasztásával is. A határ a csillagos ég.
