WLB: Mikor és hogyan találkoztál először a parkourral?
Kocsis Ábel:
A Yamakasi című filmet láttam 2004-ben, amikor 13 éves voltam és megtetszett. Akkor kimentünk a játszótérre, elkezdtünk szaltózgatni, felmászni házakra, meg erkélyekre. Aztán pár hónap után rákerestem az interneten és kiderült, hogy létezik egy ilyen sport, és még jobban beleástam magam. Megnéztem, hogy milyen trükkök vannak, mi a nevük és hogyan kell őket csinálni.
WLB: Mit kezdtél el először gyakorolni? Mennyi idő kellett ahhoz, hogy megtanuld az alapokat?
Kocsis Ábel:
Már a legelején is tudsz dolgokat csinálni, csak meg kell próbálni. Meg lehet gyorsan tanulni a hátraszaltót, meg átugrálni dolgokon. Az tart sokáig, amíg az ember megtanul igazán jól és nagyokat ugrani. Az a fontos, hogy jó kondid legyen, rugalmas legyél, hajlékony és erős, és az ami még fontosabb, hogy fejben ott legyél. Tudnod kell a határaidat, hogy mi az, amit meg tudsz csinálni és mi az, amit nem. Ha meg egyszer eldöntötted, hogy ugrasz, akkor ugranod kell, nincs olyan, hogy közben mégsem mered. Amit már az elejétől fogva érdemes jól tudni, azok az esések, a leérkezések meg a kigurulások.
WLB: Van kedvenc trükköd?
Kocsis Ábel:
Nem nagyon. Van viszont specialításom, amiről valamennyire híres is lettem. Ez a “precíz”, ami azt jelenti, hogy egy vékony korlátra, vagy falraugrasz rá valahonnan, és az a lényege, hogy megállj benne anélkül, hogy leesnél. Itt az egyensúly a lényeg. Pont ezért ez a neve trükknek, mert az érkezésnek nagyon precíznek kell lennie. Egyébként az, amire a legbüszkébb vagyok az pont egy ilyen volt. A Várban egy falról falra ugrást csináltam, amit ugyan azóta már megugrottak páran, de nagyon nagy a távolság. Nem hiszem, hogy sokaknak eszébe jutna. Sok trükk van egyébként, mert a parkournak is sok stílusa van. A real parkourban például nincsenek szaltók meg ilyenek, annak a lényege az, hogy “A” pontból eljuss “B” pontba a lehető leggyorsabban, lelassulás nélkül. Olyankor a trükkök csak lassítanának. Aztán vannak, akik belevisznek akrobatikát, vannak akik csak azt csinálják, mások meg táncos,breakes elemeket használnak.
WLB: Hogyan kell elképzelni egy edzést?
Kocsis Ábel:
Megbeszéljük, hogy hol találkozunk, kimegyünk, bemelegítünk, aztán elkezdi mindenki azt gyakorolni, amit éppen akar. Közben figyeljük egymás technikáját, bíztatjuk a másikat, segítünk egymásnak. Régebben még heti hétszer edzettünk, mostanában már csak nagyjából heti háromszor, de tök változó. Már tornatermiedzéseket is szoktunk tartani szerdánként és vasárnaponként a Honvédban, ahol van nyújtó, meg szivacsgödör és biztonságos körülmények között lehet próbálkozni. Szóval a heti két edzés az fix. Egyébként már gyúrok is, bár általában csak fekvőtámaszozni, meg erősíteni szoktunk. Nincsenek szigorú edzéstervek. A lényeg, hogy együtt vagyunk és élvezetből csináljuk, nem pedig azért hogy megmutassuk, hogy hú, milyen jók vagyunk. Igazából az egész egy nagy baráti közösség. Néha csak ketten-hárman vagyunk, néha tizen-tizenöten. Az egész városban egyébként összesen van nagyjából száz ember, aki ezzel foglalkozik, közülük pedig úgy harmincan csináljuk komolyabban.WLB: Van kevenc helyed a városban?
Kocsis Ábel:
Inkább azt mondanám, hogy rengeteg jó hely van. A Margitsziget, fent Gül Babánál, Városligetben néhány eldugott rész, a Stadionoknál pár, meg sok kisebb hely elszórva a városban. De a nagy kedvenc a Vár, oda sokat járunk. Már lassan híres arról a környék, hogy folyton ott vagyunk. Van olyan, hogy nyáron az idegenvezető tesz egy kis kitérőt a turistákkal, hogy megnézzenek minket és fotózzanak. Az egyetlen baj, hogy az I. kerületben van arra egy törvény, hogy tilos "rendeltetésének nem megfelelően" használni a dolgokat, de soha senkit nem büntettek még meg emiatt tudtommal. Nem is értjük amúgy, mert mi aztán tényleg nem rongálunk meg semmit a gumitalpú cipőkkel, sőt, ha van egy nagyon fehér fal, akkor arra direkt nem ugrunk rá, nehogy nyomot hagyjunk rajta.WLB: Gyakorláskor improvizáltok, vagy megtervezitek előre, hogy mit fogtok csinálni?
Kocsis Ábel:
Nem nagyon improvizálunk, előre meg van tervezve, hogy hol és mit szeretnénk ugrani. Először mindig megnézzük, hogy mi mennyire csúszik, vagy mozog, meg aztán ismerjük is eléggé a terepet. Persze, ha menekülés van a rendőrök elől, vagy ilyesmi, akkor csak futunk amilyen gyorsan csak lehet, és ugrálunk le mindenhonnan.
WLB: Sokszor van dolgotok rendőrökkel?
Kocsis Ábel:
Előfordul néha. Volt, hogy másztunk a Várban a templomon és beszóltak érte, de semmi komoly nem szokott lenni. Egyszer ugyan megpróbáltak utánunk futni, de rájöttek, hogy semmi értelme. Azt például észre sem vette senki, amikor a Gresham Palotára felmásztunk és ott ücsörögtünk. Valószínüleg azért le is lőttek volna. Ismerőseimmel viszont már megtörtént olyan, hogy nem futottak el, mert gondolták megbeszélik a dolgot, mégis megverték őket a rendőrautóban. De persze sok jó arc rendőr is van, akik megértik, hogy gyakorlunk és normálisan el lehet velük beszélgetni róla. Mindenki máshogy áll hozzá.WLB: Mit szólnak a parkourhoz a budapestiek?
Kocsis Ábel:
Attól is függ, hogy mennyi idős az illető. A fiatalok általában szeretik, meg megnézik, persze közöttük is vannak páran, akik beszólnak. Aki tudja, hogy miről van szó, annak viszont általában bejön, de az öregek nagyrészben nem állnak hozzá jól. Aki nem tudja miért csináljuk, az simán elhiszi akár azt is, hogy ez rongálás.WLB: Léteznek parkour versenyek?
Kocsis Ábel:
Vannak versenyek. 2011-ben voltam Kuwaitban egy Red Bull rendezvényen, 2012 szeptemberében pedig Svájcban, ahol elég jól szerepeltünk. 25 embert hívtak meg rá összesen. Annak alapján pontoztak, hogy mennyire durva, amit csinálsz, mennyire stabilan csinálod, és csak a legjobb 10 jutott tovább még egy futamra. A barátommal Németh Tamással bejutottunk mindketten a legjobb 10-be. Aztán volt még Németországban is rendezvény, amin 2008-ban és 2009-ben is indultam. 2009-ben második lettem egyénileg, meg csapatban is. Hazai verseny nincs szerencsére. Nem szeretem a versengést, itt az a lényeg, hogy találkozunk, barátkozunk. Ha lenne valami Budapesten, akkor maximum bíró lennék szerintem. Nem az a lényeg, hogy ki a jobb, hanem hogy együtt vagyunk és élvezzük. Nagy köztünk az összetartás, nincsen konkurencia.
WLB: Volt már valaha komolyabb sérülésed?
Kocsis Ábel:
Volt egy nagyobb sérülésem. 2010-ben Ausztriában volt egy meghívásos verseny az Art of Motion, ahol bemelegítésnél ráugrottam egy korlátra, lecsúsztam és a sípcsontom meg a szárkapocscsontomeltört teljesen, plusz a térdem is velük együtt. Szóval most be van lemezezve, meg csavarozva. De kint jól megcsinálták. Haverjaim azt mondták, hogy Magyarországon biztosan levágták volna simán. A térdem egyébként amúgy is szokott fájni, nem túl jók az ízületeim. De ez nem olyan, hogy ha parkourozol, akkor tutira szétmegy a lábad. Van ismerősöm, aki ugyanolyan intenzíven ugrál, mint én, és nincs semmi baja. Típus kérdése, meg attól is függ, hogy hogyan csinálod.
WLB: Gyakran vannak veszélyes helyzetek?
Kocsis Ábel:
Néha. De általában egyszerűen muszáj összejönnie a trükknek, és olyankor tényleg nagyon koncentrálsz és tényleg csak akkor csinálod meg, hogyha maximálisan biztos vagy magadban. Például, ha egy háztetőn ugrasz és nem sikerül, akkor meghalhatsz. Ezektől nem szoktam félni, mert necces dolgokba csak úgy megyek bele, ha látom, hogy meg tudom ugrani. Centire pontosan meg tudom mondani előre, hogy menni fog-e vagy sem.WLB: Mik a jövőbeli terveid a parkourral?
Kocsis Ábel:
Jelenleg a TF-re járok, rekreációra, mert oda vettek fel, de mindenképpen a parkourral akarok foglalkozni a jövőben. Szeretnék csinálni egy nagy tornatermet, ahol tudok komolyan tanítani, meg van rengeteg más ötlet is. Nekem ez egy életforma. Kicsit máshogy nézem miatta a várost is, a villamoson például nem azt nézem, hogy mi történik, hanem a helyeket és azon gondolkozom, hogy mit lehetne átugrani. Azt szeretem az egészben, hogy tudom irányítani testemet. Ha valahova oda akarok ugrani, akkor odugrok, ha valahol meg akarok tudni állni, akkor meg tudok állni rajta, és ott érek földet, ahol én akarok. Ezt nagyon élvezem és ezért csinálom. Szerencsére már egy ideje tudok vele pénzt is keresni, az oktatás mellett voltam már videóklipben és reklámokban is. Ha kell valami akrobatika, akkor általában felhívnak.
