Az ember, akinek az ízlésén múlik a hazai felső tízezer megjelenése. Aki utazik, válogat, diktál, kombinál. Majd leképez, kirakatba rendez, tévé képernyőre tesz. Mi meg utána csorgatjuk a nyálunkat az Andrássy úti kirakatok előtt. Baráth Lászlóval az Emporio Armani és a Capsula Multibrand buyerével beszélgettünk.

We Love Budapest: Pontosan mit is jelent a buyer?
Baráth László: Egy adott üzlet, vagy üzletlánc árukészletéért felel. Tehát ez az ember dönti el, hogy az adott boltokban mi legyen a polcokon. Ez egyrészről kereskedelmi tevékenység, másrészről kreatív, művészeti munka. Én itthon az Emporio Armaniért és a Capsula Multibrandért felelek.
WLB: Mikor és melyik bolttal kezdted a buyerkedést?
B. L.: 2009-ben az Armaninál. Ez volt az első buyer munkám. Azelőtt stylistként és fodrászként dolgoztam.
WLB: Mennyire múlik rajtad, hogy mi van a kirakatban, illetve a boltok polcain és mennyire nem?
B.L.:Nagyobb szabadságot a Capsula ad, mivel ez egy multi brand üzlet. Nincsenek olyan megkötések, mint például az Armaninál, ami egy franchise bolt. Ott a kollekciónak van egy 20%-a, amit kötelező megrendelni. Ez azért fontos, hogy amik az Armani kampányokban, a divatfotókon és a kifutón megjelennek, azok megtalálhatóak legyenek az üzletben. A maradék 80% a buyeren múlik, hogy az adott piacnak megfelelő ruhadarabokat rendelje.
WLB:
És mi a helyzet a Capsulában?

B.L.:
Ott egy kicsit nagyobb szabadság van. Nincsenek franchise megkötések, nagyobb tere van a kreativitásnak. Persze oda kell figyelnem, hogy mi az ami eladható. Budapest még annyira nem nyitott a divat iránt, hogy teljesen elvetemült darabokat is meg tudjak rendelni. De szépen haladunk. A fiatalok például már sokkal érzékenyebbek.

WLB: Van olyan fiatal fizetőképes réteg, akik fenn tudnak tartani egy ilyen üzletet?
B.L.:Nem, a fiatalok nem tudnak fenntartani. Ők azok akik pár év múlva már lehetnek potenciális vevők. Sokkal inkább keresik az egyedi dolgokat, tehát szerencsére pár év múlva elég jó vásárlóink lesznek. Ez azt jelenti, hogy körülbelül öt év múlva már el lehet kezdeni kicsit merészebben orientálni a kínálatot.WLB: Melyik nagyváros egyedfejlődéséhez tudnád hasonlítani Budapestet?

B.L.: Budapest
szerintem egy teljesen különálló dolog, akár környező városokhoz képest is. A magyarok szeretnek szembe menni azzal, ami máshol már működik és elfogadott. Prágát mondjuk tudod hasonlítani Bécshez, de Budapestet nagyon semmihez nem tudnám, csak szeretném. De alapvetően pozitív vagyok. Szeretem ezt a várost, szeretem ezt az országot. A múltkor valaki kérdezte, hogy nem akarok-e máshol élni és egyértelműen azt kellett válaszolnom, hogy nem.
WLB: Éltél egyébként máshol?
B.L.:Nem. A munkám miatt és a munkámon kívül is sokat utazom, de nem tudnék máshol élni. Szerintem ez egy gyönyörű város és abszolút élhető, csak az emberek gondolkozásmódján lehetne kicsit változtatni. Mindenkinek nyitottabbnak és pozitívabbnak kéne lennie.
WLB: Mennyire tudod te befolyásolni az emberek divatszemléletét?
B.L.: Egyrészről figyelembe kell vennem, hogy egy kereskedelmet folytató lánc egyik tagja vagyok, tehát, amiket megrendelek, azoknak eladhatónak kell lennie, másrészről igenis benne van az én ízlésem is. Akár azzal is befolyásolhatok, hogy hogyan vannak az adott darabok kombinálva.

WLB: A kirakatot hogyan alakítod?B.L.: Ugye a legfőbb funkció az, hogy az emberek megálljanak előtte és adott esetben be is jöjjenek vásárolni. Az Armaninál meg van szabva, hogy mi legyen a kirakatban. Itt a Capsulában, a személyzettel együtt alakítjuk, hogy milyen darabokat, milyen kombinációban tegyünk ki. Szerencsére itt teljes a szabadság.WLB: Mikor, merre jársz a világban?B.L.: Milánóban, Párizsban és Londonban vannak a márkák showroomjai. Most kezdődik például a jövő évi tavasz-nyári kollekció rendelése. Most a jövő évi anyagok 80%-t nézhetjük meg. Lemennek a divatbemutatók a fashion week-ek idején, majd ezután rendelhetjük meg a maradék 20%-ot. Így működik majdnem az összes divatcég. Most egy-két hónap múlva már szállítják is hozzánk a tavaly megrendelt téli kollekciót.WLB: Akkor ez egy elég lassú, és nagyon előretervezett folyamat...
B.L.:Muszáj előre dolgozni, mivel idő kell ahhoz, hogy legyártassák ezt az óriási mennyiséget. De például, amikor kihozták az iPad-et akkor nagyon gyorsan legyártatta az összes márka a maga tokját. Amikor a válság beállt, akkor arra is hamar tudtak reagálni. Kicsit olcsóbb anyagokat használtak, illetve minden márka úgy ajánlotta a kollekcióját, hogy kombinálható legyen az előtte lévőkkel is. Nem kellett teljes ruhatárat cserélni, hanem csak frissíteni. Kijöttek úgynevezett kapszula kollekcióval, amiben csak pár darab van, de minden variálható mindennek. Innen jött a bolt neve is.WLB: Kik a vásárlóitok?
B.L.: Az Armaniban, ami eggyel olcsóbb, ott a magyar vevők vannak többségben, a Capsulában fordítva. Az itt élő külföldiek mind a két boltban meghatározó számban vásárolnak.

WLB: Kiket öltöztetsz itthon?B.L.: Most a Csillag Születikben a két műsorvezetőt öltöztetjük. Két elég csinos, húsvér nő, akikkel szívesen azonosulnak az emberek.WLB: Nem túl lakossági kommunikáció ez egy prémiummárkákat forgalmazó boltnak?B.L.: Abszolút nem. Ezzel érjük el a legszélesebb közeget. A nagy számok törvénye alapján mindenképpen megéri.WLB: Nincs olyan, hogy a tehetősebb emberek emiatt eltávolodnának a márkától, mert nem akarnak egy ennyire lakossági műsorral azonosulni?B.L.: Szerencsére ez egyáltalán nincs meg. Nagyon pozitívak eddig a visszajelzések. Azért vágtunk bele idén is, mert anno az X Faktorban Sebestyén Balázst öltöztettük az Armanival és az egy elég sikeres kapmány lett.WLB: Rajtuk kívül kikkel dolgoztok?B.L.: Egy-egy darabot magazin fotózásra kölcsönadunk, de rendezvényekre, gálákra például sose adunk ki ruhát.