Gasztró

Saját gint kapott a város – bemutatkozik az Opera Gin

Fotó : Szabó Gábor / WLB
opera gin, első magyar gin manufaktúra, gintonic, bár

A IV. kerületben járunk, panelek, bevásárlóudvar, irodaházak, gyártelep. Itt kell keresnünk a manufaktúrával egy légtérben lévő „látogatóközpontot” is, de a terminusok így túlságosan sterilek. Inkább azt mondanánk, hogy egy gyönyörű bárral egy légterében magasodik a réz szeszfőző. Megannyi kísérletezés, ízlelés után végre megszületett az első budapesti érdekeltségű gin, mi pedig ellátogattunk hozzájuk.

Nem sűrűn számolunk be olyan hírekről, melyek magyar gyártású spiritekről szólnak: a kisüzemi sörgyártás és a borvilág mellett a pálinkában vagyunk még különösen érdekeltek, s bár ismerünk már magyar whiskyt, brandyt, sörpárlatot is, tényleg nem születik minden évben új rövidital. 2019 első felében viszont végre debütál az Első Magyar Gin Manufaktúra, mely nem csak hazai, de egyenesen budapesti is, ugyanis a IV. kerületben találjuk főzdéjüket.

Fotó: Szabó Gábor

Egy udvarban, ahol szupermarket, barkácsnagyáruház is helyet kapott, az egyik irodaépületben, egy nagy ipari ajtó mögött találjuk a manufaktúrát és a bárt, ahol Dámosy Bálint, társtulajdonos és „felkent” ginkovács vár minket, egy ismerős arccal: Varsányi Ferenc bartenderrel, aki egyben a Síp utcai kedvencünk, a Hotsy Totsy bár tulajdonosa is. Feri még előző munkahelyén ismerkedett meg Bálint testvérével, aki törzsvendégük volt, és ő is elég erőteljesen érdeklődött az italok háttértörténete, készítése iránt. A nyári finisben már nem volt kérdés, hogy Feri lesz a magyar gin arca és szakmai támasza.

Fotó: Szabó Gábor / WLB
Fotó: Szabó Gábor / WLB

A Dámosy család felmenői már több mint 100 éve a Dalszínház utcában, az Operaház közvetlen közelében éltek, dolgoztak. Volt, hogy a család privát orvosi rendelője üzemelt itt, több generáció nőtt fel, s most Bálint lakása lett ez a hely. Közvetve tehát az Operaház és titokzatos szfinxei az egész család életét végigkísérték már. Bálint karrierváltását is, hiszen a jogi pályát cserélte a ginkovácskodásra. Innen tehát az Opera név használata – nem hivalkodásból, hanem erős családi emlékekből, kötelékekből fakadóan. Először a borok mélyebb ismeretével kezdte, majd átnyergelt a ginre, mellyel több, mint öt éve foglalkozik. S bár a ginek reneszánsza tőlünk nyugatabbra már régen elkezdődött, hozzánk igazából 3-4 éve ért el a divathullám, azóta ismerkedhetünk behatóbban az alapginektől haladva a kisüzemi különlegességekig.

Fotó: Szabó Gábor / WLB

2018-ban alakult meg tehát az Első Magyar Gin Manufaktúra, Dámosy Bálint vezetésével, aki keresztül-kasul bejárta Angliát, hogy még alaposabban megismerhesse az italt a nagy múltú és az újító üzemek látogatásával is. Most pedig itt állunk, pár méterre a gyönyörű réz szeszfőzőtől és kóstolgatjuk az Operából készített gin-tonikokat.

Fotó: Szabó Gábor / WLB

A bár felépítésében is Varsányi Feri volt segítségükre: igazi 20-as évek hangulatát idéző, viszont igencsak modern bárt tettek össze, mely jól reagál a magyar gin arculatára. Angliából vásárolt kristálycsillár, empír szekrény teszik egyedivé a teret. A Graphasel Design Studio munkáját dicséri az elegáns logó, mely a manufaktúrások szerint szecessziós, de szerintünk art deco stílusjegyeket is felfedezhetünk benne. Szakítván a manapság oly divatos minimalista stílussal, egy gazdag vizuális megjelenítésre számítsunk.

Fotó: Szabó Gábor

Ízeiben a klasszikusabb vonalról az Opera ginben olyan fűszereket fedezhetünk fel, mint az angelikagyökér, a koriandermag, az íriszgyökér, az édesgyökér és grapefruithéj, és mindehhez csatlakozik a vietnami citromfű, az ánizsmag, a levendula és kubebabors is. Bálinték amellett, hogy magas minőségű magyar borókabogyót álmodtak meg az ital alapjának, szerettek volna még egy igazán hozzánk köthető komponenst is. Ez pedig a mák lett. Kevesen tudják, de mákfogyasztásban világelsők vagyunk (és ezt nem csak a karácsonyi bejglik töltelékének köszönhetjük) és gin alkotóelemként pedig még nem igazán találkozhattunk eddig vele, így ez lett a „titkos összetevő”, amitől hazai jelleget kap az Opera.

Fotó: Szabó Gábor / WLB
Fotó: Szabó Gábor / WLB

Nem titkolt cél, hogy ne csak a budapesti éjszakában legyen fényes csillag a London Dry típusú gin, hanem szeretnék, hogy nemzetközi visszhangot is kapjon, ezért hamarosan a Vienna Gin Festivalon, illetve a londoni Junipalooza feltörekvő szekciójában is megmutatkoznak majd.

Fotó: Szabó Gábor / WLB

Addig pedig keressük majd az éjszakában a kék, cifra cimkés gint! Ahol már biztos rendelhetünk belőle gintonicot, az a Hotsy Totsy, de hamarosan bővül a kör is, illetve egy másik meglepetéssel is készül majd a manufaktúra…de ez egyelőre maradjon titok!

1046

Opera Gin Budapest
  • 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 3/A