Az állatkerti Holnemvolt Vár legújabb látványossága a steampunk dizájnú cápanevelde, ahol közel egymillió liternyi tengervízben úszkálva tanulják meg a fiatal ragadozók, hogyan éljenek együtt más halakkal és nevelőikkel. Mire felnőnek, költözhetnek is a szomszédban még épülő, és 2021-ben megnyíló Pannon Park bidómjának hatalmas medencéibe, ami nemrég elnyerte a The International Property Awards szakmai zsűrijétől Európa legjobb szabadidős létesítményének címét is.

Idén májusban nyitott meg a kisgyermekes családok számára kialakított Holnemvolt Park az Állatkert területén, ennek a legújabb látványossága a steampunk stílusú, Nemo kapitány világát idéző cápasuli. Az új épületben összesen három különböző méretű (egy 30 és 90 ezer literes, és egy 660 ezer literes) medence található, amikben majd egymillió liternyi tengervíz hullámzik.

A kialakítás különlegessége, hogy a látogatók nemcsak az állatokat figyelhetik meg, de bepillanthatnak a kulisszák mögé is, azaz a gépészeti részek, vagy az épp dolgozó búvárok is láthatóak. Az épület fűtését a szomszédos Széchenyi Fürdő termálvizének hőjével oldják meg, a tengervíz összetételével azonos koncentrátumot pedig helyben keverik ki.

Az intézmény a nevéhez híven a fiatal tengeri állatok, többek között a cápák nevelőhelye is: itt tanulnak meg együtt élni más fajokkal, és itt szoktatják őket a könnyűbúvár gondozókhoz, de arra is megtanítják őket, hogy működjenek együtt a szakemberekkel az orvosi vizsgálatok vagy kezelések során.

Nem ez az első alkalom, hogy az Állatkertbe látogatók cápával találkozhatnak, száz évvel ezelőtt is tartottak az Adriai tengerben honos kispettyes macskacápát, de most jóval változatosabb az élővilág: láthatunk majd feketeúszójú szirtcápát, dajkacápákat és zebracápát is, valamint többféle rája, de gitárhalak, denevérhalak és aranymakrélák is úszkálnak az akváriumokban.


Az állatok feltehetően 2021-ben költözhetnek át a szomszédban épülő Pannon Park bidómjának kétszer ekkora medencéibe. Ezekből még nem sok látszott, de a helyszíni bejárás során a kupolák szerkezete már kezdett formát ölteni.

A speciális, Paulinyi-Reith & Partners által tervezett, és a Market Zrt. által kivitelezett fedett biodóm mintegy 1,7 hektáros lesz, az épülő kb. 5 hektáros Pannon Parkon belül, és összesen 44 milliárd forintből valósul meg. A látványterveken túl, amik alapján például az elefántokat is átköltöztetnék ide, a gondozók meséltek a flamingókról is, akiknek ez lenne az új lakóhelye, így elkerülnék a téli költöztetést is, és a kiskori szárnycsonkolást is.