Élmény

Játékos, kísérletező, és abszolút felnőtteknek való – bemutatta A vihart a Bábszínház

Fotó : Éder Vera

A Budapest Bábszínház bemutatta A vihart, és az eredmény felülmúlta a várakozásainkat. Úgy maradni hű Shakespeare-hez, hogy közben kísérletezni tud és új mondanivalót találni hozzá – ez nem könnyű, Szikszai Rémusznak mégis sikerült.

A bábszínházról legtöbbeknek Mazsola és Tádé jut eszükbe, és ez nem a nézők hibája. Bár a Budapest Bábszínházban az elmúlt években több felnőtteknek szóló, emlékezetes bemutató volt (például az Alföldi Róbert rendezte Kabaré, vagy a Jane Teller darabjából rendezett Semmi), az Andrássy úti épület továbbra is a gyerekmesék fellegváraként van számon tartva. Az intézmény deklaráltan változtatni szeretne a trenden: szlogenjük is azt hirdeti: „a báb nem korosztály, hanem műfaj”.

 

Méghozzá egy olyan előadó-művészeti műfaj, amely játékosságával, összetett szimbólumrendszerével jóval többet adhat a nézőnek, mint egy szimpla élőszereplős előadás – persze csak akkor, ha van mögötte koncepció. Márpedig Szikszai Rémusz rendezésében a mai színházi életben manapság ritkán tapasztalható tudatosság érhető nyomon.

Pájer Alma Virág és Fodor TamásFotó: Éder Vera

Maga A vihar is tökéletes anyag a formátumhoz, cselekményébe remekül illeszkedik a másokat zsinóron rángatás motívuma. Hiszen ott van a szigeten menedéket talált Prospero, aki egy tengeri viharral próbál bosszút állni épp arra hajózó testvérén, a milánói hercegen, valamint a nápolyi királyon, amiért közösen kollaborálva száműzték a milánói királyi udvarból évekkel azelőtt. Bábként kezel mindenkit maga körül, még a neki dolgozó szelleme(ke)t, Arielt is (akit Blasek Gyöngyi, Pallai Mara és Spiegl Anna formál meg).

 

Fodor Tamás vendégművészként csatlakozott a társulathoz a főszerep kedvéért, és kezdetben gyöngéd apaként tűnik fel a színen, de mesteri módon vált át egy csapásra domináns, kontrollmániás, kíméletlen és bosszúszomjas varázslóvá. Nemcsak a hajótöröttekre, hanem még saját lányára (Pájer Alma Virág) is bábként tekint, akit kedve szerint altat el és ébreszt fel, és a nápolyi királyfival szövődő (Barna Zsombor) szerelme elé akadályokat gördít azzal a szándékkal, hogy megerősítse elszántságukat.

Barna Zsombor és Pájer Alma VirágFotó: Éder Vera

Prospero mégsem képes mindent a kezében tartani, és meglepő gyöngédségről, emberségről tesz tanúbizonyságot, mikor a történet végén megbocsát. Ez az a motívum, ami Szikszait is izgatta, hiszen a darab ajánlójában így fogalmaz: mikor huszonévesen először olvasta, egy árva szót sem értett A viharból, aztán mikor hosszú idő után, felnőtt fejjel újra elővette, és felmerült benne sok-sok kérdés: „Mi történhet velem abban a pillanatban, amikor már biztosan tudom, hogy meghalok? Lepereg életem filmje”? Vagy egy másik, furcsa történet jelenik meg az elmémben: egy történet, ahol halálom előtt megnyugtatóan elrendezem a gyermekem jövőjét, megbüntetem azokat, akik ártottak nekem, majd megbocsátok nekik? Mi történik, ha mindez valóság és képzelet, élet és színház, álom és realitás mezsgyéjén zajlik? Sikerül-e megváltani önmagát az embernek, legalább a legvégső szorultság perceiben, az utolsó pillanatban?

Kemény István és Ács NorbertFotó: Éder Vera

Az elmúlást övező dilemmák és az emberben dúló ambivalens érzelmek megjelenítéséhez Fodor Tamás csodálatos alany, mégsem ez adja az előadás sava-borsát. Sőt, a formátum mintha felülmúlná a mondanivalót: nem kis feladvány a nézőnek nyomon követni, ki mikor és miért bújik elő a bábja, maszkja mögül, és mindennek a történetben, a karakterek fejlődésében, érzelmi világukban milyen szerepe van. Következetes és szórakoztató ez a tárgy vs. ember-játék, és elmélyíti Shakespeare szellemekkel, mesés elemekkel teli világának varázsát, amihez Cziegler Balázs hajóbelső idéző díszlete remek hátteret biztosít.  Az időről időre visszatérő, húsba vágó morbiditás (egyméteres kimetszett fallosz, élő kismajom agya vacsoraként) konkrétságával aztán alaposan kibillent az andalgó mesevilágból, és visszaránt a valóságba. Nádasdy Ádám fordítása is élő, mai, a figyelmet abszolút fenntartó szöveg.

Fotó: Éder Vera

Ez A vihar bebizonyítja a kétkedőknek, hogy a magyar bábművészet régen kibújt már Süsü és Vitéz László árnyékából, és a bábszínészek sem furcsa hangon artikuláló háttéremberek, hanem „igazi” színészek, művészek, akik a paraván mögül kibújva is megállják a helyüket a színpadon. Sőt, még annál sokoldalúbbak is, hiszen a saját játékukon kívül még a bábért, a tárgy lelkéért is felelnek. Egészen elképesztő volt látni például a Trinculóként, az udvari bolondként remeklő Tatai Zsolt magánmutatványát, mikor azt hiszi, hajótörött, vagy a milánói hercegként Ács Norbertet, Alonso öccseként Kemény Istvánt az intrikus összeesküvők szerepében. A vihar a kitűnő színészek mellett tele van még remek ötletekkel, meglepetésekkel – aki újszerű és hatásos színházi élményre vágyik, annak a Bábszínházban a helye.

Budapest Bábszínház
  • 1062 Budapest, Andrássy út 69.