A Budapesten élő, szerb származású festő és multimédiás alkotó, Milorad Krstic pszichonoirja akár még új animációs etalon is lehet. A Ruben Brandt, a gyűjtőt azonban nem csak egyszerre bizarr és elbűvölő mesevilágáért lehet szeretni, hanem mert úgy emlékeztet minket a nagybetűs művészet egész életünket átszövő hatására, hogy közben fel is szabadít bennünk valamit.

A főszereplő Ruben Brandt pszichológus, aki művészetterápiával próbálja kezelni pácienseit, de közben rémálmok gyötrik: hol Andy WarholHárom Elvise, hol pedig ManetOlympiája támad rá horrorisztikus fantazmagóriákban. A betegei ezt látva úgy döntenek, hogy ellopják az egyik festményt, csak hogy lássák, hogy reagál rá, amiből hamarosan egész rablássorozat bontakozik ki, fókuszban persze a problémás képekkel. Eközben a csapat nyomában ott van – nem csak egy magánnyomozó, de – a maffia is.

Valószínűleg ennyiből is érezhető, hogy a filmet a hangulata adja el inkább, nem a története: a fordulatok nincsenek igazán felépítve, a karaktereknek pedig nem sikerült igazi mélységet adni, így a nézőpontváltások inkább megtörik a lendületet, amit az egészen szemkápráztató akciójelenetek és hátborzongató látomások szerencsére ellensúlyoznak. Ugyan a lezárás garantáltan sokaknak megfekszi majd a gyomrát, de addigra már mindegy lesz: mi teljesen elvesztünk az alkotók által életre keltett fantáziavilágban, gegek után kutatva.

A Ruben Brandt, a gyűjtő ugyanis sokkal jobban működik akkor, ha B-kategóriás noir helyett egyfajta intellektuális puzzle-ként tekintünk rá. Krstic filmje ugyanis fogta az elmúlt pár száz év magas- és tömegkulturális sarokpontját – festményeket, slágereket, filmeket Hitchcocktól Renoirig –, a maga képére formálta őket, és aztán szétszórta a bő másfél órás játékidő alatt. Jutott belőlük a betétdalok közé és a jelenetek hátterébe is, de egyes pontokon mintha konkrét parafrázist néznénk.

De ahogy Pálfi György Final Cutja esetében, úgy itt sem kell attól tartanunk, hogy csak kellő lexikális ismerettel lesz igazi az élmény. Mert ahogy előbbinél, úgy utóbbinál is van egyfajta univerzális rendezőelv, mégpedig a művészet ereje, ami ha bújtatottan is, de meghatározza életünket, a groteszkben, a szokatlanban rejtőző szépség meglátásának felszabadító ereje és talán az is, hogy szembe kell néznünk a traumáinkkal, hogy uralni tudjuk őket. 

A Ruben Brandt, a gyűjtő várhatóan novemberben kerül mozis forgalmazásba, a premier előtti vetítésekről (például augusztus 31-én) a film oldalán lehet tájékozódni. Mi a Budapest Rooftop Cinema jóvoltából láttuk.