A Börzsöny az Északi-középhegység nyugati tagjaként egészen a Dunakanyarig és az Ipolyig húzódik. A változatos táj bővelkedik a turistautakban, az Országos Kéktúra is áthalad rajta, éppen a Csóványoson keresztül. Az általunk választott útvonal Budapestről indulva is jól megközelíthető, akár autó nélkül is. Leggyorsabb, ha a Nyugatiból óránként induló váci zónázó vonatokra pattanunk fel, ezzel cirka 35 perccel alatt meg is érkezünk Kismarosra, ahonnan a Királyréti Erdei Vasúttal (vagy olcsóbban és gyorsabban, de kevésbé stílusosan busszal) mehetünk tovább Királyrétig. Ha az autó mellett döntenénk, azzal szintén parkolhatunk Királyréten vagy a 3 kilométerrel beljebb fekvő, kék kereszt jelzés mentén fekvő Cseresznyefa parkolóban (ide a behajtás és a napi parkolási díj hétvégén 1500 forint/ személygépkocsi).
Ám még mielőtt nekivágnánk, pár szót ejtenénk az előkészületekről. Az első és legfontosabb, hogy ne induljunk el térkép, GPS vagy legalább mobilra letöltött, a turistautakat mutató applikáció nélkül, mert mégiscsak egy 600 km2 területű hegységben fogunk bolyongani. Miután az időjárás-előrejelzést is megnéztük, indulhat a pakolás. Ugyan esőben is lehet izgalmas a kirándulás, de az agyagos, és több száz ideiglenes patakkal szabdalt hegységben a csúszkálásra és vízben tapicskolásra készüljünk fel egy jó vízálló bakanccsal, ami a bokánkat is megtartja.
Szintén fontos, hogy mindenképpen legyen nálunk elegendő víz, mert a Csóványosra vezető út mentén nem nagyon találunk forrásokat, se kutakat, és tavasztól őszig a kullancsirtóval se felejtsük el 4-5 óránként befújni legalább a lábainkat. És talán triviális, de elindulás előtt a biztonság kedvéért töltsük fel az összes elektromos kütyünket, és ha akad, egy zseblámpát sem árt bedobnunk a hátizsákba, a szendvicsek mellé.
Miután mindent gondosan elpakoltunk, mi a Cseresznyefa parkolóból vágtunk neki a még igencsak távolinak tűnő Csóványos meghódításának. Ha nem tévedtünk volna el párszor, akkor a tervezett útvonalunk ez lett volna, csak éppen visszafelé, vagyis a Parkoló – magas-taxi turistaház – Rakodó – Szabó-kövek – Vilma-pihenő – Csóványos. Visszafele is a Rakodó felé indultunk el, és ha a délutáni vihar nem kap el a magas-taxi rét után, akkor nem fordulunk vissza Nagy-Hideg-hegyi turistaház melletti sílift tövében. De így lemondva a beígért babgulyásról inkább futólépésben a parkoló felé vettük újra az irányt a Grófi úton.
A turistajelzéseket mindig nagyon figyeljük, a legtöbb helyen könnyen megtaláljuk őket a fák törzsére festve, de előfordul, hogy a vihar éppen azokat a fákat csavarta ki, amin a felfestés volt, így ha nagyon nem találunk már öt perce semmit, akkor a kidőlt törzseket vagy csonkokat is nézzük meg.
Április végén, amikor mi nekivágtunk a túrának, valószínűleg már elkezdték a téli viharkárok eltakarítását, de így is nem egy helyen még az útra dőlt törzseken kellett átmásznunk. És bár nagy esőzések sem voltak a közelmúltban, sárosabb útszakaszokat és vaddisznódagonyákat is kerülgetni kellett, amennyiben nem akartunk néhol térdig süppedni az agyagba.
A Börzsöny jelentős része természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, erre több tábla is figyelmezteti a túrázókat, amikor nekiindulnak, úgyhogy ne felejtsük el, hogy legfeljebb a lábunk nyomát hagyhatjuk hátra a nap végén. Azaz készüljünk fel rá, hogy ami szemetet termelünk, azt le is kell vinni magunkkal, és bár a virágok is színesek és csábítóak, jobb nekik a természetben, nem beszélve a kisebb állatokról. A nyomok alapján néha egy-egy vaddisznó család, őzek és kisebb ragadozók keresztezték az utunkat, de láttunk már itt esős időben foltos szalamandrákat és nagyobb siklókat is.
Az első szakasz végén lévő magas-taxi turistaház sajnos évek óta üresen áll és úgy tűnik, az előtte fekvő hatalmas rétet sem kaszálják, így bár a kapuk még állnak, a térdig érő fűben csak valami speciális válfaját játszhatnánk a focinak.
Az elhagyatott turistaháztól viszonylag gyorsan elérünk a nagy fakereszttel is jelzett Rakodóig, ahol több, mint nyolc jelzett turistaútvonal fut össze. Egy részletesebb irányjelző oszlopot is találunk itt, ahol a ránk váró kilométer és a menetidő is fel van tüntetve. Bár fellélegezhetünk, hogy a Csóványos mindössze 40 percnyire van, ez azonban két nagyobb kaptatót, és 500 méteresnél is nagyobb szintkülönbséget takar. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy bizony nem háromnegyed óra alatt tettük meg a hátralevő távot, hanem némi nézelődéssel és lihegéssel egybekötött, pihenőkkel tarkított jó másfél óra alatt értünk fel a kilátóig.
Az első vészesebb és hosszabb emelkedő végét az oltárkőnek is nevezett, a hegységet kialakító egykori vulkanikus tevékenység emlékét őrző oszlop jelzi, ezt egy kellemesebb, lapályosabb szakasz követi, ahol elhaladunk a Tóth Tamás emlékére 2006-ban állított kőoszlop mellett, majd egy éppen virágzó vadkörtefás, lankásabb rész után kijutunk a a bükkös szálfaerdőből a Szabó-kövekhez és Haramia-lyukhoz.
Először itt tárul fel előttünk a környező völgyekre és csúcsokra a csodás kilátás, ahogy a keskeny, sziklás gerincen sétálunk. És a távolban már látjuk is a célt, a Csóványos tetején álló kilátót. A környék nem szűkölködik helyi legendákban sem, például Ipolyi Arnold Magyar Mithologiájában pogány áldozati gödörnek tartja a nagyjából két méteres nyiladékot, ami mellett elhaladtunk, de a népi hagyomány már inkább a zsiványok rejtek-, és búvóhelyének gondolta, innen is a mai neve.
Innen már tényleg csak egy húzósabb kaptató vár ránk, ahol menet közben kifújhatjuk magunkat kicsit a Vilma-pihenőnél, amit a Spartacus-vértes természetjárói állíttattak, majd végre felérünk a Csóványos csúcsára.
A kilátó lábánál áll a Béke-emlékmű, először ide érünk fel, és amely egy különleges túrasorozat emlékét őrzi. A helyi kövekből épült oszlop eredetileg az újpesti természetbarátoknak az első világháború ellen szervezett, majd 10 évenként megismételt kirándulásainak emlékére emelték 1964-ben.
A 938 méter magas csúcson álló, négyszintes és 22 méter magas kilátó magja eredetileg egy régi geodéziai mérőállomás volt, jelenlegi formájában 2014-ben nyitották meg. A lábánál mindenféle tájékoztató táblákat találunk, és amíg gyűjtjük az erőt a 133 lépcsőfok megmászásához, érdemes elolvasgatni őket, sok mindent megtudhatunk a hegység keletkezéséről, turistatörténetéről – például hogy a Börzsönyben első jelzett turistautakat az 1890-es években festették fel, vagy hogy a Csóványos neve feltehetően a csalánosból eredt, nem alaptalanul, amint ezt felfelé is tapasztaltuk.
A kilátóból pedig, amint elérünk a lombkoronaszint fölé, valóban lélegzetelállító látvány tárul elénk: tiszta időben akár 110 km-re is ellátunk, egészen a Magas-Tátra kékes hegyláncáig, és a hegyek között kanyargó Dunáig. Itt már a látvány mellett azonban erősen fúj a szél is, főleg ha ki vagyunk melegedve, egy pulóvert kapjunk magunkra, hogy napok múlva is csak a jó emlékek maradjanak meg, és ne egy kiadós megfázással küzdjünk épp.
Lefele már gyorsabban haladunk, de azért nem árt időben elindulni, mert még a nyári menetrend szerint is az utolsó kisvonat fél 7-kor indul, és innen leérni kényelmesen is legalább négy óra Királyrétig. Bár a tervünk az volt, hogy ha bírjuk szusszal, még a Nagy-Hideg hegyet is útba ejtjük, az ott álló turistaházban ugyanis ebédelni is lehet, de a hirtelen jött vihar elég alaposan keresztbe húzta a számításainkat.
A környék lakói ugyan jól ismerik a helyi időjárást megjósoló jeleket, nekünk azonban csak akkor lett gyanús valami, amikor az erdő hirtelen elfeketedett és az eszeveszett tavaszi csiripelést felváltotta a síri csend, csak a gallyak ropogtak a talpunk alatt: innen is tudtuk, hogy szedni kell a lábukat, ha még a zuhé előtt szeretnénk biztonságba érni.
Visszafele is kisebb vízmosásokban, és egész vadregényes ösvényeken haladtunk, mígnem az utolsó száz méterekre rátévedtünk az erdészeti útra, ami már egyenesen levitt a parkolóba minket. Összességében egynapos túrának kitűnő, kisebb gyerekekkel is teljesíthető, akár nyáron is, mivel az út jelentős részében a hűs erdőben, árnyékban haladunk. Az utak biztonságosak, és viszonylag könnyen követhetőek a jelzések is, ha a pár alapvető túrázási szabályt betartjuk, szuper program, ha szeretnénk kicsit kiszakadni a városi nyüzsgésből.
