A trailer alapján azt gondoltuk, hollywoodi bockbusterekhez hasonló akciófilm, a téma alapján pedig azt, hogy didaktikus migránsfilm lesz a végeredmény, de egyik feltevés se jött be. A szír Aryant (Jéger Zsombor) a szerb-magyar zöldhatáron való menekülés közben lelövik, mire ő szuperképességekre tesz szert: nem elég, hogy életben marad, többé nem áll ellen a gravitációnak, és bármikor képes a levegőbe emelkedni. A menekülttábor orvosa, az egy végzetes műhiba miatt parkolópályára tett Stern Gábor (Merab Ninidze grúz színészt Bálint András szinkronizálja) először persze nem hisz a szemének, de aztán hamar felfedezi a lebegő fiúban az üzleti lehetőséget. (Amúgy sem sokat problémázik becsületbeli ügyeken, menekülteket segít ki a táborból jókora összegekért cserébe.) Csodatévő angyalként cipeli Aryant tehetős magyar betegekhez, és akárcsak egy strici, nagyokat kaszál a repülő, alkalomadtán pusztítani is képes fiúval. Az Aryant korábban lepuffantó rendőr (Cserhalmi György) azonban okkal fél a számonkéréstől, és üldözni kezdi őket.
A Jupiter holdja könnyen berántja és lenyűgözi a nézőt, hiszen van itt minden, ami egy modern filmből nem hiányozhat: lenyűgöző hosszú beállítások, briliáns autós üldözés egy snittben felvéve, Christopher Nolan-filmbe illő katasztrófajelenetek. Rév Marcell operatőr hibátlan és elsőrangú képi világot hozott létre Ágh Márton látványtervezővel, de hagyott helyet a költői látásmódnak is. Mindezt 35 mm-es filmre forgatva, minimális számítógépes utómunkával, Jéger Zsombor például a valóságban is felemelték 30-40 méter magasra. Mindeközben marad a filmben egy sajátos magyar íz, jellegzetes budapesti színterek, közállapotok és alakok köszönnek vissza a maguk nyomorúságos vagy épp elegáns mivoltában, úgy, hogy a hangulatra nem telepszik rá a magyar filmesekre jellemző értelmiségi sivárság.
Viszont valamennyire egyet kell értenünk azokkal a külföldi kritikákkal, amelyek hiányolják a koherens mondanivalót, és amelyek szerint bár a vizuális megoldások világszínvonalúak, a történetszövés nem feltétlen ér a nyomukba. Az összetett szimbólumrendszer egyszerre próbál szólni a hit és a csoda kérdéséről „elidegenedett világunkban” („az emberek elfelejtenek felfelé is nézni”), a menekültválság etikai dilemmáiról, az európai mentalitásról és a magyar korrumpált közállapotokról. Az X-men-filmek eredettörténetét idéző, sci-fi ihletettségű szuperhős-karakter végig rejtélyes marad, a forgatókönyv a nézőre hagyja a felvetett kérdések megválaszolását – valószínűleg nem véletlenül, ahogy az a hit kérdésében a való életben is megesik. A film tulajdonképpen az orvos fejlődéstörténete, legalábbis számunkra ez vált leginkább hangsúlyossá, és vallásos színezetű megváltás-vonal is érezhető volt abban, ahogy Stern a fiú hatására egy megcsömörlött, kiégett, végtelenül cinikus állapotból áldozatokat is hozni képes emberi minőségbe érkezik meg a film végére.
Merab Ninidze érzelemdús színészi játéka nagyban hozzájárult, hogy ez a szál kidomborodott és élvezhető volt, ahogy a közelmúltra és a jelenre reflektáló jelenetek is. Mi ugyanis a megválaszolatlanul hagyott természetfeletti szál helyett sokkal izgalmasabbnak találtuk a menekülttáborok realisztikusságra törekvő ábrázolását, a korrupciót, a visszaéléseket és a helyzet humánus megoldásra való törekvéseket egyaránt, és azt, ahogy az egész összefut a rendőrök és az egészségügyi dolgozók kezében. Valamint különösen hátborzongató volt látni az aktuálpolitikai téma terrorizmusveszéllyel összefonódó fonákját is: a vetítés óta párszor már felszálltunk a metróra, és mindannyiszor eszünkbe jutott a retinánkba égett robbantós jelenet.
Jupiter egyik hideg, jeges holdja az Európé nevet viseli, és amellett, hogy egy különös barátság történetén keresztül akart mesélni a hitről és a csodáról, Mundruczó Kornél a filmet az európai értékválságra és a menekültválságra adott reflexiónak (is) szánta. Ami néha van olyan abszurd és hihetetlen, hogy már azon se lepődnénk meg, ha valaki valóban a levegőbe emelkedne.
