Shopping

Konfekció butik a Víg utcában – csak trashék!

Fotó : László Balkányi/We Love Budapest
Konfekció butik a Víg utcában – csak trashék!

A Konfekció nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem veszi magát komolyan, de valahol mégis átgondolt és felelősségteljes. Első blikkre érdekes választás lehet a Rákóczi téri csarnok mögötti Víg utca, de aki többet jár arra, észrevehette, hogy egy ideje bizony több üzlethelyiség is megtalálta identitását, funkcióját, és a fejlődő VIII. kerület szerves részévé lett a különleges hangulatú utca. A lila-sárga-pepita kockás, málló Mini Bolt felirat, a kirakatban pihenő leopárdos csizma és Tímea, a próbababa előre jelzi, hogy nem egy sima ruházati boltba tartunk.

A 16 négyzetméteres, valóban mini boltba lépve pedig beigazolódik, hogy nem szemfényvesztés, amit a Facebookon láttunk. Átlátható káoszban jól megfér egymás mellett a rengeteg ruha, cipő, kiegészítő és a bolt személyiségéhez tartozó egyéb dekorelem is. Vicces vagy éppen furcsa relikviákkal és gegekkel teli a zsebkendőnyi üzlet.
A Konfekció ötletgazdái és mindenesei Oltai Kata és Vida Vera, akiknek egyébként is van némi tárgykultuszuk, de mindezzel együtt simán képesek arra, hogy időről időre megváljanak a kedvencektől, fontos daraboktól, hogy aztán az új favoritok vegyék át a helyüket. Rajonganak a punkkultúráért, a trashért, megérinti őket a genderkérdés, a feminista gondolatok, és mindez keveredik egy sajátos ízléssel, amit őszintén sikerül átvinni a vásárlóknak. Legyenek azok barátok, az utcában eltévedt turisták, vagy a házban lakók. Mert ha a másodikról valaki 152 centis gyerekre keres fehér csipkés blúzt a közelgő ünnepség miatt, akkor azt minden bizonnyal be is szerzik. És lehet, hogy “limitált” Centrum Áruház feliratú szatyorba csomagolják be.
Fotó: Balkányi László / We Love Budapest
A Konfekciót egyébként Veráék nem feltétlenül a nagy biznisz miatt hívták életre, sokkal inkább az elmúlt évek tapasztalata vezérelte őket, valamint több időt szerettek volna együtt tölteni, egy közös projekttel. Tapasztalatuk már akadt egy ruhaadoptáció miatt, amit a Madách téren lévő IGEN pizzázó régi üres helyén tartottak. A lényeg a közösen együtt töltött idő, a turkálás, bogarászás, környezettudatosság és a jótékonyság volt, hiszen a ruhaadományokat egy vidéki leányotthonnak ajánlották fel.
Fotó: Balkányi László / We Love Budapest
Jó szórakozás a portékák begyűjtése: a Konfekció árukészlete napról napra változhat, hiszen mindenből egy van, és mindennek megvan a maga kis története. A Kaukázust is megjárt jézusos szütyőnek, a nemGucci táskának, a Gucci táskának, a gumimacis gombokkal ellátott színes neon pufajkának, a kagylóra festett Michael Jackson-fülbevalónak és a Debreceni Ruhagyárból maradt kabátnak is. Igazi program lehet történeteket szőni a cuccok mögé, majd aztán büszkén viselni őket, mert nyilván nem jön szembe veled sehol. Ráadásul mindez tényleg nagyon nyomott árakon, ezért bármikor megengedhetsz magadnak egy bőrdzsekit, csizmát, ridikült (!). Úgy, hogy nagy belemagyarázás nélkül, de csökkented az ökológiai lábnyomodat.
Ajánljuk azoknak, akik szeretnek egyedien öltözködni, de már nem lenne türelmük egy jóféle bálabontásnál, azoknak, akik valami nagyon beteg cuccra vágynának, és azoknak is, akik szeretik a Víg utca ébredő környékének a hangulatát, és nem csak a csarnokba mennének bevásárolni. Érdemes lesz egyébként odafigyelni a környékre: Kék ló, Puccs, Konfekció… valami elkezdődött. 

Konfekció
Cím: 1084 Budapest, Víg utca 22. (A csarnok mögött)
Nyitvatartás: Szerda-Szombat 14:00-19.00

A lányok a hétvégén a Víg utca helyett a Mini Design Marketen prezentálnak, és viszik hírét a Konfekciónak és az ökodivatnak.