Ősz. A legnagyobb költőknek is az elmúlást, a csontig hatoló fájdalmat jelentette, de szerintünk nem kell ennyire tragikusan látni a dolgokat. Nincs ennél jobb idő arra, hogy munkába menet megigyunk valahol egy meleg kávét, de még egy friss zöldség-gyümölcs-dzsúsz is simán belefér, ha nem akarjuk betegállománnyal kezdeni az évszakot. A Károlyi kert mellett nyílt NASS egy olyan hely, ahol ezt mind megtehetjük, ráadásul be is szendvicsezhetünk, ha úgy látjuk jónak.

Az OFF Biennale központja volt egykor az az üzlethelyiség, ahol most egy NASS nevű hely található: ez tulajdonképpen az előző projekt maradványain épült vendéglátóipari egység, amely részben annak az apropóján nyílt meg, hogy az OFF közönsége nagyon szeretett ide benézni.t

A történet természetesen továbbfejlődött, most pedig egy reggeliző-dzsúsz bár-kávézó fúziót találunk itt, ahol frissen préselt egészségbombákat és hasonlóan tudatosan összerakott szendvicseket ehetünk.

Ahogy az olasz ételekben is az a legjobb, hogy maximum 3 összetevőből állnak, úgy a NASS koncepciója is az egyszerűségében lesz hiteles: a választékban kevés dolog található, azok viszont jól kombinálhatók és mindegyik kifogástalan: a minőséget az olyan beszállítók garantálják, mint a Bükki sajt, Zsámboki biokert, a csupaszörp, kövér tanya (mangalica kolbász) a Fritz kóla, a Róth serfőzde, valamint a Marmorstein pékség.

Dzsúszból mi egy búzafű-narancs-alma vegyületet kóstoltunk, de a kezünk ügyébe került egy kecskesajtos magvaskifli (680 Ft) és egy kézműves sajtos croissant (580 Ft) is. Most épp nem minden volt (mindig az van, amihez frissen hozzá lehet jutni a zsámbéki biokertből), de amúgy általában kapható még dzsúszfronton facsart bioalma, narancs, cékla-narancs, alma-sárgarépa-gyömbér is. Ezek 590-850 Ft-ba kerülnek, típustól függően.

Mind a szendvicsekre, mind a levekre igaz, hogy ha van valami egyéni elképzelésünk, akkor azt a rendelkezésre álló eszközképlet alapján elkészítik, és odafigyelnek arra, hogy a különleges igényeknek is meg tudjanak felelni. Ha vegetáriánusok vagy gluténérzékenyek vagyunk, akkor sincs baj.

A helység egyébként a múltjához méltóan dizájnérzékeny: az enteriört Hegedűs Fanni, a grafikai arculatot Neszmélyi Réka, a galéria vasrajzát pedig Kristóf Krisztián készítette. Ennek nyomán a célközönség is a dizájnérzékeny fiatalság, akiknek anno már lehetőségük volt ideszokni. Természetesen mindenki mást is szeretettel várnak, akit érdekel, hogy mennyire egészséges és jó minőségű, amit eszik vagy iszik.
NASSCím:1053 Budapest, Henszlmann Imre utca 9
Facebook