Valahogy tényleg kimaradt eddig a legsűrűbben használt budapesti mondatok közül, hogy „Találkozzunk a Blahán, és beülünk ott valahova egy jót enni!”.
Hacsak nem az Akácfás tanksör volna a napi betevő.
Két tehetséges és lelkes gasztronómiában dolgozó jóbarát úgy döntött, a sok külföldi, továbbá top éttermi munka után az összes tapasztalatot, ötletet és a szakma szeretetet ötvözve saját vállalkozásba kezdenek. A Rapaz szó is kettejük nevéből áll össze, hiába gondoltuk, hogy valami mediterrán étel neve. A házban élt egy portugál srác, aki viszont felvilágosította a srácokat, hogy náluk a kifejezés „csintalan fiút” jelent. Végül is…
A hely enteriőrje szimpatikus és egyszerű, kirakatából jól látni a New York palotát, s tavaszi/nyári szezonban egy kinti rész is tartozik hozzá. De ahogy belépünk, nem a dizájn ami elsőre feltűnik, hanem a mosoly és a kedvesség. Arra mérget vehetünk, hogyha már egyszer jártunk náluk, ismerősként köszöntenek majd, ha pedig visszajáró vendégek vagyunk, simán tudják, hogyan szólítsanak, s hogy milyen ízvilágot szeretünk. Egy kis falu egyetlen éttermében ez természetes, ám a fővárosban, egy nagyon forgalmas csomóponton? Aligha. Ők mégis őszintén szeretnének jó kapcsolatot ápolni a vendégekkel, felmérni igényeiket, kedvezni nekik. Mindezt egyébként nem a tolakodó, tenyérbemászó módon, hanem zsigeri természetességgel. Ez pedig nagyon szimpatikus jelenség.
Repertoárjukat tekintve, igencsak változó a kínálat, hiszen mindennap készülnek valami újdonsággal. Mindig van három leves (450 forint) , melyből egy biztosan édes, tehát akár desszertnek is kiváló. Mi hideg gesztenyekrémlevest ettünk csokival és meggyel, amolyan Geszti Eszti finomságra hangolva. Ütős kis kombináció. Másik levesünk egy keleties, korianderrel szórt, ress zöldségekkel kínált aranyló húsleves volt. Mindezek pohárban érkeznek, jó 4 dl-es adagban. Az egész Rapazra jellemző a gigantikus adag, nem spórolnak, decemberi nyitásuk óta sem „mentek össze” hirtelen az adagok. Nagyétkűeknek ezért különösen ajánlott.
Szendvicseik nem hamburgerek, hanem gondosan összeállított rántott csirkés szendók, és egy klasszikus 490 forintba kerül. Kontakt grillben összesütik a méretes, tartalmas szendvicseket, melyekből sokszor találkozunk extrémebb kombinációkkal is. Így esett meg, hogy Rapaz bizarr néven futott egy bikaherés szendvics, amiért volt, aki vidékről érkezett a Blahára. De simán készítenek akár fish and chips-es, caprese-s, vagy fügével turbózott verziókat is. A sült krumplijuk nagyon rendben van, természetesen házi, ezért szerencsére köszönőviszonyban sincs a mélyhűtöttel. Sőt, ecetes és chilis változatot is rendelhetünk a szendvics mellé, ha még bírjuk szusszal.
Amerikában mindenki csirkeszárnyakat fogyaszt a kanapén, a sportközvetítések alatt, a Rapazban pedig elég korrektre sikerült ez a fogás is. Igazi kézzel-lábbal evős, tíz ujjat megnyalós.
Wrapok és saláták is készülnek azoknak, akik odafigyelnek a szénhidrátbevitelre. A könnyebb falatok is 1000 forint alatt vannak, ami tényleg kuriózum a belvárosban, pláne ilyen jó minőségben és ilyen kedves kiszolgálással.
Sok mindenki ajánlotta nekünk a Rapazt, míg végül tényleg betértünk hozzájuk. Nem véletlen, hogy ennyien szeretik őket. Az árak nagyon korrektek, az adagok nagyok, az ízek sokszínűek, a választék nagy és a hangulat is kiváló. Nem hiába, ilyen az, amikor a tapasztalat, az alázat, a szakma és a vendégek szeretete miatt nyílik egy őszinte hely.
